Újabb mérföldkőhöz érkezett Dr. Cziráki Attila „Szívügyem Pécs” névre keresztelt projektje, az új pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum megvalósítása.
Néhány hónap telt el csak azóta, hogy dr. Cziráki Attila szívgyógyász professzor, a PTE Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika igazgatója a pécsiek és az ország valamennyi döntéshozójának támogatását kérte álma megvalósításához, egy új pécsi Szív- és Érrendszeri Centrum létrehozásához. Terveit támogatták helyben és az illetékes minisztériumban is. Lázár János építési és közlekedési miniszter arra tett ígéretet, hogy a kormány elé viszi az új pécsi szívcentrum tervét. Ennek eredményeképpen a napokban meg is jelent a Magyar Közlönyben, hogy a kormány egyedi döntéssel – Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával – 2 milliárd forint támogatást biztosít az új pécsi Szív- és Érgyógyászati Centrum részletes kiviteli terveinek elkészítésére.
– Ez rendkívüli siker, hiszen a döntés a projekt komolyságát, és annak nemzeti jelentőségét is mutatja. Hálás vagyok a pécsiek példátlan kiállásáért, kollégáim őszinte támogatásáért! A munka dandárja még hátravan. Közös célunk, hogy a legmodernebb orvostechnológiával felszerelt közkórház mielőbb szolgálni tudjon minden pécsit és a régió lakosságát – írta közleményében Prof. Dr. Cziráki Attila.
A pécsi professzor a jó hírről pénteken a TV2 Mokka című reggeli műsorában beszélhetett.
Izgalmas, egyben veszélyes pillanatok zajlottak pénteken Siklós szívében. A Szent István téren egy építkezés során éles, második világháborús bombát fordított ki a földből egy munkagép. A helyszínre azonnal riasztották a rendőrséget, majd a Magyar Honvédség tűzszerészei is megérkeztek.
A Siklósi Híreknek nyilatkozott Bólyi Bálint főtörzsőrmester, a honvédség speciális tűzszerész altisztje elmondta:
„A tűzszerész járőr parancsnoka megállapította, hogy valóban egy második világháborús, német 7,5 centiméteres repeszgránátot találtak. Az eszközt biztonságosan elszállítottuk a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére, ahol ütemezetten fog megtörténni a megsemmisítése.”
A helyszínt a rendőrség azonnal lezárta, és a Siklósi Polgárőr Egyesület tagjai biztosították a területet, amíg a tűzszerészek megérkeztek. Mint írják közösségi oldalukon:
„Egy különleges feladatban vettünk részt Siklóson. A munkagépek egy II. világháborús bombát fordítottak ki a földből, a rendőrség azonnal lezárta a területet, és egyesületünk felügyelte a helyszínt, hogy illetéktelenek ne léphessenek be a veszélyzónába.”
Forrás: Siklósi Hírek / Siklósi Polgárőr Egyesület Fotó: Kirchner Tibor
A Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyta a Kenderesi Tamást elmarasztaló nemzetközi döntést, így jogerőssé vált az olimpiai bronzérmes úszó négyéves eltiltása. A sportoló komoly pénzügyi terhet is visel, ügyvédje azonban tovább küzdene az ártatlanság bizonyításáért.
A Svájci Szövetségi Legfelsőbb Bíróság nem helyezte hatályon kívül a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntését, amely doppingvétség miatt négy évre eltiltotta Kenderesi Tamást. Ezzel az ítélet jogerőre emelkedett, és a 28 éves olimpiai bronzérmes úszó számára lezárult a nemzetközi jogi út.
A bíróság ezúttal nem vizsgálta az ügy érdemi részét, kizárólag az eljárás jogszerűségét. A döntés szerint nem sérültek a sportoló jogai, így a CAS ítélete változatlan maradt. Az eljárás költségeit – amelyek nagyságrendileg több tízmillió forintra tehetők – mostantól a vesztes félnek, vagyis Kenderesinek kell megfizetnie a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) felé.
