Kezdőlap Blog Oldal 131

Három év után végre családba kerülhet a pécsi kisfiú, Danika

Megható befejezése lett annak a történetnek, amely hónapokon át mozgatta meg az országot. A pécsi kisfiú, aki három éven át kórházban élt, végre szerető családjához térhetett haza.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a gyermek születése óta intézményi ellátásban élt, és bár egy pécsi család mindennél jobban szerette volna örökbe fogadni, a hosszan elhúzódó hatósági eljárások és újabb vizsgálatok eddig megakadályozták, hogy otthonra találjon. Az ügy akkor országos felháborodást váltott ki: több mint tízezren írták alá azt a petíciót, amelyben a kisfiú sorsának rendezését követelték.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa a Facebookon, egy videóban jelentette be az örömhírt.

A gyermek örökbefogadási folyamata még zajlik, de a család már együtt élhet vele otthonában. Hónapokon át tartó jogi és adminisztratív küzdelmük végül eredményre vezetett – a kisfiú három év után végre igazi családi közegbe kerülhetett.

Enyhébb, naposabb idő várható szerdán

Szerdán melegfronti hatás éri el térségünket, így az elmúlt napokhoz képest enyhébb, tavaszias időre számíthatunk. A nap folyamán sok napsütés várható, csapadék nem lesz, a hőmérséklet délutánra 19–21 fokig emelkedhet.

Szerdán hajnalban változóan felhős lesz az égbolt, csapadék nem várható. Délnyugat felől enyhébb légtömegek érik el térségünket, melegfronti hatás várható. A hajnali minimumok 6 és 8 fok között alakulhatnak. Délelőtt napos-felhős időszakok váltják egymást, eső nem várható. A délnyugati szél mérsékelt marad.

Délután sok napsütés várható, de felhők lehetnek az égen. A maximumhőmérséklet 19 és 21 fok között alakulhat. A déli szél mérsékelt marad. Este gyengén felhős lesz az égbolt, a délnyugati szél megélénkül. A minimumok 10 fok közelében alakulhatnak.

Forrás: MeteoMecsek

Sokan fejezték ki szolidaritásukat a könyvtárosok felé

Hétfőn délutánra szolidaritási akciót hirdetett a Csorba Győző Könyvtár kollektívája. Mint korábban megírtuk, az intézmény dolgozói vészharangot kongatnak a könytvár tarthatatlan fenntartása miatt. Ma Magyarországon a könyvtárosok többsége nettó 250.000 forint körüli fizetésért dolgozik, sokan több diplomával, több évtizedes szakmai tapasztalattal.

Dobrovits Orsolya, a KKDSZ elnöke a pecsma.hu-nak elmondta, hogy „az alapvetően szelíd” könyvtári dolgozók – mind Pécsen, mind országos szinten – azért emelik fel nyilvánosan a hangjukat, mert elfogadhatatlan a bérük, ahogy egyébként – tette hozzá – a közművelődési és közgyűjteményi területen dolgozók bére is. Egy másik, ezzel összefüggő probléma – folytatta –, hogy nagy az oktatási intézmények elszívó ereje: sok könyvtári dolgozó inkább felmond és iskolákban folytatja. Kiemelte továbbá, hogy azonnali bérrendezést követelnek, mivel utoljára 2022 januárjában emeltek 20 százélokot a szakemberek fizetésén, ami viszont a 2022 nyarán megugrott infláció következtében egyből el is vesztette értékét.

