Hét évig vezette a siklósi várat, majd a tavalyi önkormányzati választásokon Pécs polgármester-jelöltjeként mérettette meg magát. Azóta kicsit kevesebbet hallunk Szentgyörgyváry Péterről, pedig most is fontos munkát végez. Április óta a Kozármislenyi Művelődési Központ igazgatója.
– A tavalyi önkormányzati választásokon nem érte el a kitűzött célját, és a siklósi vártól is elköszönt. Hogy élte meg ezeket a történéseket?
– Hét évet szolgáltam a várat, a siklósiakat, és a városba érkező vendégeket. Nagyon szerettem, és maga a vár még most is hiányzik. A keret, ami átszőtte az utolsó időszakban, az viszont nem. Eldöntöttem, hogy váltok, és szerettem volna a szülővárosomért, Pécsért dolgozni. Az önkormányzati választásokon saját erőből – tehát háttértámogatás nélkül – elértem egy nagyon szép eredményt, de ez sajnos nem volt elég.
– Mindent egy lapra tett fel?
– Igen. Nagyon szerettem volna dolgozni gyönyörű szülővárosomért, mert szerintem ráfér a segítség, de ez nem sikerült. Ha képviselőnek is indultam volna, akkor jó eséllyel most testületi tagként dolgoznék a pécsiekért. Egyébként Pécsen minden úgy alakult, ahogy én azt prognosztizáltam a videóimban, amikor arról beszéltem, hogy mi lesz, ha nem egy független jelölt nyer.
– Ami nem jó a városnak?
– Azt sem mondom, hogy jó, azt sem, hogy rossz. Az tény, hogy sokszor nem együtt a város érdekében, hanem sajnos egymás ellen küzdenek a felek és erre rengeteg energia megy el. De nem mondok senkire rosszat, mert én mindegyik féllel jóban vagyok. Egész egyszerűen én azt látom, azt tapasztalom – tisztelet a kivételnek, mert van, nem is egy – hogy amint a jelöltek pozícióba kerülnek, elfelejtik, hogy ők szolgálatra jelentkeztek. Ez persze nem csak Pécsre igaz. Én várkapitányként minden nap a siklósiakért, a vendégekért és a várért dolgoztam, aki ott volt, az látta, hogy mindig foglalkoztam a látogatókkal, a vár marketingjével, takarítottam is, ha kellett, húzattam magam lóval stb. Ebben a szellemben, ezzel a lendülettel szerettem volna Pécsnek is segíteni, de ez a terv most nem jött össze.
– Mi történt azután?
– Ha már így alakult, úgy döntöttem, hogy egy kis alkotói szabadságra megyek, két-három hónapra. Aztán észrevettem egy felhívást a Kozármislenyi Művelődési központ igazgatói pozíciójára. Megpályáztam – három pályázó volt – és engem választottak meg. Április óta vezetem az intézményt. Ez kicsit más jellegű munka, de minden részét élvezem.
– Milyen intézményt, milyen közösséget örökölt meg?
– Kozármislenyről igaz az, amit hallunk róla. Egy fiatalos, fejlődő, barátságos, és lehetőségekkel teli településről van szó. Akkor érkeztem ide, amikor éppen befejeződött egy belső ellenőrzés, és az akkor feltárt – nem nagy, de kijavítandó – hibákat helyre kell hozni. Ezeket elkezdtem rendbe tenni, közben pedig kiépítettem a saját kis csapatomat, itt öt munkatársam van. Ezzel párhuzamosan már szervezni kellett a majálist és a gyermeknapot. A gyereknap annyira sikeres volt, hogy azt mondta az egyik kitelepülő, aki tíz éve részt vesz a programon, hogy ennyi gyereket még nem látott itt. Ehhez hozzá kell persze tenni, hogy nagyon szép idő volt, de valóban nagyon jól sikerült a rendezvény. A szépkorúak hála Istennek nagyon aktívak Mislenyben, mert jók a vezetőik, ez példaértékű, tehát ezt a vonalat tovább visszük, de nyitottunk minden korosztály felé. A korábbiaknál több rendezvény van a családoknak és a gyerekeknek. Szeretném mindenképpen kihasználni azt az adottságot, hogy az ország második legnagyobb óvodája itt van, emellett itt van Baranya vármegye legnagyobb iskolája is (idén négy első osztály indult kozármislenyi gyerekekkel). Ebben a városban 36,5 év az átlagéletkor, és minden negyedik lakos 18 év alatti személy.
– Mik a távlati tervei?
– Nagyon szeretek itt lenni és dolgozni, itt is megvan az a miliő, amitől jól érzem magam. Rengetegen szeretnek, és én ebbe a munkába is ugyanúgy beleteszem a szívem-lelkem. Nyilvánvalóan az itteni munkám más, itt – egyébként tudatosan – nem a nagyvilág felé kommunikálok, hiszen míg a siklósi vár egy turisztikai központ volt, ott az egész országot kellett megszólítani, hogy “gyertek, gyertek”, ez egy közművelődési intézmény, ahol kifejezetten a kozármislenyi közösségépítésre koncentrálok. Ha valakit érdekel a munkásságom, ha valakinek hiányoznak a kis videóim, akkor a Kozármisleny Művelődési Központ Facebook oldalán megtalál mindent. Az intézményre vonatkozó terveim között szerepel itt is egy játszóház kialakítása (ahogy a siklósi várban a Játékország is az ő vezetése alatt jött létre – a szerk.) és az épület energetikai korszerűsítése, de ezekhez nyilván pályázati forrás és önkormányzati támogatás is kell. A későbbi távlati terveim között változatlanul szerepel, hogy egyszer majd Pécsért is dolgozhassak.
– A családja hogy fogadta a változásokat?
– A feleségem megszokta, hogy örökmozgó vagyok, elviseli a jövés-menést. De egyébként megfordítom a kérdést, mert én mindig mindenhova, mindegyik munkahelyemre úgy megyek oda, hogy nekem a család az első. Amikor annyi a feszültség, hogy az kezd a családommal való időtöltésre hatással lenni, akkor váltok. Emiatt volt tudatos a Siklósról való távozásom is.
– Több lett a szabadideje, amióta Pécsről nem Siklósra, hanem csak a szomszéd városba utazik nap mint nap?