Tiszeker Ágnes, a HUNADO ügyvezetője megerősítette: „A sportoló a HUNADO költségeinek egy részét köteles megtéríteni. A bírósági döntés alapján jelentős összeggel tartozik, és ez a tartozás jelenleg nincs rendezve.”
Kenderesi Tamás 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták. Az úszó kezdettől tagadta a vádakat, és visszautasította, hogy beismeréssel enyhébb büntetést kapjon. „Nem csináltam semmit” – mondta korábban a sportoló, aki jogi képviselőjével idén tavasszal a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult az elmarasztaló ítélet felülvizsgálatáért, eredménytelenül.
A döntés után Kenderesi ügyvédje, dr. Hergenrőder Tamás nyilatkozatot adott a Nemzeti Sportnak:
„A Svájci Legfelsőbb Bíróságon nem megismételt bizonyítási eljárás zajlott, és a bíróság nem Tamás bűnösségéről döntött, hanem arról, hogy a doppingeljárás során elkövetett hibákat nem vizsgálja újra. Tamás ártatlan, és soha semmilyen doppingolást nem követett el – ezt az alapeljárásban is bizonyítottuk, és más fórumon is bizonyítani fogjuk.”
Az ügyvéd szerint az ügy nem zárult le:
„Nem adjuk fel, és az ügynek sincs még vége. Reméljük, az Európai Unió jogrendszere és a magyar igazságszolgáltatás lehetőséget ad arra, hogy kimutassuk az igazságot.”
A Tüke Busz Zrt. tájékoztatása szerint a 2025. október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégén módosul a helyi buszjáratok menetrendje és a pénztárak nyitvatartása.
Nemzeti ünnepünk napján, október 23-án, csütörtökön a társaság autóbuszai a szabadnapokra érvényes menetrend szerint közlekednek. A Tüke Busz ügyfélszolgálati irodája és bérletpénztárai ezen a napon zárva tartanak.
Menetjegyek és bérletek elővételben több felületen is megvásárolhatók, többek között a MÁV jegypénztárakban, menetjegykiadó automatákból, a MÁV appon keresztül, valamint a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. mobilalkalmazásán és partnereinél. A buszvezetőknél továbbra is van lehetőség menetjegyet váltani felszállás után.
A hosszú hétvége további napjain az alábbi menetrendek lesznek érvényben:
Október 24-én (pénteken) és október 25-én (szombaton) a szabadnapokra meghirdetett menetrend,
Október 26-án (vasárnap) pedig a munkaszüneti napokra vonatkozó menetrend szerint közlekednek az autóbuszok.
A bérletpénztárak október 24-én és 25-én a szabadnapi nyitvatartás szerint várják az utasokat, míg az ügyfélszolgálati iroda október 23. és 26. között zárva tart.
A Tüke Busz Zrt. arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális menetrendről, és előre tervezzék utazásukat a hosszú hétvége idejére.
Október 14-én délután történt a baleset az Alsómalom utcában – a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A Pécsi Rendőrkapitányság 02010/3368/2025. bűnügyi számon nyomozást folytat közúti közlekedési baleset gondatlan okozása miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint október 14-én 17 óra 4 perckor Pécsett, az Alsómalom utcában egy nő gyalogosként akart áthaladni a hat sávos úttesten, ám szabálytalanul tette ezt. Egy, a Siklósi út felől a Rákóczi út irányába haladó motoros megpróbálta elkerülni az ütközést, de elsodorta a gyalogost, és mindketten elestek.
A rendőrség kéri mindazokat, akik látták az esetet, vagy a balesetről érdemleges információval rendelkeznek, hogy – akár névtelenségük megőrzése mellett – tegyenek bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámán, a 112-es segélyhívón, vagy személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.
Kedden hajnalban és napközben is marad az erősen felhős égbolt, helyenként gyenge esővel vagy záporral. A hőmérséklet 18–20 fokig emelkedik, melegfronti hatás érvényesül, így enyhe, de párás időre számíthatunk.
