Kezdőlap Blog Oldal 124

NAV-akció a 6-os főúton: két zsáknyi illegális dohány buktatta le a sofőrt

Egy látszólag hétköznapi közúti ellenőrzésből komoly jövedéki ügy kerekedett szerda este a 6-os főúton, amikor a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei megállítottak egy fekete Audit. A Pécs felé tartó jármű vezetője feltűnően idegesen viselkedett, amit az egyenruhások gyorsan gyanúsnak találtak.

Amikor rákérdeztek, szállít-e jövedéki terméket, a 64 éves férfi nem próbált meg mellébeszélni: elismerte, hogy dohányt tart a csomagtartóban. A raktér felnyitása után kiderült, hogy két nagy fekete zsákban összesen 30,48 kilogramm vágott dohányt rejtett el. A szállítmány eredetét semmivel nem tudta igazolni.

A pénzügyőrök a teljes rakományt lefoglalták, és jövedéki törvénysértés, valamint költségvetési csalás gyanújával indítottak eljárást. A sofőr akár 3,5 millió forintos bírságot is kaphat az ügy miatt.

A NAV ismét hangsúlyozza: Magyarországon a dohánytermékek forgalmazása kizárólag hivatalos dohányboltokban történhet, és csak az arra jogosult, regisztrált szereplők adhatják tovább egymásnak – még alkalmi vagy munkavégzés fejében sem.

Forrás: NAV

Új örökös tagokat köszöntött a Magyar Állami Operaház

A magyar opera napja alkalmából tartott ünnepségen hirdették ki a Magyar Állami Operaház új örökös tagjait. Idén Gulyás Dénes Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Kálmándy Mihály Kossuth-díjas operaénekes, valamint Metzger Márta Liszt Ferenc-díjas balettművész és -pedagógus kerülhetett be a rangos testületbe. Posztumusz örökös taggá választották Szűcs Márta Liszt-díjas operaénekest és Várhelyi Endrét, az Operaház egykori kiváló művészét.

Az ünnepségen Kiss-Hegyi Anita, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára úgy fogalmazott: ezen a napon egyszerre ünneplik mindazokat, akik éltetik a magyar opera hagyományát és művészi értékeit. „A díjátadó nem csupán elismerés, hanem jelképe annak az alázatnak és hivatástudatnak, amellyel önök évtizedeken át szolgálták a magyar kultúrát” – emelte ki.

Ókovács Szilveszter főigazgató hangsúlyozta: az Operaház minden munkatársa „összjátékra van ítélve”, hiszen a műfaj sikere számos különböző terület együttműködéséből születik meg. Szinetár Miklós korábbi főigazgató pedig arra is rámutatott, hogy a magyar opera napja nemcsak Erkel Ferenc vagy Kodály Zoltán örökségét idézi fel, hanem mindazokét, akik nap mint nap hozzájárulnak a kiemelkedő előadások megszületéséhez.

A negyven főt számláló örökös tagok testülete idén is új tagok felvételéről döntött. A dalszínház 150. évfordulójára készülve a vezetőség kezdeményezte, hogy a jeles társaság létszáma ötven főre emelkedjen. Ennek részeként minden évben újabb tag kerülhet a kiválóságok közé.

A friss örökös tagok mellett több más rangos elismerést is átadtak:

  • A Mesterművész címet Gulyás Dénes és Kálmándy Mihály vehette át életművük és Kossuth-díjuk alapján, valamint idén Sümegi Eszter is ebben a megtiszteltetésben részesült.
  • A Melis György-díjat, amelyet a legszebb magyar kiejtésért adnak, Meláth Andrea mezzoszoprán kapta.
  • A Sudlik Mária-díjat Molnár András Kossuth- és Liszt-díjas tenor, az Opera örökös tagja nyerte el.
  • A Wagner-előadások kiválóságait jutalmazó Závodszky Zoltán-díjat Halász Péter első vendégkarmester érdemelte ki.

