Kezdőlap Blog Oldal 143

Eltűnt Felföldi Ágota – külföldről hazafelé tartva veszett nyoma a siklósi nőnek

A 39 éves siklósi születésű Felföldi Ágota szeptember 29-én még beszélt édesapjával telefonon, azóta azonban sem ő, sem a telefonja nem elérhető. A család kétségbeesetten keresi, a rendőrség hivatalos körözést adott ki.

Felföldi Ágota, 1985. október 5-én született. A siklósi nő szeptember 29-én indult haza Zanzibárból. A QR1499-es járattal érkezett Dohába, ahonnan este fél hat körül még felhívta édesapját, és jelezte, hogy másnap, szeptember 30-án a QR199-es járattal érkezik Budapestre. Ez a járat 9:15-kor indult volna, és 13:50-kor szállt volna le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A telefonhívás óta azonban Ágotáról semmilyen információ nincs. Mobilja ki van kapcsolva, WhatsAppon és Messengeren sem elérhető. A család megpróbálta elérni a dohai repülőtér és a reptéri rendőrség megadott elérhetőségeit, de eddig sikertelenül. A Dohai Magyar Konzulátus többszöri próbálkozásra sem vette fel a telefont. A Liszt Ferenc repülőtér illetékesei sem tudtak információval szolgálni az érkezéséről.

Édesapja október 1-jén a Pécsi Rendőrkapitányságon hivatalosan bejelentette lánya eltűnését. A rendőrség körözést adott ki.

Személyleírás

  • Név: Felföldi Ágota
  • Születési hely: Siklós
  • Születési dátum: 1985. október 5.
  • Magasság: 171–175 cm
  • Testsúly: 51–60 kg, vékony testalkat
  • Haj: szőke, vállig érő
  • Szem: kék
  • Jellemzők: egyik lábszárán virág tetoválás, hasán virág tetoválás

Hivatalos körözési adatok

  • Elrendelő szerv: Pécsi Rendőrkapitányság
  • Határozatszám: 02010-157/863/2025.KÖR
  • Értesítési cím: 7601 Pécs, PF. 249
  • Telefon: +36 72 504 450

A család arra kér mindenkit, hogy aki szeptember 29-e óta látta Felföldi Ágotát, beszélt vele, esetleg információval rendelkezik tartózkodási helyéről, az azonnal értesítse a Pécsi Rendőrkapitányságot, vagy jelezze a hozzátartozóknak.

Forrás és további információ: Police.hu

„Három éve rácsos ágyban él” – tízezrek álltak ki a kórházi kisfiúért, hogy szerető családhoz kerüljön

Egy hároméves kisfiú születése óta kórházi ágyban él. Bár van egy család, amely mindennél jobban szeretné örökbe fogadni, a hatósági eljárások, újabb és újabb vizsgálatok eddig megakadályozták, hogy hazakerüljön. Az ügyben petíció indult, amit rövid idő alatt több mint tízezren írtak alá.

Egyetlen gyermek, aki sosem tapasztalta meg igazán az otthon melegét, három éve kórházi falak között éli mindennapjait. A kisfiú veleszületett rendellenességgel született, több műtéten is átesett, különleges ápolást igényel. Születése után lemondtak róla, így intézményi ellátásban maradt.

Fél éve azonban megváltozott minden: egy ápolónő különösen közel került hozzá, férjével együtt rendszeresen látogatták, sőt időnként haza is vitték. Otthonukban saját szobát rendeztek be neki, a két nagyobb gyermekük testvérként fogadta, a kisfiú pedig mosollyal és szeretettel viszonozta a törődést. A család végül úgy döntött: örökbe fogadnák őt.

Csakhogy a rendszer máshogy működik. A hatóságok szerint nem a család választ gyermeket, hanem a hatóság választ számukra. A pár elvégezte az örökbefogadói tanfolyamot, részt vett a környezettanulmányon, pszichológiai vizsgálatokon, mégis azt a választ kapták: „alkalmasak örökbefogadásra, de csak egészséges gyermekre”.

Az eljárás hónapok óta húzódik, a kötelező 60 nap helyett már közel nyolc hónapja tart. Újabb és újabb vizsgálatokat rendelnek el, miközben a család úgy tudja, a kisfiút nemzetközi örökbefogadási listára is feltették.

A történet országos felháborodást váltott ki. Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és influenszer – maga is örökbefogadó szülő – a család mellé állt, és petíciót indított. „Sok szívfacsaró és hihetetlen ügy van most a gyermekvédelemben, de ez mindenek felett áll. Egy hároméves kisfiúról van szó, aki rácsos ágyban éli az életét – ez elképzelhetetlen károkat okoz” – mondta.