A demonstráción felszólalt Simonfalvi Anita, a Csorba Győző Könyvtár kulturális szervezője és könyvtárosa ismertette a könyvtár, illetve a könyvtárosok helyzetét, amely után felolvasta a dolgozók követeléseit:

  • Tárgyalások és egyeztetések megindítását az állam, a fenntartó, a szakmai szervezetek, és a szakszervezetek között a közgyűjteményi ágazat hosszú távú rendezése érdekében.
  • Közgyűjteményi életpályamodell kidolgozását és bevezetését, amely biztosítja a pályán maradást, az előmenetelt és a szakmai fejlődést.
  • Külön jogállási törvényt a közgyűjteményi dolgozók számára (könyvtárak, múzeumok, levéltárak), amely rögzíti:
    • az előmeneteli sávokat, 
    • a munkakörülmények garanciáit, 
    • a szakmai megbecsülés alapjait.
  • Többéves, kiszámítható bérrendezési programot és biztosítékot arra, hogy a közgyűjteményi bérek legalább a költségvetési szektor átlagbérének 80%-át elérjék, és ne inflálódjanak el.
  • Állami felelősségvállalást és finanszírozási garanciát, amely biztosítja, hogy a közgyűjtemények fenntartása és a dolgozók bérezése ne csak az önkormányzatokra háruljon.
  • A pécsi önkormányzat és képviselő-testületének támogató állásfoglalását, és azt, hogy az ügy ne váljon pártpolitikai csatározások eszközévé.   

Aki egyetért és szeretné támogatni a könyvtárosokat, az az aláírásával itt megerősítheti szolidaritását. Mint megfogalmazták: ez a petíció nemcsak a béremelésről szól, hanem egy kiszámítható életpályamodellről, amely garantálja, hogy a könyvtárosok méltó körülmények között, hivatásukhoz méltóan dolgozhassanak. Az esemény itt visszanézhető.

Fotók: Szentendrei Antal

Baranyai siker Európában: Schubert Olívia a FUEN új elnöke, Szalayné Sándor Erzsébet rangos díjat kapott

Baranya ismét reflektorfénybe került Európában: a bólyi származású Schubert Olívia lett az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) új elnöke, míg dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Pécsi Tudományegyetem tanára az európai kisebbségvédelem legrangosabb elismerésében részesült.

A szervezet idei, Bolzanóban (Dél-Tirol) tartott kongresszusán választották meg Schubert Olíviát, aki ezzel a magyarországi – különösen a baranyai – német nemzetiségi közösségek munkájának méltó elismerését hozta el.

A hírt dr. Hargitai János országgyűlési képviselő is méltatta, kiemelve, hogy „a térség nagy erőkkel volt képviseltetve”, hiszen a kongresszuson Hock Ibolya, a magyarországi német önkormányzat elnöke is részt vett.

A FUEN, Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi szervezete 1949 óta dolgozik a kontinens etnikai közösségeinek jogaiért és láthatóságáért.

A 69. FUEN-kongresszus kiemelt eseménye a 2025-ös FUEN-díj átadása volt. Az európai kisebbségvédelem legrangosabb elismerését idén Szalayné Sándor Erzsébet egyetemi tanár, nemzetiségi ombudsmanhelyettes vehette át az emberi és kisebbségi jogok védelme érdekében kifejtett több évtizedes munkájáért.

Schubert Olívia, a FUEN alelnöke laudációjában „elkötelezett, kompetens, közvetítő, kitartó, integráló és mélyen emberi” személyiségként méltatta Szalayné Sándor Erzsébetet, kiemelve az elmúlt tizenkét évben végzett ombudsmanhelyettesi és negyven éves oktatói tevékenységét a kisebbségvédelem területén. A díjazott köszönőbeszédében háláját fejezte ki a FUEN-nek és tagszervezeteinek 1949 óta töretlen kisebbségvédelmi és érdekérvényesítési erőfeszítéseikért, valamint hangsúlyozta a közösségek kölcsönös szolidaritásának, a kulturális sokszínűségnek és a fiatalok aktív bevonásának fontosságát az európai jövő alapjaként.

A díjat Simone Bruhn, németországi dán szobrászművész „Két híd” című műalkotása jeleníti meg, amely a FUEN alapértékeit, így a kapcsolódást, a stabilitást és a békés együttélést szimbolizálja.