Kedden hajnalban erősen felhős lesz az égbolt, gyenge eső előfordulhat elszórt jelleggel. A minimumhőmérséklet 3 és 6 fok között alakulhat. A délkeleti szél mérsékelt marad. Délelőtt folytatódik az erősen felhős idő, a légmozgás mérsékelt lesz.
Délután folytatódik az erősen felhős idő, elszórt jelleggel gyenge záporok érik el a térséget, de számottevő esőre nem kell készülnünk. A hőmérséklet maximuma 18 és 20 fok között alakulhat, enyhe lesz az idő. Melegfronti hatás érvényesül. Este folytatódik a felhős idő, a légmozgás mérsékelt marad.
Mindenki nagyon várta a szeptembert, amikortól igényelhető lett a fix 3%-os kamattámogatott hitel. A nyáron sok előszerződést kötöttek a vevők, a tulajdonosok pedig próbálták beárazni az ingatlanjukat. Az árak még most is az egekben, de vajon el is kelnek a túlárazott házak és lakások? Török Tamarát, a RE/MAX Flow tanácsadóját kérdeztük a jelenlegi pécsi-baranyai ingatlanhelyzetről.
– Azt látjuk, hogy a hirdetett lakások és házak árai nagyon megemelkedtek Pécsen (is). Pl. Kertvárosban egy kétszobás lakás 40-45 millió, a belvárosban egy kétszobás lakás 60-70 millió Ft…A 3 szobás (és nagyobb) házak árai 90-130 millió forintig találhatók a hirdetőoldalakon. Reális ez a magas ár? Elkelnek/el fognak kelni ennyiért ezek az ingatlanok?
– Amikor bejelentették a 3%-os Otthon Start hitelprogramot, az árak szinte azonnal felugrottak. Még el sem indult a program, de a tulajdonosok magasabb áron kezdték el hirdetni az ingatlanjaikat, és sokan tőlünk is kérték a már hirdetett ingatlanjukra az áremelést. Voltak, akik nagyon, szinte túl gyorsan reagáltak a program hírére és voltak, akik egyáltalán nem, így július és szeptember között elég zavaros időszakot élt meg a piac: ugyanabban az utcában, hasonló állapotú és méretű lakások között akár 10–20%-os árkülönbségek is megjelentek. Ráadásul sokan csak „tesztelik a piacot” – azaz meghirdetik az ingatlant, de valójában nincs tényleges eladási szándékuk vagy motivációjuk. Ők azok, akik hónapok óta változatlan áron hirdetik az ingatlanukat, mondván: „ha valaki ennyit adna érte, akkor eladom”. Ezzel egyrészről nincs baj, hiszen mindenki annyiért árulja az ingatlanját, amennyiért szeretné. Másrészről viszont torzítja a piacot, mert más eladás előtt álló eladók is ezekhez az irreális árú hirdetésekhez mérik a saját ingatlanjukat, anélkül, hogy valós piaci elemzést végeznének. Hogy reális-e a mai ár? Ez mindig nézőpont kérdése. A vevőnek sok, az eladónak kevés – ez mindig is így volt. De aki valóban el akar adni, az előbb-utóbb be fogja látni, hogy a túlárazott ingatlana iránt nem lesz érdeklődés, és csökkenteni fogja az árat. A reálisan árazott ingatlan pedig mindig megtalálja a vevőjét, csak az nem mindegy, hogy hogyan és mennyiért.
– Mit tapasztaltak a kamattámogatott hitel bejelentése után, és mit tapasztaltak szeptembertől, amikor már igényelni is lehetett a fix 3 százalék kamatos hitelt?