Az ünnepséget követően felavatták az Operaház új balett próbatermét is, amelyet a nyáron elhunyt Dózsa Imre, Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester és színházigazgató előtt tisztelegve neveztek el.

A Magyar Állami Operaház 2013 óta Erkel Ferenc születésnapján ünnepli a magyar opera napját. 2015 óta ehhez az alkalomhoz kötik az örökös tagok bejelentését és az év legfontosabb szakmai díjainak átadását – tisztelegve mindazok előtt, akik munkájukkal évtizedek óta gazdagítják a magyar operakultúrát.

Forrás: MTI

Novemberben érkezik a nyugdíjkiegészítés – jelentette be Zsigó Róbert

A novemberi nyugdíjjal együtt kapják meg az idősek a januárig visszamenőleges nyugdíjkiegészítést is – közölte szerda reggel Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára. Mint mondta, egy átlagnyugdíjas számára ez most 47 200 forint pluszt jelent.

Zsigó Róbert egy videóban ismertette, hogy a kiegészítés egy összegben érkezik meg novemberben, mivel a kormány – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – az éves tényleges inflációhoz igazítja a nyugdíjakat. Ez kiegészíti az év elején, előre becsült infláció alapján adott emelést.

Az államtitkár szerint a következő hónapokban további növekedés várható a nyugdíjakban:

  • decemberben már a kiegészített összeg érkezik,
  • januárban újabb, 3,6 százalékos év eleji emelés,
  • februárban pedig a 13. havi nyugdíj jut el az érintettekhez.

Hozzátette: a kormány döntése értelmében januártól több lépcsőben bevezetnék a 14. havi nyugdíjat is.

Forrás: MTI / Zsigó Róbert Facebook

Hallgatói művek kerülnek kalapács alá: újra aukciót rendez a PTE Művészeti Kara

November 28-án ismét különleges művészeti eseményre készül Pécs. A Kodály Központban negyedik alkalommal tartják meg azt az aukciót, ahol kizárólag a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói mutatkozhatnak be friss képzőművészeti alkotásaikkal. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a rendezvény a művészeti felsőoktatás és a kortárs műtárgypiac egyik fontos találkozási pontjává nőtte ki magát.

Szili Katalin, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi tagja és miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte: az egész kezdeményezés Bódis József kuratóriumi elnök ötlete volt, és mára adventi hagyománnyá vált. Hozzátette, az idei esemény azért is különleges, mert a művészeti kar fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. Valamint a jövőben összművészeti karként folytatja működését.

A bevétel több célt szolgál. Fejleszti a kart, támogatja a hallgatókat, miközben a fiatal művészek első alkalommal kerülhetnek érdemi párbeszédbe a közönséggel és a műtárgypiaccal. Szili Katalin Pierre-Auguste Renoir gondolatát idézve hangsúlyozta, hogy az aukció különleges tere annak, hogy megmutatkozzon egy-egy alkotás valódi értéke.

Miseta Attila, a PTE rektora arról beszélt, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján mind a hallgatók, mind a gyűjtők részéről komoly az érdeklődés. A fiatal alkotók számára ez fontos bemutatkozási lehetőség. A közönség pedig kuriózumnak számító kortárs művekkel gazdagodhat.

Barabás Lajos kurátor szerint az esemény nagy felelősséggel jár, hiszen a művek a teljes nyilvánosság előtt mutatkoznak be. Így jól látható, milyen művészeti irányok és gondolatok foglalkoztatják a jelenlegi hallgatókat. Erre erősített rá Hegyi Csaba dékánhelyettes is, aki szerint az alkotások hű lenyomatai annak, hogyan érzékelik a fiatalok a világot.

A IV. Művészeti Aukció mindenki számára nyitott, és arra invitálja a látogatókat, hogy személyes élményen keresztül kapcsolódjanak a kortárs művészethez—akár támogatóként, akár új műtárgyak leendő tulajdonosaként. Mivel kizárólag hallgatói munkák szerepelnek a kínálatban, minden vásárlás közvetlen támogatást jelent a feltörekvő fiatal művészek számára.