– Egyáltalán nem. Itt is rengeteg időt kívánnak a mindennapi teendők. Sok mindent magam intézek, szaladok, amerre kell, nem az irodában ücsörgő típus vagyok. Ehhez hozzá kellett szokniuk a munkatársaimnak. A feladat is más, mert ugye nem turisztikai, hanem kulturális terület. Maximalista vagyok, folyamatosan dolgozom, hiszen eredményeket csak így lehet elérni. Szabadidőm akkor volt, amikor pihentem egy kicsit a választások után. Akkor sikerült feltöltődni, újratöltődni. Aki megteheti, annak javaslom ugyanezt. Nagyon jót tesz néha egy kis szünet az embernek.
Az Újpetrei Német Önkormányzat és az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület az idei évben immár harmadik alkalommal rendezte meg a „Szüreti Dallamok” fúvószenekari találkozót. A település kulturális életének egyik kiemelt eseménye ezúttal is nagy érdeklődés mellett zajlott, a rendezvénysátor teljesen megtelt.
Az időjárás kedvezett a programnak, melynek során három kiváló zenekar lépett színpadra. A Véméndi Fúvószenekar, a Branauer Musikanten, valamint az Újpetrei Ifjúsági Fúvószenekar gondoskodott a jó hangulatról, miközben a közönség ismét meggyőződhetett arról, hogy a fúvószene nem csupán hagyomány, hanem közösségformáló erő is. A zenekarokat Hahn János és Dobos Levente karnagyok vezették, akik irányításával a jól ismert és a ritkábban hallható dallamok egyaránt megszólaltak.
A találkozót a fiatal tehetségekből álló Semmelknödel Duo nyitotta meg: Bacsi Lilla és Lőrincz Sára, valamint harmonikán közreműködő hímesházai zenész, Auth Krisztián. Produkciójuk ismét nagy sikert aratott, és fellépésük ezúttal is vastapssal zárult.
A program részeként a vendégeket vacsora, valamint házi készítésű sós és édes sütemények várták, amelyek hozzájárultak az est családias, jó hangulatú légköréhez.
A rendezvényt támogatták a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, valamint a Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége.
Kedden többnyire felhős égbolt kíséri a napot, bár átmeneti napsütés is előfordulhat. A csúcshőmérséklet 29–31 fok között alakul, estére pedig helyenként záporok, zivatarok is kialakulhatnak.
Kedden változóan felhős időre ébredhetünk, csapadék nem várható. A hajnali minimumok 15 és 17 fok között alakulnak. A változó irányú szél mérsékelt lesz. Délelőtt marad a változóan felhős idő, a légmozgás mérsékelt lesz.
Délután is sok felhőre készülhetünk, átmeneti szakadozások előfordulhatnak. A hőmérséklet maximuma 29 és 31 fok között alakul, fülledt lesz az idő. Az változó irányú szél továbbra is mérsékelt marad. Este tovább vastagszik a felhőzet, kis eséllyel záporok és zivatarok is kialakulhatnak, de csak kis területet érintve. A hőmérséklet 18 fok közelében alakul, az északkeleti szél mérsékelt lesz.
Péterffy Attila polgármestert és a pécsi városvezetést szólította meg Sándor Balázs, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt országos politikai koordinátora. Azt kéri, hogy támogassák a Pride megrendezését.
A levél apropója a Pécs Pride körüli bizonytalanság: a városvezetés egy friss sajtóközleményben türelmet kért a rendezvény sorsáról szóló döntéssel kapcsolatban, és egyelőre nem erősítette meg, hogy támogatja-e az eseményt önkormányzati rendezvényként.
A politikus egyértelmű állásfoglalásra szólította fel a városvezetést, és arra kérte a döntéshozókat, hogy támogassák a Pride megrendezését. Hangsúlyozza: a város közleményében emlegetett „nyugalom” megőrzését éppen az szolgálná, ha a lakosok biztosak lehetnének benne, hogy gyakorolhatják alkotmányos jogaikat – például a szabad véleménynyilvánítást és a gyülekezési jogot.
Arra is emlékeztet, hogy a Pride megrendezésének kérdése messze túlmutat egy egyszeri eseményen: a felvonulás az egyenlőségről, az önazonossághoz való jogról, és arról szól, hogy Magyarországon – így Pécsett is – mindenki szabadon és boldogan élhessen, függetlenül nemi identitásától vagy szexuális orientációjától. „Egy önkormányzatnak kötelessége mindent megtenni azért, hogy ez így legyen” – írja, hozzátéve: az MKKP is jelen lesz a Pride-on, mert hisznek abban, hogy „egy demokratikus országban nincsenek másodrendű polgárok”.
Súlyos közlekedési tragédia történt hétfő délután Vajszló és Nagycsány között. Egy motoros megpróbált elkerülni egy traktort, de járműve felett elvesztette az uralmát, és a helyszínen életét vesztette.
Hétfő délután tragikus közlekedési baleset történt Baranya vármegyében, Vajszló és Nagycsány között. A rendőrség tájékoztatása szerint a motoros Sellye irányába tartott, amikor egy mezőgazdasági gép kikanyarodott elé az útra.
A férfi észlelte a járművet, és igyekezett elkerülni az ütközést, ám manőver közben elveszítette uralmát a motor felett, és az árokba csúszott. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, ám a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét nem sikerült megmenteni.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a 40 év körüli férfihoz azonnal megkezdték az életmentést, de az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen elhunyt.
Az online világ a megjelenése óta folyamatosan szállítja az újabb és izgalmasabb lehetőségeket. Ahogyan a technológia fejlődik, úgy változik vele együtt a világháló is és az elérhető tartalmak, valamint szórakozási lehetőségek.
Hosszadalmas lenne felsorolni ennek a fejlődésnek a főbb mérföldköveit, azt azonban mindenképp le lehet szögezni, hogy a közösségi média megjelenése volt az a pont, ami alaposan átírta a mindennapokat és nem csak a világhálón.
Az első közösségi platform, ami igazán berobbant Magyarországon, a Facebook volt – és a mai napig őrzi a koronát a felhasználószám terén. Az utóbbi időben azonban új trónkövetelők is feltűntek, és közülük a legnagyobb rivális egyértelműen a TikTok, amelynek hazai tábora látványosan növekszik. A TikTok gyakorlatilag felforgatta a tartalomgyártás világát: ma már a rövid, pörgős videók uralják a netet. Ez a trend messze nem áll meg a közösségi médiánál – az egész online térben érezhető. A YouTube-tól az online játékplatformokig mindenki azon dolgozik, hogy minél nagyobb, változatosabb és falatnyi formátumban is könnyen fogyasztható tartalomkínálatot nyújtson.