– A júliusi bejelentés után érezhetően felélénkült a kereslet. Mindenki gyorsan szeretett volna lépni, ezért már az indulás előtt, nyáron is érezhető volt a nyüzsgés. Rengeteg nézelődő jelent meg a piacon, sokan most gondolták úgy, hogy talán eljött az ideje a vásárlásnak, és érdemes körbenézni. Ez a fokozott érdeklődés azonban nem mindig járt együtt valós vásárlási szándékkal – nehéz volt kiszűrni, ki az, aki ténylegesen szeretne vásárolni, és ki az, aki csak „felméri a terepet”. Ráadásul a hitelprogram indulása előtt hiába találták meg sokan a számukra tökéletes ingatlant, még nem tudták megvenni, mert a hitel csak szeptembertől volt igényelhető. Gyakori volt, hogy a vevők foglaló nélkül, vagy hitelhez kötött feltételekkel próbálták megvenni az ingatlant, így sok adásvétel köttetett úgy, hogyha végül nem kapják meg az Otthon Start Program hitelt, minden addig kifizetett összeg visszajár nekik. Ez a helyzet bizonytalanságot eredményezett a piacon, hiszen az eladók nem tudták, hogy a „vevőjük” valóban vásárlóképes lesz-e a hitelbírálat lezárultakor.
– Az ingatlanértékesítők gyakran mondják a vevőnek, hogy szerződjön velük, mert több befektetőnek ki tudnák ajánlani a lakást: „azonnal tudok vevőt hozni, stb”. Most sok magánszemély is hirdet, várnak, nem sietnek az eladással. Jobb kivárni, vagy érdemes inkább ingatlanost megbízni, hogy ebben a piaci helyzetben kelljen el az ingatlan?
– Ingatlan-tanácsadóként persze mondhatnám, hogy mindenképp érdemes szakembert bevonni – de nem ez a lényeg. A kérdés nem az, hogy kell-e, hanem az, kivel érdemes együtt dolgozni. Nem minden ingatlanos dolgozik egyformán: van, aki valóban stratégiai segítséget nyújt, és van, aki csak „hirdetőtábla”. Érdemes megnézni, hogy az adott iroda milyen minőségű hirdetésekkel dolgozik, milyen marketinget alkalmaz, milyen véleményekkel találkozni róla és mit tesz azért, hogy az ingatlan a lehető legjobb áron keljen el.
Mi minden megbízást egy piaci értékmeghatározással kezdünk, ahol részletesen feltérképezzük a környéket, a versenytárs ingatlanokat, az állapotot és az elhelyezkedést. Ez alapján határozzuk meg az optimális indulóárat. Az egyik legrosszabb stratégia, ha valaki azt mondja: „nem sürgős, hirdessük meg jóval drágábban, aztán majd ha kell, lejjebb visszük.” Ez hosszú távon szinte mindig veszteséghez vezet. Amíg ugyanis egy ingatlan hónapokig vagy akár évekig kint van a piacon, a keresők újra és újra belefutnak a hirdetésbe – és egy idő után azt gondolják: „ez már régóta árulva van, biztos van vele valami gond.” Ez azonnal csökkenti a bizalmat, és a vevő már eleve nagyobb alkura készül. Ráadásul az ingatlan ára közben fokozatosan értéktelenedik, miközben az alku mértéke nő. Amikor végül a tulajdonos ténylegesen el akarja adni, kénytelen jelentősen csökkenteni az árat, és ekkor indul meg a mozgás – de ekkor már a vevő azt gondolja, hogy „úgyis el akarja adni, most már biztos enged még többet.” Így végül az ingatlan gyakran a reális érték alatt talál új gazdára.
Ezzel szemben, ha reális áron indul a hirdetés, sokkal több érdeklődő jelentkezik be rövid időn belül, hiszen látják, hogy korrekt az ár. Ilyenkor nem mernek nagyot alkudozni, mert tudják, hogy versenyhelyzet van, és akár licit is kialakulhat. Ezek a helyzetek adják a legjobb esélyt arra, hogy az ingatlan piaci ár felett keljen el.
Épp ezért valljuk, hogy nem akkor kell hirdetni, amikor „hátha valaki ennyit ad érte”, hanem amikor valóban elérkezett az eladás ideje – tudatos stratégiával, profi marketinggel, reális árazással és nyílt nap (open house) szervezésével a lehető legmagasabb ár elérése érdekében.
– Örök kérdés, hogy miért jobb egy adás-vételbe bevonni ingatlanértékesítőt?