A kezdeményezésre néhány óra alatt több mint tízezren írták alá a petíciót, támogatva a kisfiút és a családot, akik szeretettel, odaadással és biztonságot nyújtó otthonnal várják őt.

A Komlói és a Baranya megyei gyámhivatalhoz is fordultak kérdésekkel, de a hatóság harmadik félnek nem adhat információt. Így továbbra is bizonytalan a kisfiú sorsa.

Egy dolog azonban biztos: az emberek szíve már mellette dobog. A társadalmi összefogás üzenete egyértelmű: egy gyermek helye nem a kórházi rácsok mögött van, hanem egy szerető családban.

Forrás: RTL Híradó , Házon kívül

Eltűnt a 16 éves Orsós Evelin Orgona – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02010-157/741/2025. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Orsós Evelin Orgona eltűnése ügyében.

A 16 éves lány augusztus 23-án az engedélyezett kimenőjéről nem tért vissza a bogádi lakásotthonba, azóta tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.

A rendőrség közleménye szerint Orsós Evelin körülbelül 167 centiméter magas, barna szemű, hosszú, sötétbarna hajú. Eltűnésekor fekete rövidnadrágot és pólót viselt.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.

Forrás: Police.hu

Helyesbítés: Mohamed Ehab Sobhy Mohamed ügyében – technikai ok miatt került kiadásra elfogatóparancs

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy Mohamed Ehab Sobhy Mohamed ellen országos elfogatóparancs került kibocsátásra pénzmosás gyanúja miatt. A férfi, a Pécsi Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatója, törvényesen tartózkodik Magyarországon, és nem követett el súlyos bűncselekményt.

Az ügy részletei szerint Mohamed Ehab Sobhy Mohamed nem volt szökésben, és az elfogatóparancs kiadása csak technikai okból történt, a bírósági iratok kézbesítésének biztosítása céljából. Egy 2022 őszén történt eset során ügyfele bankszámláját egy ismeretlen személy a saját csalásához használta fel, és így került rá 150.000 forint összege. A férfi nem vett részt szándékosan a csalásban, és a pénz hozzájutása felett nem rendelkezett.

Miután Mohamed Ehab Sobhy Mohamed 2025. szeptember 7-én értesült az elfogatóparancsról, haladéktalanul jogi képviseletet biztosított magának, és önként megjelent a Pécsi Járásbíróságon, ahol a bírósági iratokat személyesen átvehette. Ennek következtében a bíróság 2025. szeptember 9-én visszavonta az elfogatóparancsot.

Az ügyben a férfit megilleti az ártatlanság vélelme, és a bíróság 2025. novemberében tartja a személyes meghallgatást. A férfi ellen jelenleg nincs folyamatban semmilyen letartóztatás, és az eset nem minősül súlyos bűncselekménynek.

A Pécsi Járásbíróság és a hatóságok célja továbbra is a jogszabályok szerinti eljárás biztosítása.

Hűvös és borongós októberkezdés: a nap nagy részében felhők alatt

Október első napján erősen felhős, borult idő vár ránk, csapadék nélkül. A hajnali 5–8 fokos minimumok után délután 14–16 fok körüli maximumok várhatók, miközben az északi szél élénk marad. Hidegfront érkezik, napsütésből keveset láthatunk.

Október első napjának hajnalán erősen felhős-borult lesz az ég, csapadék nem várható. A hajnali minimumok 5 és 8 fok között várhatóak, hűvösebb a völgyekben lehet. Az északi szél időnként megélénkül. Délelőtt marad az erősen felhős-borult idő, a légmozgás élénk marad. Megkezdődik a hidegebb levegő beáramlása térségünkbe.

Délután is a felhőkép lesz a főszerep, sok napsütés nem várható. A hőmérséklet maximuma 14 és 16 fok között alakulhat. Az északi szél továbbra is élénk marad. Hidegfront jellegű tünetekre készülhetünk. Este marad az erősen felhős idő, csapadék nem várható. A légmozgás átmenetileg mérséklődik.

Forrás: MeteoMecsek

Csodakamra – ahol a művészet és a mozgás fejlesztő ereje találkozik

Harkányban működik a Csodakamra, amelyet Barkóné Viola Orsolya álmodott meg. Az alkotó- és mozgásfejlesztő központ nemcsak a gyerekek kreativitását, hanem fejlődését is támogatja különleges módszerekkel, mint a TSMT® és HRG® terápia. Orsi életútja, szakmai elhivatottsága és a gyerekek iránti szeretete tette lehetővé, hogy létrejöjjön ez a varázslatos hely.