Egy kis magyar TikTok statisztika
Az év elején a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tett közzé egy átfogó felmérést amely hasznos betekintést ad a magyar TikTok világába. A reprezentatív felmérés a 18-49-es korosztály szokásait vizsgálta, fókuszcsoportos módszerrel.
A 18 és 49 év közötti megkérdezetteknek több mint fele nyilatkozott úgy, hogy van ugyan fiókja ezen a mikro közösségi oldalon, de még mindig inkább a Facebookot részesítik előnyben. Ennél a korosztálynál a TikTok a negyedik helyen áll.
A fiókkal rendelkezők jellemzően nagyjából napi egy órát tiktokoznak. Itt a prímet a 30 év alattiak, a megyeszékhelyeken élők és az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők viszik. A skála másik végén a fővárosiak, a 40 év felettiek és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők állnak.
Ez a közösségi oldal épp a rövid, maximum félperces videókkal vált népszerűvé, ami egy merőben más kommunikációs forma, mint az addig megszokottak voltak. Noha az utóbbi időben már lehetőség van hosszabb anyagok megosztására is, a magyar felhasználók kétharmada továbbra is a rövidebb formátum mellett teszi le a voksát.
A 18-49-es korosztályon belül 40% nyilatkozott úgy, hogy osztott már meg itt valamilyen tartalmat. Pénzt keresni a videókkal 13% szeretne, a legtöbben pedig a szórakozás és az önkifejezés miatt használják a TikTokot. A tartalomgyártók közül a legaktívabbak a korai harmincas éveikben járó felhasználók.
A reklámokat illetően a felhasználók 19%-a nyilatkozott úgy, hogy zavarják a hirdetések, amelyeknek csak 8%-a releváns a megkérdezettek számára. Nagyjából a megkérdezettek egyharmada nyilatkozott úgy, hogy kattintott már TikTok hirdetésekre, 14% pedig már vásárolt is ezek alapján.
A 18-49-es korosztály kétharmada számára fontos az adatbiztonság és ők oda is figyelnek a megfelelő adatvédelmi beállításokra. A TikTokot mindössze 10% tekinti kiberbiztonsági kockázatnak.
A legjobb magyar TikTok tartalomgyártók
Ezen tények ismeretében érdemes egy pillanatást vetni a magyar tartalomgyártókra ezen a közösségi felületen. Velük kapcsolatban összességében elmondható, hogy több százezer követőjük van és a legkülönbözőbb témájú videókat készítik. Jöjjön most egy felsorolás, amiből kiderül, kiket kedvel a legtöbb magyar Tiktok felhasználó.
Duc Anh Tran “Düki” (@duki_r3done)
A TikTok magyar részlegének egyik éllovasa a táncos közösség kedvence. Jelenleg több mint 1,1 millió követője van, videójai átlagos lájk száma pedig 178 ezer. Düki az alapítója a R3D ONE Dance Community-nek, az ismertetőjegyei közé pedig a pontos és dinamikus koreográfiák tartoznak, amelyek nem ritkán válnak TikTok trenddé. Gyakran működik együtt más táncosokkal, illetve, @dukiofficial_ Instagram profilon keresztül is sokakhoz eljutnak a tartalmai.
ElephantBoy (@rene_casselly)
Az ElephantBoy néven futó Rene Casselly az egyik legnagyobb magyar rajongói bázissal büszkélkedhet, amely eléri a 2,7 milliót. Ő cirkuszi közegben nőtt fel, így számos olyan akrobatikus mutatványt és kihívást készített, amelyekben elefántokkal szerepel együtt. Az állatszelídítés mellett Ninja Warrior bajnoki győzelme is van. Instagramon is elérhető a @rene_casselly profilon, ahol szintén komoly követői közönsége van.
Timii (@timiifarkas)
Farkas Tímea jelenleg 639 ezer követővel és 10.700 átlagos lájk számmal rendelkezik. Ezzel pedig ő az egyik vezető lifestyle és divat témájú tartalomgyártó a magyar TikTokon. Általában öltözködési tippekről, utazásokról, személyes élményekről oszt meg videókat, de kedvezménykódokat is. Tartalmainak előnye, hogy azokból a követők gyakorlati vásárlási tippeket is kapnak.
Adrienn Makk (@adriennmakk)
Adrienn Makk humoros, személyes hangvételű anyagokkal látja el a TikTokot. Követőinek száma 918 ezer, a videói átlagos lájk száma pedig 44 ezer. Sajátosságai közé tartozik olyan vicces szituációk, élethelyzetek megjelenítése, amiben sokak magukra ismernek. Instagramon a @makkadriennofficial profilon keresztül találhatod meg az anyagait.
LADYSZOMJAS (@ladyszomjas)
Ez a profil sminkekre, szépségápolásra, bőrápolásra specializálódott. Jelenleg 705 ezer követője és 25.300-as átlagos lájk száma van. A profil gyakran kedvezményes termékvásárlási kódokat is kínál.
Karen Mourad (@karen.mourad)
Karen Mourad egyedi fénypontnak számít, hiszen orvostanhallgatóként ilyen jellegű tartalmakat oszt meg a 884 ezer követőjével. Ezekből megismerkedhetsz a jövő orvosainak mindennapjaival, egyben inspirálja a követőket, hogy válasszák az egészségügyi pályát.
Lil G hivatalos (@lililaskai)
Lil G jelenleg 1,1 millió követővel büszkélkedhet, videói átlagos lájk száma pedig 8200. Ő a divat és a vizuális megjelenés területén működik, számos céggel, márkával működik együtt. Az évek során egyfajta divat ikonná vált, aki online és offline eseményeken is gyakran megjelenik.
Dordzsceren Csingisz @dordzscerencsingi
A mongol származású influenszer az idei Forbes lista legmagasabban debütáló újonca. Tartalmaira a pimasz humor és a személyes élmények jellemzőek. Gyakran látható a saját anyjának öltözve, paródia szerű jelenetekben.
Mongol származása miatt a kirekesztettség meghatározta korábbi életét, videóiban önmagunk megerősítésével is gyakran foglalkozik. Csingisz korábban modellkedett, a tervei között szerepel ezen karrierjének újbóli beindítása is.