– Mert egy jó ingatlanos nem csak hirdet, hanem stratégiát épít, marketingel, tárgyal, és biztonságot teremt. Egy tapasztalt tanácsadó tudja, hogyan lehet egy ingatlanból a legtöbbet kihozni. A mostani piacon pedig kifejezetten nagy szükség van az ingatlanos szakértelmére. Egyrészt azért, mert a sok „nem sürgős, ezért túlárazom” típusú eladó miatt nagyon nehéz pontosan meghatározni egy ingatlan valódi piaci értékét. Másrészt keresleti piacot élünk, ahol sok a vevő, de ahhoz, hogy az ingatlan kitűnjön a tömegből és a lehető legmagasabb áron keljen el, profi marketingre és jól felépített kommunikációra van szükség. Ez magában foglalja a vizuális megjelenést (fotó, videó, drón), a hirdetési portálokon való kiemelt megjelenést (több portálon előfizetés), valamint a célzott online kampányokat (üzleti célú közösségi média profil)– olyan eszközöket, amelyek egy magáneladó számára jellemzően nem állnak rendelkezésre. Emellett egy pénzügyi tanácsadóval együttműködő ingatlanos nagy biztonságot nyújt mindkét fél számára: a vevő hitelfolyamata átlátható és nyomon követhető, az eladó pedig pontosan tudja, mikor válik az ügylet valóban biztossá. És végül, de nem utolsósorban: az ingatlanos jogi biztonságot is ad. Átvizsgáljuk a tulajdoni lapot és a dokumentumokat, figyelünk arra, hogy minden rendben legyen az ingatlannal, a vevőt írásos ajánlattételre ösztönözzük, és végigkísérjük az ügyletet az első megtekintéstől az adásvételi szerződés aláírásáig.
A legjobb eredményt viszont mindig az hozza, ha az eladó és az ingatlanos egy csapatként dolgozik a közös célon: az eladáson.
– Pörög-e most a piac, vagy alábbhagyott a kezdeti lendület? Várható-e az árak mérséklődése, vagy még további emelkedésre is lehet számítani?
– Szeptemberben, amikor a program végre elindult, a bankoknál és pénzügyi tanácsadóknál szó szerint sorban állás volt, és rövid idő alatt rengeteg adásvétel történt. Mostanra viszont a piac kicsit lecsendesedett. Akik azonnal élni akartak a lehetőséggel, már léptek, a reális árú ingatlanok elkeltek. Az irreálisan túlárazott, „nem sürgős” eladások viszont továbbra is a portálokon maradtak – és ezekre még a kedvezményes hitellel sem jelentkeznek a vevők. Jelenleg inkább egyfajta normalizálódás figyelhető meg. Az, hogy mi történik az év végéig, nagyban függ majd attól, milyen változásokat jelentenek be a 2026-os évre.
Nemzetközi szakmai alapelvek szerint dolgoznak
Tavaly szeptemberben nyitott a RE/MAX Flow iroda Pécsen, amivel egy olyan nemzetközi hálózat jelent meg, amely korábban még nem volt jelen a városban. A RE/MAX több mint 50 éve működik világszinten, és ma már 110 országban képviseli ugyanazt a szemléletet: professzionális, etikus és ügyfélközpontú ingatlanértékesítést. A RE/MAX a RICS (Royal Institution of Chartered Surveyors) nemzetközi szakmai alapelvei szerint dolgozik, amelyek a felelős és tisztességes ingatlanközvetítés mércéjét jelentik világszerte. Magyarországon jelenleg csak a RE/MAX hálózat tagjai vesznek részt ebben a képzésben, így a pécsi iroda munkatársai is részesei ennek a szakmai programnak Pécsen. Az elmúlt egy évben stabil és folyamatosan bővülő ügyfélkört építettek fel. Ami a legfontosabb visszajelzés számukra: az ügyfelek látják és értékelik a különbséget a hagyományos értékesítés és a RE/MAX által képviselt, nemzetközi szintű szolgáltatás között. A csapat tagjai különböző tapasztalati háttérrel dolgoznak: többen vannak, akik évek óta, akár 10 éve is a szakmában vannak, mások új szemléletet és friss lendületet hoznak.