Orsi története – művészettől a terápiáig
Orsi három gyermek édesanyjaként pontosan tudja, milyen kihívásokkal jár a gyereknevelés. Tanulmányait a Kaposvári Egyetemen kezdte, ahol rajztanár és kommunikáció szakon végzett, majd grafikusként és rajztanárként dolgozott. Később a művészetterápia felé fordult, és a Pécsi Tudományegyetem Orvosi és Művészeti Karának közös képzésén szerezte meg művészetterapeuta képesítését. Éveken át tartott művészetterápiás foglalkozásokat a MOL Gyermekgyógyító Program keretében, valamint a helyi iskolákban. Már ekkor érezte, hogy a vizualitás és a mozgás fejlesztő hatása szorosan összefügg – ez motiválta arra, hogy a mozgásfejlesztés területén is elmélyüljön.
2020–2021 között sikeresen elvégezte a KSG instruktor, valamint a TSMT® és HRG® terapeuta képzéseket. 2024-től pedig már mentorként és oktatóként is részt vesz a TSMT-HRG College képzéseiben.

Barkóné Viola Orsolya | csodakamra.hu

A Csodakamra születése
A Csodakamra alapjai 2014-re nyúlnak vissza, amikor Orsi kézműves és művészeti foglalkozásokat, valamint táborokat kezdett szervezni a helyi iskolákban. Az igazi áttörést 2018 jelentette, amikor sikerült saját helyszínt létrehozni: ekkor indult útjára a Csodakamra Alkotóműhely. A központ azóta folyamatosan bővül. 2021-ben elindultak a TSMT® mozgásfejlesztő órák, a NILD tanulásterápia, sőt sakkoktatás is helyet kapott a heti rendszerességű programok között. A nyári időszakban pedig művészeti és mozgásos táborok várják a gyerekeket, melyek során pécsi múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is gazdagodik a program.

Mi is az a TSMT® és HRG® terápia?
A TSMT® (Tervezett Szenzomotoros Tréning) egy mozgásterápiás módszer, amely az idegrendszer érését támogatja. Segít azoknak a gyerekeknek, akiknél idegrendszeri éretlenség tapasztalható – például figyelmi zavar, mozgáskoordinációs nehézség, beszédkésés vagy tanulási problémák esetén. A terápia egyéni és csoportos formában is zajlik, a gyermek képességeihez igazítva.
A HRG® (Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika) a TSMT® vízi kiegészítő terápiája. A víz különleges tulajdonságai – felhajtóerő, közegellenállás, hőmérséklet – segítik a gyerekek mozgásának, figyelmének és érzelmi egyensúlyának fejlődését. A HRG® terápia nem úszásoktatás, hanem egy olyan komplex módszer, amely játékos, élményalapú formában fejleszti a résztvevőket.

Hitvallás és küldetés
Orsi számára a legfontosabb, hogy a gyerekek biztonságban és szeretetteljes légkörben tapasztalják meg, mire képesek. „Úgy gondolom, hogy a gyerekek bármilyen életkorban képesek fejlődni, és mindig nyitottak az újra. Az én feladatom, hogy inspiráljam és biztassam őket arra, hogy meg tudják csinálni azt is, amiről korábban azt hitték, lehetetlen.” – vallja.

A Csodakamra tehát nem csupán egy hely Harkányban, hanem egy közösségi tér, ahol a művészet és a mozgás kéz a kézben jár, és ahol a gyerekek minden nap megtapasztalhatják a fejlődés örömét.

További információ, elérhetőség: Csodakamra

Október 1-jétől változik a pécsi buszok ára és indul az új 90-es járat

Október 1-jétől módosulnak a Tüke Busz Zrt. jegy- és bérletárai, és kísérleti jelleggel elindul a városban az új 90-es buszjárat. Az információkat a társaság a Facebook-oldalán jelentette be.

Pécsen 2025. október 1-jétől emelkednek az autóbusz-jegyek és bérletek árai. A változást Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése a 222/2025.(VIII.29.) számú határozatával hagyta jóvá, módosítva a Tüke Busz Zrt. közszolgáltatási szerződését és díjszabási feltételeit.