A mintegy ötven tételből álló válogatás rendkívül sokszínű. Festmények, grafikák, kisplasztikák, kerámiák, design- és textilmunkák, valamint ékszerek is kalapács alá kerülnek. A műtárgyakat előválogató zsűri tagjai Bullás József Munkácsy-díjas festőművész, Barabás Lajos galerista és Zsdrál Márkó, a Zsdrál Art Galéria alapító-tulajdonosa voltak. Az árverést Winkler Nóra művészeti újságíró vezeti majd.

További részletek és az online böngészhető katalógus elérhetők a PTE Művészeti Kar oldalán.

További információ és galéria a sajtótájékoztatóról: PTE MK

Forrás: MTI

Percekig nem volt áram szerda este Pécsen

Szerda este teljesen elsötétült a pécsi belváros, s mint később kiderült, több városrészt is érintett a váratlan áramkimaradás.

Portálunk az előre be nem jelentett, szokatlanul hosszú áramszünet okáról megkérdezte az E.ON-t, s mint a válaszukból kiderül, a szolgáltató egyik pécsi alállomásában keletkezett hiba, ez okozta a percekig tartó áramkimaradást.

„A pécsi üzemirányítási központban az E.ON szakemberei azonnal megkezdték a szolgáltatás visszaállítását, távműködtetéssel és átterhelésekkel városrészenként. A hiba folytán egyes városrészek 2, 4, mások kicsivel hosszabb, 9, 12 perces áramszünetet észlelhettek. 20:07 perckor valamennyi pécsi otthonban helyreállt az áramszolgáltatás.” – közölte Kedves Brigitta, a szolgáltató külső kommunikációs szakértője.

Termelői és kézműves vásár nyílt a pécsi Árkádban

Szerdától november 15. szombatig termelői és kézműves vásár várja a látogatókat a pécsi Árkádban. A Baranyai Termelőkért és Kézművesekért Egyesület tagjai saját készítésű, friss és egészséges vegyszermentes élelmiszerekkel, mint például kovászos pékáruval, füstölt és főtt hústermékekkel, lekvárokkal, szörpökkel, sajtokkal, mézekkel, olajokkal, aszalványokkal, szószokkal, tésztákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel várják a vásárlókat, akik ezen felül kiváló minőségű, egyedi, helyi értéket képviselő kézműves termékek közül is válogathatnak.

A vásár megrendezésével a szervezők célja, hogy megerősítsék az agrár- és élelmiszergazdaság, valamint a vidékfejlesztés ágazatait, valamint elősegítsék a gazdák és gazdálkodók piacra jutását. A vásáron 56 standon kínálják portékáikat a baranyai termelők és kézművesek.

A vásár egyben egy közösségi esemény is, amely lehetőséget ad a termelőknek és kézműveseknek a tapasztalatcserére, a kapcsolatépítésre és az együttműködésre. Mindemellett szeretnék felhívni a figyelmet a helyi termékek előnyeire és értékeire, valamint ösztönözni szeretnék a látogatókat a tudatos és felelős fogyasztásra.

A vásár keretében szervezett élményprogramokon gyermekcsoportok is részt vesznek, akik többek között betekintést kapnak a termékek készítésébe, a termelésbe, emellett természetesen megkóstolhatják a termékeket is.

A VI. Baranyai Ízelítő Termelői és Kézműves Vásár keddi ünnepélyes megnyitóján elsőként Varga Zsanett főszervező, a Baranyai Termelőkért és Kézművesekért Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara baranyai elnöke és dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke is rövid beszédben hangsúlyozták a helyi termelők népszerűsítésének, a helyi gazdaság megerősítésének fontosságát.

Európa-bajnok lett a pécsi tehetség, Böhönyei Bálint

Elképesztő sikert aratott a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola fiatal sportolója, Böhönyei Bálint, aki aranyérmet szerzett az U15-ös Aerobik Európa-bajnokságon Azerbajdzsánban.