Nem az a cél, hogy begyűjtsenek minél több ingatlant
A RE/MAX nem a mennyiségi, hanem a minőségi munkában hisz.
– Nem célunk, hogy minél több ingatlant begyűjtsünk a piacról – nálunk az értékesítők limitált számú megbízással dolgoznak, jellemzően 5–10 ügyféllel egyszerre. Ez tudatos döntés: így minden egyes eladásra több időt és energiát fordítunk, legyen szó a stratégia kidolgozásáról, a marketing elkészítéséről, vagy annak újragondolásáról, ha a piac úgy kívánja. Ennek köszönhetően kiemelt figyelmet tudunk biztosítani minden ügyfelünknek, és valóban alaposan ismerjük az általunk képviselt ingatlanokat – nincs olyan, hogy egy megbízás csak egy a sok közül. A munkánk alapja az amerikai gondolkodásmód, ahol a siker kulcsa a pontos ármeghatározás, a minőségi marketing, az egyedi értékesítési stratégia és a tudatosan megszervezett Open House rendszer. Számunkra a cél nem az, hogy hirdessük az ingatlant – hanem az, hogy eladjuk. Ezzel a szemlélettel szeretnénk hosszú távon meghatározó szereplői lenni a pécsi és baranyai ingatlanpiacnak – mondta Török Tamara.
A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa október 20-án, hétfő délután tartotta rektorjelölt-választó ülését, amelyen a szenátorok titkos szavazással döntöttek a jelöltek sorrendjéről. A legtöbb szavazatot dr. Fábián Adrián, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja kapta, így őt javasolja az egyetem Szenátusa a PTE következő rektorának.
A PTE jelenlegi rektora, dr. Miseta Attila 2026. június 30-ig tölti be hivatalát, ezért a fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány még korábban pályázatot hirdetett a rektori poszt betöltésére. A pályázati határidőig három érvényes pályázat érkezett be: dr. Betlehem József, a PTE általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese, dr. Fábián Adrián, valamint dr. Kellermayer Miklós, a Semmelweis Egyetem professzora nyújtották be szakmai anyagukat.
A Dr. Halasy-Nagy József Aulában tartott ülésen a szenátorok titkos szavazással állították fel a jelöltek rangsorát. Az eredmény szerint:
dr. Fábián Adrián
dr. Betlehem József
dr. Kellermayer Miklós
Információk szerint dr. Fábián Adrián már az első fordulóban megszerezte a jelöléshez szükséges többséget, így nem volt szükség újabb szavazási körre. A 41 szenátorból 40 érvényes szavazat érkezett, ebből a többség a fiatal jogászprofesszor mellett döntött.
Mint arról korábban beszámoltunk, a három rektorjelölt a szenátusi döntést megelőzően nyilvános vitafórumon mutatta be programját. Fábián professzor akkor a karok közötti egyensúly megteremtését, az átlátható forráselosztást és a közösségre épülő, együttműködő egyetemi kultúra erősítését nevezte fő céljának.
A szenátusi szavazás eredménye után a fenntartó alapítvány a rangsort figyelembe véve tesz javaslatot az ágazati irányításért felelős miniszteren keresztül a köztársasági elnöknek a rektor kinevezésére.
Ha a kinevezési folyamat a várakozások szerint alakul, dr. Fábián Adrián 2026. július 1-jétől veheti át a Pécsi Tudományegyetem vezetését, és a legfiatalabb rektor lehet az intézmény történetében.
Viszonylag csendesen telt a hétvége Baranya vármegyében, a tűzoltókat mindössze kilenc alkalommal riasztották: öt tűzesethez és négy műszaki mentéshez. Pécsett egy szálloda wellnessrészlege gyulladt ki, máshol szabadtéri tüzek adtak munkát az egységeknek – a legszívmelengetőbb esetben pedig kiskutyákat mentettek ki egy csatornából.