Stumpf Patrik (@stumpfpatrik)
Patrik jelenleg több mint 430 ezer követővel rendelkezik, ő indította el a LiTeRáLiSaN elnevezésű videó sorozatot. Anyagaira a szarkasztikus humor jellemző.
A TikTok mellett YouTube-on és Instagramon is elérhető. Rövid szituációs komédiákat készít, amelyekben megjelenik az önreflexió és a társadalomkritika is.
A TikTok jelenség gazdasági és kulturális hatása
A TikTok kapcsán ma már Magyarországon is elmondható, hogy kinőtte az online teret és olyan gazdasági jellegű ökoszisztémát hozott létre, amely kiterjed a divatpiac, a marketing és a zene területére is.
Néhány TikTok sztár a márkaszerződésekkel, az élő közvetítésekkel, valamint a merchandisinggal, tehát saját termékeik értékesítésével komoly bevételeket tudnak megvalósítani. Számos tiktokernek van ma már saját webshopja is.
Mivel fiatalok milliói követik ezt a közösségi oldalt, ezért annak komoly marketinges potenciáljai vannak. Egyes tartalomgyártók hatására bizonyos termékek, szolgáltatások, vagy események jelentős növekedést tudnak produkálni az értékesítés területén.
Ami a kulturális hatást illeti, a TikTok egyfajta trend gyorsító tevékenységet végez. Egy-egy dal hihetetlenül rövid idő alatt tud országos ismertséget biztosítani az előadónak. Erre remek példa Dzsúdló, vagy Beton.Hofi. Emellett, az itt használt szlengek, kifejezések átszivárognak a mindennapi életbe, ezzel is hatást kifejtve a kultúrára.
A platform által támasztott kihívások
A TikTok a mai felgyorsult világ tükre. Egy felkapott trend miatt valaki, vagy valami pillanatok alatt népszerűvé válhat, ezzel együtt azonban ugyanennyi idő alatt merülhet feledésbe is.
Az egésznek a kulcsa az algoritmus, ami a látogatóknak folyamatosan olyan videókat mutat, amelyek illeszkednek az érdeklődési köréhez. Ennek hosszútávú hatása, hogy egyfajta buborékba zárja a felhasználót, amivel a látóköre is szűkülhet.
A rövid formátumnak ugyanakkor vannak egyéb hatásai is. Ha a látogatók a 15-30 perces tartalmakat szokják meg, ez okozhat hosszabb távú figyelemzavart. Ez már ma is megjelenik egyes iskolai órákon, illetve a munkahelyi összpontosításban.
Emellett, beszélni kell az ún. call-out, azaz kihívásvideókról is. Ezekben gyakran kifiguráznak embereket hibáik, viselkedéseik alapján, aminek szintén lehetnek negatív hatásai.
Összességében elmondható, hogy a TikTok ma Magyarországon is jelentős befolyással bír. Mára áttörte a korábbi generációs korlátokat és a felhasználók száma folyamatosan növekszik. A gazdaságra is jelentős hatással van, hiszen a milliós követői táborral rendelkező influencerek ösztönözni tudják bizonyos termékek, szolgáltatások eladását. Piacformáló ereje és kulturális katalizátor szerepe mellett azonban nem árt tisztában lenni a kihívásokkal sem és azokat a megfelelő időben és módon kezelni, a negatív hatás kiküszöbölése érdekében.
Decsi István öt évvel kapta meg a kinevezést a Pécsi Tudományegyetem kancellári pozíciójára. Az eltelt időszakot számos kihívás, számos eredmény és siker jellemezte. A megújuló egyetemről és az eltelt időszakról kérdeztük a kancellárt.
– Hogyan értékeli az elmúlt öt évet?
– Talán az elmúlt évtizedek egyik legeseménydúsabb időszaka áll mögöttünk. Már 2021. év elején, a pandémia idején számos, a helyi és régiós ellátást, az országos járványkezelést és az oktatást is érintő kihívásokkal, feladatokkal szembesültünk. Visszatekintve is büszkék lehetünk arra, hogy felkészült és elkötelezett szakembereink minden téren helytálltak. Ez az időszak sok tanulsággal járt az akadémiai és adminisztratív munkaszervezés és az üzemeltetés területén is, amely tapasztalatok középtávon is a hatékonyságot szolgálták. Úgy gondolom, hogy az Egyetem bizonyított ebben az időszakban és megalapozta azt a bizalmat, amely a felsőoktatás megújítása során új feladatokkal ruházta fel a PTE-t. Az elmúlt öt év másik nagy változása ez a megújulási folyamat volt. Az Egyetem működése egy új szintre lépett. Előtérbe került az intézmény és a munkatársak teljesítménye, ennek a teljesítménynek a díjazása. A korábbiakhoz képest teljesen új feladatok kerültek egyetemi felelősség alá. Mára a régió elsőszámú oktatási, kutatás-fejlesztési, egészségügyi és ami jövőnk szempontjából meghatározó: gazdaságfejlesztési szerepét látjuk el. Ez a fajta feladatrendszer alapjaiban követeli meg a működési hatékonyság növelését és a térségen belüli és azon kívüli szereplőkkel való szoros együttműködést. Utóbbit szeretném is hangsúlyozni. Az Egyetem belső működése és a környezetére kifejtett pozitív hatása is csak akkor lehet eredményes, ha megvalósul az együttműködés. Gondolok itt a szervezeti egységek és Karok közti közös munkára, az akadémiai területeken és az adminisztrációban dolgozó kollégák közösségére. A PTE csak egy egységes Egyetemként lehet sikeres. Az elmúlt években ezt a célt szolgáltuk. Tapasztalhatjuk, ha ez a hatalmas, 10.000 fő feletti szervezet megmozdul, akkor csodálatos dolgokat érhet el a város és a teljes régió érdekében.
– Mely eredményekre a legbüszkébb, illetve mi okozta a legnagyobb kihívást?
– Ahogy említettem, egy nagyon összetett és kihívásokkal teli időszakot tudhatunk a hátunk mögött és itt a kihívás szót pozitív értelemben használom, hiszen ezek mind lökést adtak ahhoz, hogy egy óriási szervezet átalakulása, fejlődése hatékony legyen.