Fotók: FUEN – Federal Union of European Nationalities

Segítséget kérnek a hétvégi tűzeset károsultjai, hét gyerek és hat felnőtt lakóhelye semmisült meg

Vasárnap délután Pécsen, a Kishegyi dűlőben egy sorlakásos épületrészben tűz ütött ki, 13 fő lakóhelye vált lakhatatlanná. Az önkormányzat, és a Mosolymanó Egyesület is igyekszik segíteni, de számítanak a jószándékú adományozók támogatására is.

„A konyhában levő fa tüzelésű kályhából vélhetően kipattanó szikra miatt tűz keletkezett. A lakók mikor ezt észrevették az otthonukat még időben el tudták hagyni. A pécsi egységek kiérkezéséig egy gázpalack felrobbant, ami leszakította félig a palatetőt. A tűzoltók végül három sugárral oltották el a tüzet. Az egymás mellé épített négy lakrészből a második teljesen kiégett, a mellette levő lakórészek szomszédos szobái károsodtak” – olvasható a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.

Deák Andrea, a Mosolymanó Egyesület elnöke arról számolt be, hogy a családok az elmúlt két éjszakát a szomszédos családoknál – a tűzzel nem érintett lakórészekben – töltötték. Egy helyiséget tudnak fűteni, a gyerekek ott alszanak egy kupacban, a felnőttek pedig a fűtetlen szobákban a földön. Az egyesületnek vannak matracai, azonban nincs olyan járművük, amivel ki tudnák vinni nekik. Ebben is szeretnének segítséget kérni, illetve építőanyagokra lenne szükség, ugyanis a családok szeretnék újjáépíteni az otthonukat.

– Korábban is szegény, rossz körülmények között éltek, az általuk épített házakban. A tűzesetben négy helyiség volt érintett, mind a négy helyiség külön családnak volt az otthona. Ebből a központi – közösségi – helyiség (ahol főztek, fürdöttek) égett le teljesen, és a szomszédos helyiségek is lakhatatlanná váltak. 13 fő – köztük 7 gyerek – elhelyezéséről kell mielőbb gondoskodni – mondta Deák Andrea. Az önkormányzat a Hősök terén ajánlott fel két ingatlant, viszont az asszonyok rettegnek attól, hogy oda kell költözniük. Ezen a területen ugyanis gyakori a támadás, a károsult családok félnek még az átmeneti ott tartózkodástól is.

A családtagok elkezdték a takarítást. Mindenképpen ott szeretnék újjáépíteni az otthonukat, ezért mindenféle építőanyagra lenne szükségük, valamint bizonyos szakmunkákra is, mint pl. a villanyvezetékek bekötésére, hogy valamilyen módon fűteni, főzni tudjanak. A Mosolymanó Egyesület régóta kapcsolatban áll velük, együttműködőek, szabálykövetőek, a szervezetnél regisztrált, tehát igazoltan rászoruló családokról van szó. Az elmúlt napokban az adományozók főtt ételt vittek az egyesülethez, amit az önkéntesek ki is vittek a családokhoz. A terület önkormányzati képviselője, Nagy Klaudia is kint volt az elmúlt napokban a helyszínen, és egyebek mellett segít abban is, hogy a népkonyhából tudjanak vinni meleg ételt minden nap.

Aki szeretne segíteni, vegye fel a Mosolymanó Egyesülettel a kapcsolatot.

Fotó: Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Közös mécsesgyújtás és megemlékezés Mindenszentek napján Mohácson

November 1-jén, Mindenszentek napján ismét közös mécsesgyújtásra várják a lakosokat a Mohácsi Római Katolikus temetőben. A megemlékezés 16 órakor kezdődik, ahol a gyász, a szeretet és az emlékezés fényei egyesülnek a közös főhajtásban.