A kisgyermekes és szociális bérletek, a közfoglalkoztatottak bérlete, a félhavi bérletek, a mentős, polgárőr és eb bérletek ára változatlan marad. Az új tarifák szerint az elővételi menetjegyek 500, az autóbusz-vezetőnél váltott jegyek 600 forintba kerülnek. A havi összvonalas bérlet 7 600 Ft, Tüke kártyával 7 200 Ft, a tanuló és nyugdíjas bérletek pedig egységesen 4 100 Ft-ot, Tüke kártyával 3 900 Ft-ot kóstálnak.

A pótdíjak is változnak: 15 napon belül 10 000 Ft, 15–30 nap között 25 000 Ft, 30 napon túl 40 000 Ft fizetendő. Az Üzletszabályzat módosítása kiterjed a digitális utazási okmányokra is, a mobiljegyek érvényesítéséhez QR-kódos ellenőrzést vezetnek be, miközben a kerékpárszállítás lehetősége megszűnik. Az autóbuszokon viszont 1 db összecsukható roller szállítható, ha mérete és tömege megfelel a szabályoknak.

Ezzel párhuzamosan, szintén október 1-jétől kísérleti jelleggel elindul a 90-es buszjárat Kertváros és a Tüskésréti út között. A járatot az OPTI-UP projekt támogatja, amely a közösségi közlekedést fenntarthatóbbá és hatékonyabbá teszi, erősítve a kapcsolatot a várostervezés és a közlekedésszervezés között.

A 90-es járat a Tüskésréti út – Siklósi út – Táncsics Mihály utca – Aidinger János út – Nagy Imre út – Illyés Gyula utca – Fagyöngy utca útvonalon közlekedik, munkanapokon délelőtti és esti órákban. Az elektromos buszok nemcsak csendesebbek, de környezetbarát megoldást is jelentenek a városlakók számára. A két hónapos tesztidőszak végén a forgalom elemzése alapján döntenek a járat hosszú távú beillesztéséről a városi hálózatba.

Az új információk és a részletes árjegyzék a Tüke Busz Zrt. Facebook-oldalán

Elindul a fűtésszezon Pécsen és több baranyai városban

A hideg időjárás miatt szeptember 30-án bekapcsolják a távfűtést Pécsen. A következő napokban pedig más településeken is megindul a szolgáltatás.

A Pétáv Zrt. szeptember 30-án, kedden elindítja a fűtésszolgáltatást a pécsi távfűtéses lakóépületekben. A vállalat döntését az előrejelzésekben jelzett hűvös időjárás indokolja. A következő napokban Baranya vármegye több városában is bekapcsolják a rendszert, hogy a lakásokban biztosított legyen a megfelelő hőmérséklet. A lakóközösségeknek ugyanakkor továbbra is lehetőségük van ettől eltérően rendelkezni.

A Pétáv tájékoztatása szerint a távhőrendszer korszerű szabályozástechnikája automatikusan követi az időjárás változásait. Ha napközben nincs szükség fűtésre, a berendezések leállnak, míg a hűvös hajnalokon ismét működésbe lépnek.

A szolgáltató arra kéri ügyfeleit, hogy a fűtés elindulásáig, illetve az azt követő 1–2 napban tartsák nyitott állásban a radiátorszelepeket, ezzel segítve a rendszer megfelelő légtelenítését.

Az őszi átmeneti időszakban így a pécsi és baranyai otthonokban kellemes hőmérséklet biztosítható, miközben a fűtés rugalmasan alkalmazkodik a változó időjárási körülményekhez.

Elefántos Étterem és Pizzéria a Gault&Millau étteremkalauzban – Pécs gasztrokincse nemzetközi elismerésben

Közel 30 éve szolgálja vendégeit Pécs belvárosában az Elefántos Étterem és Pizzéria, amely most bekerült a rangos Gault&Millau étteremkalauzba. A nápolyi pizzakészítés mestersége és az olaszos vendégszeretet a nemzetközi gasztronómiai közösség figyelmét is felkeltette.

Pécs sétálóutcás belvárosában mindenki ismeri az Elefántos házat és az abban működő vendéglátóhelyet, amely közel három évtizede várja a gasztronómia szerelmeseit. Az étterem nem csupán az olasz névvel hódít. A konyha és a hangulat is egyenesen Nápolyból merít. A pizzakészítés mesterségét pedig az Associazione Vera Pizza Napoletana minősítés elnyerésével tették igazán különlegessé. Az országban mindössze három pizzéria – köztük az Elefántos – büszkélkedhet ezzel a ranggal.