Fejlesztés szempontjából fontos mérföldkő volt az új fogászati klinika átadása, az Általános Orvostudományi Kar új elméleti tömbjének megépítése, az orvosi kar parkjának teljes átalakítása és megnyitása. Az Egyetem 650.000 m2 területet üzemeltet és fejleszt, így mindig városi környezetben is gondolkodunk. Fontos, hogy a fejlesztéseink ne csak 35.000 egyetemi polgárt, de a település lakóit is szolgálják, javítsák a városképet és az általános komfortérzetet is fejlesszék.
A fenntarthatóság hatványozottan megjelent az egyetemi fejlesztésekben. A UI GreenMetric rangsorban 9 évvel ezelőtt a 355. helyen állt a PTE, jelenleg pedig a világ 25. legzöldebb egyeteme és az idei évben átvehettük a Magyar Kórházszövetség Zöld Kórház díját is, amely első alkalommal került kiosztásra. 17 épület energetikai fejlesztési koncepcióját dolgoztuk ki és kezdtük el ezek megvalósítását, saját forrásból növeltük és növeljük a naperőművek számát. Ha ezen utóbbi fejlesztéseket lezárjuk, éves szinten 645 ezer kWh villamosenergiát takaríthatunk meg, amely az érintett épületek fogyasztásának 53%-át váltja ki. A kihívások itt is ösztönzően hatottak. A 2023. évi energiaár növekedés időszakában például 35 % gáz, 10 % villamosenergia és 17 % távhő megtakarítást sikerült elérni, ami közel 1 Mrd Ft-os közüzemi megtakarítást jelentett abban az évben.
Az egészségügy területén a PTE lett a megyei fő ellátó, a mohácsi, szigetvári, komlói, siklósi és harkányi kórházat is integráltuk az egyetemi működésbe. A szolgáltatások fejlesztését ezen a területen is számos innovatív megoldás és új projekt előkészítése célozza.
Mindeközben az Egyetem gazdaságfejlesztési szerepköre is egyre inkább felértékelődött. Tavaly év végén indíthattuk útjára az UniNext Innovációs Programot, amely az egyetemi tudásra építve a régió gazdaságfejlesztését és a tudomány eredmények hasznosulását tűzte ki célul. Azért dolgozunk, hogy a fiatalok helyben találják meg a boldogulást, növekedjen a magas hozzáadott értékű befektetések aránya és az egyetemmel szorosan együttműködő vállalkozások letelepedése új munkalehetőséget nyújtson a helyiek számára. Egy komplex, a helyi társadalmi és természeti értékeket tiszteletben tartó régiófejlesztési programot valósítunk meg, amelyből mindenki profitálhat.
– Milyen vezetői szemléletet tart a legfontosabbnak egy ekkora intézmény működtetésében?
– Az első a bizalom és az együttműködés. Nem magunkért dolgozunk, hanem a szervezetért és annak céljaiért. Ehhez a mindennapi munka szintjén pontos felelősségi körök, átlátható foglalkoztatási struktúra és megfelelő motiváció is szükséges. Az elmúlt években egy szisztematikus, versenyképes rendszert alakítottunk ki. Átvizsgáltuk és definiáltuk a felelősség- és hatásköröket, ezáltal az alapoktól építettünk fel egy teljesen új munkakör struktúrát, amely szerint ma is dolgozunk és amelyet folyamatosan fejlesztünk. A korábban nem alkalmazott eszközök és eljárások, mint a teljesítményértékelés vagy a bevezetett toborzási és kiválasztási technikák mára a működésünk természetes részévé váltak. Fontosnak tartom, hogy a közösséghez tartozásról ne csak beszéljünk, de lehetőséget is adjunk a kollégáknak arra, hogy ezt megéljék. Ezek az eszközök, azonban minden folyamat és rendszer mögött emberek vannak, és a nap végén ez számít igazán. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az a közösség, amihez tartozunk erős és összetartó legyen. Beszéltem az elmúlt öt év kihívásairól. Minden esetben azért tudtunk jól reagálni és eredményesen dolgozni, mert a szakértelem mellett az összetartás is megvolt. Úgy gondolom, hogy vezetőként nem az a dolgunk, hogy egy szűk réteggel kerüljünk kapcsolatba és dolgozzunk együtt, hanem érezzük az Egyetem lüktetését, megtapasztaljuk a mindennapok valós kihívásait és azokra találjunk megoldást az egyetemi közösséggel. Ezért minden olyan programot támogatok, amely erősíti az Egyetemhez tartozás érzését és közelebb hozza a közösség tagjait.
– A Pécsi Tudományegyetem az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye. Milyen sajátos kihívásokat jelent egy ilyen szervezet gazdasági és infrastrukturális irányítása?
– Az infrastruktúra üzemeltetése önmagában is nagy feladat, hiszen 650.000 m2 területről beszélünk, ráadásul a biztonság és a napi gördülékeny üzemeltetés sem az egészségügyi, oktatási, sem pedig a kutatási feladatellátás miatt nem lehet veszélyben. Természetesen egy ekkora ingatlanvagyon és összetett intézményrendszer esetében mindig vannak azonnal kezelendő problémák, de ezek monitoring és bejelentési rendszerét, valamint a létesítmények üzemeltetését is új, sok esetben digitális alapokra tudtuk helyezni, amely a hatékonyságot szolgálta. Az ingatlanok mellett jelentős az Egyetem eszközállománya is, ezekről korábban nem volt digitális nyilvántartás és eszközmenedzsment rendszer, ennek felépítését is megkezdtük és hamarosan lezárhatjuk az erre irányuló projektet. A hallgatói terek bővítése, felújítása folyamatos és a kollégiumi, lakhatási kérdések kezelésében is jelentős lépést tettünk, amikor lezártuk a Balassa Kollégium felújítását, de már dolgozunk az új kollégiumfejlesztési koncepción. Szintén kidolgozás alatt áll a Gyógyszerésztudományi Kar és a Gyermekgyógyászati Klinika fejlesztési koncepciója, de jelenleg felülvizsgáljuk a Klinikai Központ infrastruktúra fejlesztési terveit is, mivel a közelmúltban történt kórház integrációk alapjaiban befolyásolják a betegellátást.
Említettem a digitalizációt. Egy PTE méretű és tevékenységében szerteágazó szervezet üzemeltetése elképzelhetetlen digitalizációs megoldások nélkül. Öt év alatt a HR, beszerzési, működés monitoring, üzemeltetési, jogi folyamatok jelentős részét sikerült az online térbe terelnünk, ugyanakkor itt még sok feladatunk van. Már dolgozunk a digitális szerződéskötési rendszeren és vizsgáljuk a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket is. Fejlesztés alatt áll az adminisztratív dolgozókat is megszólító MI képzés és szakterületenként vizsgáljuk a hatékonyság ezen eszközzel történő növelését célzó megoldásokat. A teljes PTE szempontjából fontos a Smart University Program, amely kifejezetten az MI területén releváns kezdeményezéseket fogja össze és valósít meg hatékonyságnövelő projekteket.