A kontinensviadalon Bálint magabiztos, látványos és hibátlan gyakorlatot mutatott be, amellyel maga mögé utasította az egész európai mezőnyt. Az ifjú pécsi tehetség így Európa-bajnoki címet szerzett, a dobogón mögötte egy litván és egy román versenyző végzett.

Böhönyei nemcsak egyéniben, hanem párosban is döntőbe jutott, ahol Sárkány Ritával a hatodik helyet szerezték meg az erős mezőnyben. A női mezőnyben Miklós Eszter újoncként mutatkozott be, szépen helyt állt, és a PSN csapatát képviselve segítette társait, de a döntőbe ezúttal nem sikerült bejutnia.

A pécsi fiatal sportoló sikerét meghatottan ünnepelte az egész csapat és a klub:

„Volt ebben a versenyben menny és pokol, nehézség és dicsőség, szenvedés és örömmámor… Tanulunk és töltekezünk belőle. Szuper vagy, Bálint!” – írták a PSN közösségi oldalán.

A PSN Zrt., az edzők, a családok és Pécs Városa közösen büszkék a fiatal Európa-bajnokra, aki újabb nemzetközi sikert hozott a baranyai sportéletnek.

Forrás és további fényképek: PSN Zrt. Aerobik Szakosztály

Afrikai sertéspestis Baranyában – fertőzött vaddisznót találtak Old közelében

A NÉBIH megerősítette a betegség jelenlétét a vármegyében, a horvát határhoz közeli területen.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését Baranya vármegyében, egy eddig mentes területen. A vírust Old külterületén, a horvát határtól mindössze néhány száz méterre kilőtt vaddisznóból vett mintában mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat.

A fertőzött egyedet a hatóság által már korábban magas kockázatúnak minősített vadászati körzetben lőtték ki, ahol a horvátországi esetek miatt fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi ellenőrzésekre. A NÉBIH szerint a fertőzés természetes úton, vaddisznóállományokon keresztül juthatott át a határon.

A betegség megjelenése miatt a hatóság 15 vadgazdálkodási egység teljes területét „fertőzött terület” kategóriába sorolta, és Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegyében is kijelöltek új, magas kockázatú zónákat.

Fontos kiemelni, hogy az afrikai sertéspestis nem veszélyes az emberre, ugyanakkor súlyos gazdasági következményekkel járhat: a megbetegedett állományokat le kell ölni, és kereskedelmi korlátozásokat vezetnek be. A NÉBIH ezért ismételten felhívja az állattartók figyelmét a járványvédelmi szabályok szigorú betartására.

A hatóság külön kéri a sertéstartókat, hogy ha állományaikban hirtelen lázas megbetegedést, elhullást vagy vérzéses tüneteket észlelnek, 24 órán belül értesítsék az állategészségügyi szolgálatot.

A betegségről, a megelőzési előírásokról és a kijelölt területekről részletes, naprakész információk elérhetők a NÉBIH hivatalos oldalán.

Ünnepi koncertet ad pénteken a Bartók Béla Férfikar, 80 éves a pécsi kórus

November 14-én, pénteken a Kodály Központban ünnepli megalakulásának 80. évfordulóját a Bartók Béla Férfikar. A jubileumi, sokat ígérő koncert 19 órakor kezdődik. Nem érdemes lemaradni róla, hiszen régi és jelenlegi kórustagok, valamint kiváló vendégművészek örvendeztetik meg a közönséget a jól ismert dallamokkal.

A Bartók Béla Férfikar 1943-ban alakult, de a háború miatt megszűnt, majd 1945-ben újjáalakult a pécsi közlekedési dolgozók szakszervezeti kórusaként. Olyan karnagyok irányították, mint a pécsi zenei élet nagy alakja, Antal György, majd Sólyom Józsefné, Ligeti Andor (Ligeti András hegedűművész, karmester édesapja), Hegyi István, Jobbágy Valér és Hergenrőder József. Dr. Lakner Tamás 1980-ban vette át a kórust, és vezetésével a kilencvenes évektől datálhatók a nagy nemzetközi sikerek.