A beltérben hatalmas pizzakemence uralja a teret, a kiülős asztalok és székek barátságos, kissé eklektikus hangulatot kölcsönöznek. A házilag készített tészták remek állagúak, az étlapon minden klasszikus trattoria-fogás megtalálható, és a pohárdesszertként felszolgált tiramisù is külön említést érdemel. A borkínálat olasz hatású, sőt, a vendégek az olasz borokat pohárra is kóstolhatják, ami ritkaságnak számít a magyar éttermi palettán. Az Elefántosban érezhető az olaszos vendégszeretet, valódi komforthelyet teremtve Pécs szívében.

Az étterem közösségi oldalán jelentette be, hogy bekerült a Gault&Millau étteremkalauzba, megosztva a fantasztikus hírt a vendégekkel és követőkkel.

Az elismerés hátterében álló Gault&Millau étteremkalauz a világ egyik legnagyobb presztízsű szakmai kiadványa. Henri Gault és Christian Millau francia újságírók 1965-ben alapították a kalauzt, hogy népszerűsítsék a francia nouvelle cuisine könnyed, kreatív és friss alapanyagokra épülő stílusát. A Gault&Millau küldetése azóta is az, hogy felkutassa a legkiválóbb teljesítményeket. Ösztönözze a fejlődést és a helyi gasztronómia innovációját, valamint iránytűként szolgáljon a vendégek számára a gasztronómia sokszínű világában.

A több mint fél évszázados hagyomány és nemzetközi ismertség miatt a Gault&Millau-ban való szereplés nemzetközi presztízst és szakmai elismerést jelent, egyaránt elismerve a már befutott séfeket és a feltörekvő tehetségeket.

Baranya gasztrokínálata a Gault&Millau-ban – Az Elefántos Étterem mellett a régió további kiemelkedő éttermei is helyet kaptak a Gault&Millau kiadásban. Bizonyítva ezzel Baranya gazdag kulináris kínálatát:

  • Sauska 48 – Villány: modern fine dining, prémium borokkal
  • Hosszú Tányér – Hosszúhetény: kreatív, szezonális magyar fogások művészi környezetben
  • Góré Étterem – Kisharsány: falusi fine dining a helyi alapanyagokkal
  • Morzsa – Pécs: újhullámos pékség és bisztró, biodinamikus borokkal
  • Mandula Étterem és Borbár – Villány: sváb és magyar konyha ötvözése prémium borokkal
  • Fabrice Asztala – Pécs: lakásétterem, fenntartható és biodinamikus alapanyagokkal
  • Kossuth Kisvendéglő – Pécs: hagyományos magyar konyha modern köntösben

Ezek az éttermek együtt emelik Baranya gasztronómiai hírnevét. Inspiráló példái annak, hogy a régióban a minőség és az innováció kéz a kézben jár.

Az Elefántos Étterem és Pizzéria fantasztikus csapatának köszönheti ezt a sikert, akik nap mint nap szenvedéllyel és szívvel dolgoznak azon, hogy vendégeiknek felejthetetlen élményt nyújtsanak.

A teljes értékelést a Gault&Millau oldalán lehet elolvasni.

Lázár János napokon belül a kormány elé viszi a tervezett pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum ügyét

Lázár János építési és közlekedési miniszter dr. Cziráki Attilának tegnap ígéretet tett arra, hogy a tervezett Szív- és Érgyógyászati Centrum fejlesztési koncepcióját napokon belül a kormány elé viszi – számolt be róla a pécsi szívgyógyász professzor.

Újabb fontos lépés történhet dr. Cziráki Attila projektje kapcsán. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika vezetője a hét elején fontos szövetségest nyert meg az új pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum megvalósításához. A pécsi professzor Lázár János építési és közlekedési miniszternél járt, aki nemcsak támogatásáról biztosította őt, hanem azt ígérte, hogy napokon belül a kormány elé viszi az ügyet.

– Ez nemcsak egy politikai gesztus, hanem valódi esély arra, hogy egy olyan egészségügyi beruházás valósuljon meg Pécsett, amely életeket menthet, és évtizedekre előre meghatározza a régió ellátását. A siker kapujában állunk, de még van dolgunk – közölte dr. Cziráki Attila a követőivel a közösségi oldalán. Mindemellett megköszönte mindazoknak, akik eddig is hittek ebben az ügyben. „Most még nagyobb szükség van az összefogásra, szakmai támogatásra. Együtt megcsináljuk!” – zárta bejegyzését a pécsi professzor.