– Hogyan lehet egyensúlyt találni a gazdasági fenntarthatóság és a hallgatói, illetve oktatói igények között? Van-e olyan fejlesztési irány, amely kifejezetten a hallgatói életminőséget célozza, például kollégiumok, közösségi terek vagy digitális szolgáltatások terén?
– Az egyetemi portfólió és a PTE-vel szembeni elvárások, ezáltal az Egyetem felelőssége is jelentősen bővült az utóbbi években. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az elsődleges küldetésünk az oktatás, a hallgatók magas színvonalú képzése és az ehhez szükséges feltételek megteremtése. A beruházásaink ezt a célt szolgálják, ugyanakkor ez nem mindig saját erőből valósul meg. Egy modern egyetem együtt él a vállalkozásokkal, együtt fejleszti képzéseit és végzi kutatás-fejlesztési tevékenységeit. A vállalati kapcsolatok az oktatásban is megjelennek. A legtöbb Karon céges támogatásból alakítunk ki közösségi tereket, fejlesztünk oktatótermeket vagy valósítunk meg innovatív pályázatokat. A hallgatók számára ezek a piaci szféra szereplőivel kötött együttműködések gyakorlati hasznokkal is járnak, hiszen az Egyetem felvállaltan igyekszik kialakítani egyfajta munkaközvetítői szerepet is, segítve a hallgatók térségi elhelyezkedését.
Az oktatói, kutatói és hallgatói igényeket is szolgáló beruházások esetén a fenntarthatóság már alapelvárás. A fenntarthatósági rangsorokban a PTE mostanra mondhatjuk, hogy hagyományosan jól szerepel, a hallgatói szemléletformálás folyamatos.
A fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéskört szeretném árnyalni. A PTE üzemeltetésében milliárdos szintű megtakarításokat tudtunk elérni az elmúlt években, pár fejlesztést már kiemeltem. Ugyanakkor a fenntarthatóság területén a társadalmi, gazdasági, környezeti fenntarthatóság is fontos feladat. A PTE stratégiájának megalkotásakor nem véletlen került a legmagasabb prioritás közé ez a kérdéskör: az oktatástól kezdve a kutatáson keresztül az üzemeltetésen át egészen a térségi hatásig a fenntarthatóság jegyében tervezzük a feladatainkat. Ez utóbbi vonatkozik például az UniNext Programra is, amely révén nem csak egy kiemelt befektetési terület létrehozásában működhetünk közre, de biztosíthatjuk a helyi társadalom és gazdaság jövőjét, stabilizálhatjuk a térség energia és vízellátását is. Ez a kérdéskör tehát minden feladatunknál iránytűként van jelen.
– Pécs egyre több nemzetközi hallgatót vonz. Milyen intézkedésekkel segítik az ő beilleszkedésüket?
– A PTE nemzetközi hallgatói létszáma mára átlépte az 5000 főt. Ez már Pécs lakosságát tekintve is jelentős szám, a külföldi hallgatók pedig fontos szerepet töltenek be a városi gazdaságban. Célunk, hogy a nemzetközi hallgatók számát tovább emeljük. Ehhez szükséges a jelenlegi kollégiumi férőhelyek további bővítse mellett a szolgáltatások fejlesztése is. Pár éve létrehoztuk az Egyetembiztonsági Osztályt, amely a teljes egyetemi polgárság, így a nemzetközi hallgatók számára is fontos szolgáltatásokat nyújt a biztonságos környezet, a gördülékeny egészségügyi és hivatali ügyintézések fenntartásáért, együttműködve a Nemzetközi Igazgatósággal. Tapasztaljuk, hogy egyre több nemzetközi hallgató részéről merül fel a helyi elhelyezkedés iránti igény, amelynek támogatását szintén elkezdtük kialakítani, ebben is együttműködünk a helyi vállalatokkal.
Forrás: PTE
– Ön szerint milyen lesz a Pécsi Tudományegyetem 10 év múlva?
– Nagyon röviden összefoglalva egy olyan intézményt látok magam előtt, amely a térség gazdaságának egyik fő találkozási pontja, piacképes és kiemelkedő értékű tudást képes biztosítani, tevékenysége a nemzetközi térben is meghatározó. Az egyetemi működés jövőjét tekintve a fenntarthatóság és a hatékonyság a mindennapok része, ahol digitális módon intézhető minden napi folyamat és adatalapú döntések születnek. A PTE-n jelenlévő adatvagyon már ma is a fejlesztések egyik középpontja, kiegészülve természetesen az információbiztonság megerősítésével. Ami azonban a legfontosabb, hogy egységes, büszke közösség dolgozzon a PTE-n, amely szolgálja a térség fejlődését.
– Mit üzenne a jelenlegi hallgatóknak, akik a jövő értelmiségét és szakembereit adják majd?
– Hiszek abban, hogy nem véletlenül születtünk oda, ahova. Felelősek vagyunk az otthonunkért, azért a térségért, ahol felnőttünk. A világ akkor fog fejlődni, ha képesek vagyunk helyben hatást kifejteni, értéket teremteni. Ezzel tartozunk saját őseinknek, akik lehetővé tették, hogy ma itt élhetünk és tartozunk az utánunk jövőknek is. Ha így tekintünk a világra, akkor a múlt tisztelete mellett örömmel dolgozunk a jövőért és örömmel használjuk azokat az új megoldásokat, amelyek hatékonyabbá teszik a munkánkat.
Csaknem 6300 hallgató nyert felvételt idén a PTE-re. Fotó: PTE
Most hétvégén sem pihenhettek a Baranya vármegyei tűzoltók: összesen négy tűzesethez és kilenc műszaki mentéshez riasztották az egységeket. Az esetek közül több is komolyabb beavatkozást igényelt, szerencsére azonban súlyosabb személyi sérülések nem történtek.