A város legidősebb ma is aktív férfikórusának félszáz tagja van, közülük Arató László immár 57 éve, míg Kővári István 56 éve énekel az együttesben. A legfiatalabb tag 19 esztendős, a legidősebb énekes pedig 82.

Az ünnepi koncert első felében klasszikus dalokat hallhat a közönség, a második részben pedig előkerülnek a bordalok is, és egy közös daltanulásra is hívják a jelenlévőket. Vendégművészek: Horváth István – tenor, Horváth Krisztián, Balatoni Sándor – zongora, Pécsi Ütősök és Pécsi Egyetemi Kórus Férfikara. Vezényelnek: Hoffner Tibor és Prof. dr. Lakner Tamás (Liszt-díjas)

A koncert a Pécsi Férfikar Alapítvány szervezésében valósul meg, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával. 

A többször eltűnés miatt keresett 17 éves pécsi állami gondozott lány ügyében nyomozott az ismert újságíró

Mi történik az állami gondozásban felnövő fiatalokkal, és miért kerülhetnek sokszor súlyos bűncselekmények közelébe? Füssy Angéla újságíró az elmúlt héten Pécsen járt, és megpróbált utánajárni, mit történt Dzseniferrel, azzal a fiatal lánnyal, aki már többször eltűntként, most pedig bűnüggyel kapcsolatban került a rendőrség látókörébe.

Füssy Angéla, a gyermekvédelemmel kapcsolatos visszaélések feltárására szakosodott újságíró arról számolt be, hogy tudomása szerint néhány napja a rendőrség elfogott egy 17 éves lányt, aki az idei év során többször is eltűnt egy pécsi lakásotthonból. Az elfogás most a rendőrség válasza szerint egy nyári bűncselekménnyel hozható összefüggésbe, amelyben két fiatal – egy 16 és egy 18 éves fiú – egy vita hevében súlyosan megsértette ismerősüket. Az újságírónő utalt a szervek munkájára is, ugyanis a lányt korábban hónapokon keresztül nem sikerült megtalálni, most viszont, amikor bűncselekménnyel kapcsolatban merült fel a neve, egy nap alatt elkapták.

Az újságíró azt az információt kapta, hogy Dzsenifert prostituáltként árulták. Füssy Angéla egyértelműen a rendszert okolja az évtizedek óta húzódó problémákért. Folyamatosan kapja az üzeneteket a kiszolgáltatott gyerekekről. „Volt olyan település, ahonnan nekem írtak nem is egyszer, hogy hol van az eltűntként körözött állami gondozott gyerek. Az apja árulja drogért. Még videót is küldtek, ahogy egy idős férfitól fut ki, míg az a sliccét húzza fel épp. Nem csak nekem küldték el, a rendőrségnek is. Választ nem kaptak.” – írta posztjában.

Megítélése szerint Pécsen a Széchenyi tér egy olyan gócpont, amilyen anno a bükkösdi kastély környéke volt. Fiatalkorú lányokat csalnak ki az idősebbek, hogy felvezessék a prédát. „Ugyanitt gazdát cserélnek pakkok. Ezért a francos kristályért alig pár ezer forintot kérnek az elosztók. Azt mondják, úgy kiüti akivel bevetetik, hogy utána bármit meg lehet tenni vele. És eladnak lányokat egy nyamvadt pakkért, akik miután szakadt ruhában, széterőszakolva magukhoz térnek, azt sem tudják, hol voltak az este, nem hogy azt, kivel találkoztak…Azok, akik a cuccot terítik, persze a prostitúcióban is érdekeltek.” – fogalmazott.

A Pesti Srácok korábbi újságírója (most a Magyar Jelen munkatársa) ír egy pécsi családról is, amelynek tagjai generációról generációra neveli ki maguk közül a prostitúcióban és kábítószerkereskedelemben érdekelt bűnözőket. A hálózat felszámolása 30 év alatt sem sikerült.

Képek: Füssy Angéla újságíró Facebook oldala