A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE) idén ötödik alkalommal rendezi meg az Országos Mindenszenteki Mécsesgyújtást. Országszerte 64 település, köztük Mohács is csatlakozott.
A kezdeményezés célja, hogy megújítsa és erősítse a kegyeleti kultúrát, bemutassa a temetkezési szakma emberi oldalát, valamint segítsen a gyász feldolgozásában a közösség erején keresztül.

A mohácsi eseménynek a Római Katolikus temető ravatalozója előtti tér ad otthont. A megemlékezésen a helyi római katolikus plébános mond beszédet, majd a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola diákjai adnak rövid ünnepi műsort. Ezt követi a közös mécsesgyújtás, amelynek lángjai idén is szívhez szóló fénykompozícióvá állnak össze.

„Hagyományteremtő céllal csatlakoztunk a kezdeményezéshez, a tavalyi év meghitt hangulatú eseménye pedig megerősített bennünket a közös emlékezés fontosságában” – mondta Walter József, a mohácsi rendezvényt szervező Walter Temetkezés ügyvezetője.

A tavalyi alkalommal a résztvevők angyalt formázó fényinstallációt készítettek a mécsesekből, idén pedig ismét hasonló, közösen alkotott kompozíció készül majd. A mécseseket a szervezők a helyszínen biztosítják, így bárki bekapcsolódhat az emlékezésbe.

(X)

Kedden több napsütés várható 

Kedden reggel még sok lesz felettünk a felhő, de napközben egyre több helyen kisüt a nap. A hidegfront mögött mérsékelt szélre, csapadékmentes, 14–16 fokos maximumokra és hűvös reggelre számíthatunk Baranyában.

Kedden reggel még sok felhő lesz térségünk felett, majd fokozatosan szakadozni kezd és többfelé süt ki a nap. A minimumhőmérséklet 4 és 7 fok között alakul. Az északnyugati szél mérsékelt lesz. Hidegfront várható. Délelőtt szakadozott lesz a felhőzet, a légmozgás délire vált.

Délután folytatódik a változóan felhős idő, csapadék nem várható. A délnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet maximuma 14 és 16 fok között alakulhat. Este szakadozott lesz a felhőzet, csapadék nem várható. A hőmérséklet 10 fok közelében alakul. A légmozgás mérséklődik.

Forrás: MeteoMecsek

Megyenapi Ünnepi Közgyűlés Pécsváradon – elismerések Baranya kiválóságainak

Ahogy arról előző cikkünkben beszámoltunk, Pécsváradon tartotta idei Megyenapi Ünnepi Közgyűlését a Baranya Vármegyei Önkormányzat, ahol a hagyományokhoz híven átadták a vármegye legmagasabb kitüntetéseit azoknak, akik munkájukkal, elhivatottságukkal és példamutatásukkal gazdagítják Baranya közösségét.

A díjakat Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Partos János, vármegyei jegyző adták át. Az esemény díszvendége Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt.

A Megyenapi Közgyűlés hagyománya 1996-ra nyúlik vissza, amikor a vármegye hivatalosan is megemlékezett I. Lipót király 1694. október 10-én kiadott dekrétumáról, amely Baranyának önálló közjogi státuszt és címerpecsétet adományozott. Azóta minden évben ezen a napon ünnepli a vármegye történelmi múltját, közösségét és kiválóságait.

Elismerések Baranya vármegye szolgálatáért:

Posztumusz Sport Díj – Feleki Attila: Kozármisleny város fejlesztésében és a helyi sportélet újjászervezésében végzett elkötelezett, fáradhatatlan munkájáért.
Közrend–Közbiztonság Díj – Szlaukó Tibor rendőr alezredes: A vármegye közbiztonsága érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenységéért és példás helytállásáért.
Nemzetiségekért Díj – Futár János: A Villány és térsége német nemzetiségű közösségének hagyományőrzéséért, kulturális életének gazdagításáért.
Egészséges Baranyáért Díj – Dr. Makra István Ede főorvos: A komlói egészségügyi ellátás területén végzett több évtizedes, magas szintű szakmai és emberi munkásságáért.
Koltai Péter Díj – Schuber Noel: A néptánc, a hagyományőrzés és közösségszervezés területén elért kiemelkedő teljesítményéért.
Sajtó Díj – Koller Zoltán: A baranyai média világában végzett hiteles, magas szakmai színvonalú televíziós és újságírói munkásságáért.
Kulturális–Művészeti Díj – Magyarné Manga Anett: A képzőművészet és az oktatás terén végzett több évtizedes, tehetséggondozó és alkotó munkájáért.
Baranya Fejlődéséért Díj – Hárs József, Bóly korábbi polgármestere: A város és térsége érdekében végzett példamutató településvezetői tevékenységéért.
Magyar Nemzeti Identitásért Díj – Siklósi Hagyományőrző Egyesület: A magyar nemzeti emlékezet és a baranyai értékmegőrzés ápolásában kifejtett kiemelkedő munkájáért.
Pro Comitatu Baranya Díj – Budavári Attila orgonaépítő mester: A pécsi orgonaépítészet megújításáért, magas szintű művészi és kézműves munkásságáért.
Baranya Díszpolgára: dr. Papp Lajos professzor: Az idei év legmagasabb elismerését, Baranya Díszpolgára címet dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzor, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott tanára, a Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatója vehette át. A professzor több évtizedes, iskolateremtő tudományos és életmentő tevékenységével maradandó nyomot hagyott a magyar orvostudományban és a pécsi szívgyógyászat fejlődésében.

Ezúton is szívből gratulálunk minden díjazottnak, akik elkötelezett munkájukkal, példamutatásukkal és emberségükkel méltón képviselik Baranya értékeit és közösségi szellemét.

Baranya új díszpolgára: dr. Papp Lajos szívsebész professzor

Baranya vármegye díszpolgári címmel tüntették ki dr. Papp Lajos Széchenyi-díjas szívsebész professzort, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának nyugalmazott tanárát, a Szívgyógyászati Klinika korábbi igazgatóját.

Pécsváradon tartotta idei Megyenapi Ünnepi Közgyűlését a Baranya Vármegyei Önkormányzat, ahol a hagyományoknak megfelelően átadták a vármegye legmagasabb kitüntetéseit. A díjakat Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Partos János vármegyei jegyző adták át. Az esemény díszvendége Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt.

Dr. Papp Lajos egész életét az emberi szív gyógyításának és a lélek szolgálatának szentelte. Pályafutása során nemcsak hazánkban, hanem nemzetközi szinten is hírnevet szerzett szakmai tudásával, elhivatottságával és emberségével. Tanítványok generációit inspirálta, betegeinek ezreit gyógyította meg, és mindig hittel vallotta: „az orvos nemcsak testet, hanem lelket is gyógyít.”

A professzor életútja és munkássága méltó példája annak, mit jelent hivatástudattal, alázattal és szeretettel szolgálni az embert. A díszpolgári cím nemcsak szakmai elismerés, hanem közösségi hála is – mindazért, amit dr. Papp Lajos Baranyáért, Pécsért és a magyar orvostudományért tett.

Megölte apját egy 47 éves férfi Pécsen

Tragikus családi bűncselekmény történt Pécsen: egy 47 éves férfi a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta 76 éves édesapját, hogy az a helyszínen életét vesztette.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök vasárnap hajnalban kaptak bejelentést arról, hogy egy helyi férfit holtan találtak otthonában. A helyszíni szemle és az elsődleges adatok alapján egyértelművé vált, hogy emberölés történt.

A hatóságok rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt, a 47 éves férfit, akit előállítottak, kihallgattak és őrizetbe vettek. Letartóztatását a rendőrség kezdeményezte, az ügyben emberölés miatt indult nyomozás.

Forrás: Baranya Vármegyei Rendőrség