Tűz a wellnessben – Hotel wellnessrészlegén keletkezett tűz szombat délután Pécsett, a Kálvária utcában. A tűz a szaunában keletkezett, a tűzjelzők azonnal megszólaltak. A tulajdonos megpróbálta eloltani a lángokat, azonban nem járt sikerrel. A tűz keletkezésekor senki nem tartózkodott a wellnessrészlegen, az épületben lévő nyolc ember sértetlenül hagyta el a hotelt. A pécsi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, a tűz a száznegyven négyzetméteres wellnessről másra nem terjedt át.
Szabadtéri tüzek adtak munkát az egységeknek – Tűzifahalom égett szombat este a keszüi Szőlőhegyen. Feltehetően egy korábbi égetés után nem megfelelően oltották el a tüzet, így az visszagyulladt. A három négyzetméteres rakást a pécsi hivatásos tűzoltók eloltották, kár nem keletkezett. Gyöngyfán húsz körbála égett szombat késő este, melyeket a sellyei hivatásos tűzoltók felügyelet mellett leégettek, majd a parázsló részeket eloltották. Vasárnap délelőtt ötven négyzetméteren égett száraz fű a Csele-patak partján, Mohácson. A helyi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral, illetve kézi szerszámokkal avatkoztak be. Személyi sérülés egyik eset kapcsán sem történt.
Kiskutyákat mentettek Pécsett – Egy anyakutyát és kölykeit mentették ki vízelvezető csatornából a pécsi hivatásos tűzoltók szombat délután a Tűzoltó utcában. Az állatoknak nem esett baja, a tűzoltók átadták őket a gazdáiknak.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezete a World’s Best Tourism Villages programban a világ legjobb turisztikai falvai közé választotta Hosszúhetényt. A rangos elismerést Kínában, Anjiban adták át, több mint 270 jelentkező közül.
Történelmi sikert ért el Baranya. Hosszúhetény bekerült a világ legjobb turisztikai falvai közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UN Tourism) döntése alapján. A World’s Best Tourism Villages díjat a 2025-ös kínai, Anjiban megrendezett ünnepélyes átadón vehették át a település képviselői. A programba 65 ország több mint 270 pályázója nevezett. A nemzetközi zsűri titkos értékelés alapján választotta ki azt a néhány falut, amely példát mutat a fenntartható, közösségi turizmusban.
– Egy vidéki település számára ennél nagyobb szakmai elismerést aligha lehet kapni a nemzetközi turizmusban — ez valóban történelmi pillanat Hosszúhetény életében – fogalmazott Dr. Csörnyei László a község polgármestere.
Az elismerés nemcsak a természeti értékeknek és a kulturális örökségnek szól. Hanem annak is, hogy a település nagyobb fejlesztések és látványberuházások nélkül, a helyi közösség összefogásával tudott példát mutatni a turizmus terén. A pályázatot és a projektet Benkő Bianka fenntartható turisztikai szakértő vezette, aki Kínában képviselte Hosszúhetényt a díjátadón. A szakmai háttérmunkát Poór Gabriella segítette, akinek helyismerete és elhivatottsága nagyban hozzájárult a sikerhez.
– Fantasztikus érzés volt képviselni a falut egy ilyen nagyszabású eseményen, és elképesztően büszke vagyok, hogy idáig eljutottunk – mondta Benkő Bianka, aki szerint ez az elismerés a közösség minden tagjáé.
A részletes, közel százoldalas pályázat minden kritériumra választ adott. A prezentációt, valamint a bemutató videót is helyben készítették el rövid határidővel. Ezzel Hosszúhetény tagja lett az UN Tourism globális hálózatának, amelyben 300, példamutató turisztikai falu dolgozik együtt a fenntartható fejlődésért. A tagság lehetőséget ad nemzetközi kapcsolatokra, tapasztalatcserére és közös projektekre.
A díjátadón Benkő Bianka a matyodesign és a tardi asszonyok által készített, bánáti bazsarózsa motívummal díszített ruhában képviselte a települést — a falu értékeit, hagyományait és női alkotóerejét szimbolizálva.
Hosszúhetény neve mostantól nemcsak Magyarország, hanem az egész világ turisztikai térképén is ott ragyog.