Kamion hátuljába ütközött egy személyautó péntek kora reggel az M6-os autópályán. A személyautó sofőrje súlyosan megsérült a balesetben, mentésére azonban nem volt szükség, önerejéből hagyta el a járművet. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A műszaki mentést a mohácsi hivatásos tűzoltók végezték el, akik a helyszín biztosítása mellett átvizsgálták a járműveket és a személygépkocsit áramtalanították. A baleset miatt a járművek teljes útzárat okoztak, a rendőrség elterelte a forgalmat.
Két személyautó ütközött össze Pécsett, az Állomás utcában péntek reggel. A baleset során személyi sérülés nem történt, a város hivatásos tűzoltói a járműveket áramtalanították.
Harminc négyzetméter alapterületű faház égett teljes terjedelmében péntek délelőtt Bogádon. A tűz vélhetően elektromos meghibásodás miatt keletkezett, a lángokat a pécsi hivatásos tűzoltók eloltották. Senki sem tartózkodott a házban, személyi sérülés nem történt.
Vonattal ütközött össze egy személygépkocsi péntek délután Sellye külterületén, a balesetben egy jelzőlámpa is kidőlt. A kocsiban egyedül utazó sofőrt a mentősök kórházba szállították, fejsérülést szenvedett a balesetben. A vonaton utazó hét ember közül senki sem sérült meg. A sellyei hivatásos tűzoltók teljes útzár mellett végezték a műszaki mentést: átvizsgálták és áramtalanították a gépkocsit.
Kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy terepjáró péntek délután Kishajmás külterületén. Az autóban egyedül utazó sofőr időben észlelte a tüzet, így volt ideje lecsatolni róla az utánfutót. A tűz másra nem terjedt át, illetve személyi sérülés sem történt. A sásdi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat.
Villanyoszlopot döntött ki egy mezőgazdasági vontató péntek este Kölked külterületén, ami forgalmi akadályt és szabadtéri tüzet is okozott. Az áramszolgáltató feszültségmentesítette a vezetéket, ezután a mohácsi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet. Az áramkimaradás két települést, Kölkedet és Erdőfűt érintette. Az eset során személyi sérülés nem történt, a tűz nem veszélyeztetett semmit.
Égetés miatt terjedt el tűz szombat kora délután Siklóson, az Akasztófa dűlőben. A tulajdonos megpróbálta eloltani a lángokat, azonban nem járt sikerrel. A növényi hulladék és aljnövényzet mellett szőlőtőkék is égtek, a lángokat a siklósi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal és kézi szerszámokkal eloltották. Személyi sérülés nem történt.
Tűz keletkezett vasárnapra virradó éjszaka egy mohácsi fatelepen. Egy féltető alatt megközelítőleg harminc négyzetméteren faapríték, illetve szerszámok és fűrészpor égett. A mohácsi hivatásos tűzoltók két irányból oltották a lángokat, a telep tulajdonosa munkagéppel segítette őket – kipakolta a beizzott gócokat. A tűz másra nem terjedt át, az egység hőkamerával átvizsgálta a területet. Az eset során személyi sérülés nem történt.
(Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)
A hét első felében még többnyire felhős időre számíthatunk, majd csütörtökön hidegfront érkezik esővel és élénk széllel. Péntektől azonban ismét szárazabb, naposabb időszak köszönt ránk.
Hétfőn reggel változóan felhős idő várható, csapadék nem várható. A hajnali minimumok 14 és 16 fok között alakulhat. Az északnyugati szél mérsékel marad. Délelőtt csökken az alacsonyszintű felhőzet, de a magasabb szinteken vastagon fátyolfelhős lesz az ég. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Délután a fátyolfelhők mellett újból megjelennek az alacsonyabb szinteken is a felhők. Csapadékra nem kell számítani. A hőmérséklet maximuma 29 és 31 fok között alakul. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Este folytatódik az erősen fátyolfelhős idő, csapadék továbbra sem várható. A minimumok 20 fok közelében alakulnak. A légmozgás mérsékelt lesz.
Kedden fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, majd a kora esti óráktól nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de esni nem fog. A déli-délkeleti szél méréskelt lesz.
Szerdán napközben sok felhő lesz felettünk eső nem várható, a délnyugati szél megélénkül. Este nyugat felől elszórt jelleggel alakul ki zápor.
Csütörtökön hidegfront érkezik, többfelé ered el az eső. Az északnyugati szél élénk lesz. Este csökken a csapadékhajlam, szakadozni kezd a felhőzet.
Pénteken hajnalban többfelé képződhet pára és ködfolt, melyek a reggeli órákban feloszlanak. Délután több órás napsütésben bízhatunk. Az északnyugati szél mérsékelt lesz.
A tetoválás mára nemcsak önkifejezési forma, hanem egyre inkább művészeti ággá válik. Ahogy nő az igény az egyedi, személyre szabott alkotások iránt, úgy kerülnek előtérbe azok a művészek, akik nemcsak a technikát, de az emberi történeteket is mesterien kezelik. Hegyi Márk pécsi tetoválóművész, fiatal kora ellenére már másfél évtizede dolgozik a szakmában, és noha sokat elért, úgy érzi, még csak most kezd igazán kibontakozni.
Márkkal a műhelyében beszélgettünk hivatásról, családról, alkotásról és a tetoválás jövőjéről.
– Mi volt az első impulzus, ami erre az útra vitt? – Gyerekkorom óta foglalkoztatott az alkotás, a képzőművészet. Mindig is lekötött. Mindent ki tudtam élni általa. Amióta eszemet tudom festettem és rajzoltam. A tetoválással középiskola 10. osztályában találkoztam először, egy ismerősömnek volt egy tetováló eszköze, akkor fogtam elsőként gépet a kezembe és tetováltam. Ebben az időszakban meg se fordult a fejemben, hogy majd később ezt üzletszerűen végezzem, egyszerűen csak új volt, tele sok tapasztalással és kihívással. Pár évvel később jött az egész hogy ebből szeretnék megélni. Az életem felét a tetoválással töltöttem, mégis úgy érzem, még az út elején járok.
– Pécs nem egy tipikus tetováló művészeti központ, mégis itt dolgozol és élsz. Mit jelent számodra ez a város művészként és családapaként? – Alapjáraton nem is szándékoztam máshol dolgozni, legalábbis hosszútávon mindenképp a szülővárosomban terveztem. Kipróbáltam magam egy két helyen Európában, de a szívem mindig vissza húzott, Pécsen érzem magam otthon. Ezért már az elején is a fókusz volt, hogy itt építem ki a vendégkört magamnak. Megpróbáltam minél messzebb eljuttatni a munkámat. Mára már számtalan országból érkeznek hozzám tetováltatni. Sokszor én is meglepődöm milyen sokat utaznak hozzám. Másrészről itt nőttem fel, itt történtek meg azok a impulzusok, ami miatt ott tartok, ahol. Mai napig nagyon sok meghívást kapok vendégtetoválónak, de most már a család is ide köt. Jelenleg még nem, de majd később jó érzéssel fog eltölteni, hogy minden utcáról, térről tudok majd történeteket mesélni a gyermekemnek.
– Hogyan tudod összeegyeztetni az intenzív alkotói életet a családi mindennapokkal? Segít vagy inkább kihívás a két világ? – Ez az elején nagyon nehéz időszak volt. A gyermekem születése előtt a munkám körül forgott a világom. Teljesen átrendezte az életemet. Egy addig jól működő rendszert újra kellett tervezni. Nem számított meddig dolgozom és mikor, ez megváltozott, szerettem volna otthon minőségi tartalmas időt tölteni. A kérdésedre a válasz jelenleg a legnagyobb töltődésem az otthonlét. De nehéz határt húzni a kettő között, mert itthon is dolgozom, elvégre minden vállalkozásnak van egy háttérmunkája. Az időpont kiosztások, anyagbeszerzések és a vállalkozást menedzselni. De rövid idő alatt megtaláltam az arany középutat.
– A tetoválás most reneszánszát éli, egyre többen keresnek egyedit. Te hol húzod meg a határt a művészet és a „tömeggyártás” között? – Ez a munkám legnehezebb része. Egyrészt szolgáltatok, másrészt ahogy te is fogalmaztad, nem szeretnék az embereknek “tömegcikket” gyártani. Mindenképp mindenkinek személyre szabott tetoválást készítek, akár legyen szó a képalkotásról vagy az elhelyezésről. Évekkel ezelőtt bevezettem, hogy a klienseimmel együtt tervezünk. Egyrészt fel tudom venni a rezgésüket, a kép hangulatát, tudunk beszélni a tetoválás hátteréről. Általában azt kérem hogy, mondják meg mi számukra az üzenete a motívumnak, mit szeretnének megjeleníteni és ha van egy két kép, hogy milyen ábrázolásban gondolkozunk. Innen már tudom a dolgom. Sokszor egy pillantásból felismerem, hogy jó úton járunk. Nekem a tervezéshez rendkívül fontos, hogy a ügyfél jelen legyen. Így tudom elérni, hogy mindenkinek személyre szabott egyedi tetoválást készítek.
– A stílusod nagyon karakteres, mégis változatos. Hogyan alakult ki a saját vizuális nyelved, és hogyan fejlődik most? – A saját stílusom több tényezőből alakult/alakul ki a mai napig is, szerintem ahogy a személyiségem is folyamatosan változik tapasztalatok által, úgy a stílusom is. Közben mindig építek, minden nap monitorozom az épp aznap készített vagy akár fél, egy éve készített munkám. Mit és hogy lehetne jobban csinálni legközelebb.Első körben már a karrierem elején is az elsődleges szempont az volt, hogy hosszú távon tartós tetoválásokat alkossak meg. Elvégre ez lenne a célja, egy életen át viselhesse az illető a lehető legjobb minőségben. Másod körben, ahogy a vendégeim is ismernek, én fekete szürke tetoválásokat részesítek előnyben. Mivel ennél a stílusnál nagyon nincs lehetőségem lenyűgözni az embereket, a különböző színárnyalatokkal és színekkel, ezért megpróbálom a lehető legnagyobb kontraszttal és minél több textúra megjelenítéssel érdekessé tenni a koncepciót.
– Milyen típusú megbízások, motívumok vagy történetek inspirálnak leginkább egy-egy új munka előtt? – Leginkább az érzelmi töltöttség, amik igazán megérintenek. Szeretem ha egy készülő tetoválásnak egyfajta lelki támasz az alapja. Gondolok itt akár egy kis kedvenc portréjára, amit különösképp szeretek elkészíteni. Emellett már számos kliensem úgy érkezik, hogy megad egy adott témát és az én stílusomban nézőpontból készítsem el. Nagyjából ezek azok, amik a kreativitásomat meg tudják mozgatni.
– Van olyan alkotásod vagy történet egy vendégeddel kapcsolatban, ami különösen mély nyomot hagyott benned? – Nagyon sok meghatározó történettel találkoztam az évek során. Különösen emlékezetesek számomra az emléktetoválások, amikor valaki elhunyt szerette tiszteletére kér egy mintát. Ezek mindig mély érzelmeket hordoznak, és számomra is különleges élményt jelentenek, mert ilyenkor érzem igazán, hogy a munkám túlmutat a rajzoláson: segítek egy fontos emlék megőrzésében. Persze akadnak örömteli alkalmak is, amikor valaki egy új kezdetet vagy sikert ünnepel tetoválással – ezek szintén inspirálóak, de az emléktetoválások hagyják a legmélyebb nyomot bennem.
– Mit gondolsz, merre tart a tetoválás világa? Lesz még újabb áttörés, vagy most épp a letisztulás időszaka jön? – Jelen pillanatban azt érzem a letisztulás jön. Az elmúlt időszakban robbanás szerűen megnőttek a tetoválók. Így egyre nehezebb úgymond a “piacon” maradni. Míg 5-10 évvel ezelőtt elég volt, hogy valaki jó minőségű tetoválást készít, majdhogynem garantált volt a vendégkör és ezzel a megélhetése. Manapság már nem így van. Rengeteg kollégámmal beszélek, akik szakmailag kiemelkedő eredményeket érnek el és nagyon tehetségesek, mégis instabil ügyfélkörrel rendelkeznek. Most már nem elég szimplán jó munkát csinálni. Rengeteg energiát és időt kell beletenni a social médiába. De igen, lesz áttörés, iszonyatosan tehetséges művészek kezdenek bele a tetoválás szakmába és ez nagyszerű érzéssel tölt el.
– Ha visszanézel az eddigi utadra, mit tanácsolnál a fiatal, kezdő tetoválóknak, akik most vágnának bele ebbe a szakmába? – Legelső sorban alázatot, legalábbis én a munkámat mindig mindenek elé helyezem, ez a mozgató rugója az életemnek. Önfegyelem és folyamatos tanulás, állandó fejlődés.