Kezdőlap Blog Oldal 121

Huszonhat millió forintért kelt el egy Zsolnay-váza a Virág Judit Galéria árverésén

Rekordközeli árakon keltek el a ritka Zsolnay-porcelánok a Virág Judit Galéria ötödik Zsolnay-árverésén. Három tétel is 20 millió forint felett talált új tulajdonosra, köztük egy 120 éves óriáskaspó, amelyért végül 26 millió forintot fizettek – közölte a galéria az MTI-vel.

A hétfői aukción 71 különleges porcelánra lehetett licitálni. Olyan darabokra, amelyekből jellemzően csak egy készült, vagy csupán néhány példány maradt fenn. A legnagyobb meglepetést az a monumentális, 120 éves óriáskaspó okozta, amelynek létezéséről a szakértők korábban nem is tudtak; csupán a párját tartják nyilván egy bécsi gyűjteményben. A virágtartó 12 millió forintos kikiáltási árról indulva 26 millióig jutott. A galéria kiemelte: élénk színei és különleges motívumai teszik igazán páratlanná.

Szintén hatalmas érdeklődés övezte Mack Lajos 1907–1908 körül készült vázáját, amelyen mintegy harminc árnyalatban jelenik meg a kék szín. A félmeztelen nőalakot és párducot ábrázoló mű 12 millió forintról indult, végül 22 millió forintért kelt el.

A 10 millió forintos kikiáltási árról induló, 1900-as, tűzliliomos díszítésű, Tiffany-rajzos óriásváza licitje egészen 20 millióig emelkedett. Ugyancsak komoly érdeklődést váltott ki egy muzeális értékű, szőlőleveles padlóváza is, amelyet az alapító Zsolnay Vilmos lánya, a manufaktúra egyik legismertebb művésze, Zsolnay Júlia tervezett és saját kezűleg festett. Ez 13 millió forintnál talált új gazdára.

Apáti Abt Sándor két alkotása is izgalmas licitharcot eredményezett. Egy madarakkal díszített, 1906-os porcelán 12 millió, egy hódfigurás váza pedig 11 millió forintért kelt el.

„A sztárdarabok fantasztikus áron keltek el, de a kisebb tételek is hatalmasat meneteltek” – mondta Törő István, a galéria társtulajdonosa. Hozzátette: „Egy-egy izgalmas Zsolnay tárgyért olyan aukciós házak vetélkednek, mint a Sotheby’s vagy a Christie’s, de a Zsolnay-kereskedelem központja ma Budapest.”

Forrás: MTI

Sikkasztás és okirathamisítás: bűnösnek mondták ki a volt kozármislenyi polgármestert

A Pécsi Járásbíróság kedden hirdette ki elsőfokú ítéletét a volt kozármislenyi polgármester ügyében, amelyben egy életbiztosítási kifizetés és egy visszadátumozott bankkártyahasználati utasítás miatt kellett felelnie. Az ítélet nem jogerős.

Ahogy arról a bama.hu is beszámolt, a vádirat szerint az önkormányzat két életbiztosítást fizetett a vádlott számára, ám a képviselők csak az egyik létezéséről tudtak. A második szerződésről nem kaptak tájékoztatást, noha azt is a település költségvetéséből állták. A biztosítás 2019-es lejártakor B. K. másfél millió forintot utalt a saját bankszámlájára, amit a bíróság szerint később egy rendkívüli testületi ülés összehívásával próbált meg utólag legitimálni, ahol egy hasonló összegű jutalmat fogadtatott el magának.

A tárgyaláson meghallgatott egykori képviselők, a jegyző és hivatali dolgozók egyöntetűen arról számoltak be, hogy 2019 végéig nem is tudtak a második életbiztosítás létezéséről. A költségvetésben szereplő előirányzat alapján sem lehetett arra következtetni, hogy két szerződés van érvényben, és volt olyan képviselő, aki korábban rákérdezett a hivatalban, ám akkor is azt a tájékoztatást kapta, hogy csak egy biztosítás létezik.

A vád másik eleme szerint a volt polgármester több éven át használta az önkormányzat egyik bankkártyáját, viszont a kártyahasználatra vonatkozó polgármesteri utasítást csak 2020 elején írta alá, miközben a dokumentumon 2015-ös dátum szerepelt. A hivatali dolgozók erről az iratról egy kormányhivatali vizsgálatig nem is tudtak, amit a hatóság hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisításnak minősített.

A tárgyaláson felolvasták a közelmúltban elhunyt Feleki Attila volt képviselő vallomását is. A néhai sportvezető szerint az, hogy a költségvetésben szerepelt egy életbiztosítási sor, nem jelentett felhatalmazást egy második szerződés megkötésére, és ez utólag sem volt „legalizálható”.

Az ügyészség több mint egy év letöltendő börtönbüntetést indítványozott. A védelem szerint a történtek legfeljebb adminisztrációs hibáknak minősülnek, nem pedig bűncselekmények. A vádlott arról beszélt, hogy a biztosítás célja egy későbbi önkormányzati juttatás megalapozása lett volna, és nem akart vagyoni hátrányt okozni.

A bíróság végül sikkasztás és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt 300 napi tételnek megfelelő, összesen másfél millió forintos pénzbírságot szabott ki, amely meg nem fizetés esetén fogházbüntetésre változik. Enyhítő körülményként értékelték a büntetlen előéletet, a kár megtérülését és az idő múlását.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig felmentésért vagy enyhítésért fellebbez.

Forrás: bama.hu / Pécsi Törvényszék

Benyújtotta a kormány a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetéséről szóló törvényjavaslatot

Hétfőn a parlament elé került az a törvényjavaslat, amely a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetését szabályozza. Az Országgyűlés honlapján elérhető dokumentum szerint a kormány 2026-tól újabb juttatással bővítené a nyugdíjrendszert: a tizenharmadik havi nyugdíjon felül minden évben tizennegyedik havi ellátást is kapnának az érintettek.

Az előterjesztést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jegyzi. A javaslat indoklása hangsúlyozza: a bevezetés fokozatos lesz. Első lépésként 2026-ban a tizennegyedik havi nyugdíj összege a havi nyugellátás 25 százalékát teszi ki, majd a kormány döntése szerint 2030-ra fokozatosan el kell érnie a teljes havi nyugdíj összegét, vagyis a 100 százalékot.

A törvényjavaslat értelmében a jogosultak a februári nyugdíjukon és a tizenharmadik havi juttatásukon felül kapnák kézhez a tizennegyedik havi összeget. A jogosultsági feltételek megegyeznek a tizenharmadik havi nyugdíjnál már alkalmazott szabályokkal: a juttatás annak jár, aki a tárgyévet megelőző évben legalább egy napig, valamint a tárgyév februárjában nyugellátásban részesült.

A tizennegyedik havi ellátás ugyanazokat a csoportokat érinti, mint a tizenharmadik havi: az öregségi nyugdíjasokat, a hozzátartozói nyugellátásban részesülőket és a szövetkezeti járadékosokat.

A kormány azt is kezdeményezte, hogy az Országgyűlés hétfőn kezdődő ülésének napirendjét egészítsék ki a javaslattal, hogy a képviselők már december 10-én szavazhassanak róla.

Orbán Viktor: tizenegy pontos adócsökkentési csomag jön a vállalkozásoknak

Tizenegy pontból álló adócsökkentési és adminisztrációt egyszerűsítő csomagról állapodott meg a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával – jelentette be Orbán Viktor hétfőn Budapesten. A miniszterelnök szerint a lépések összértéke elérheti a 80–90 milliárd forintot, és céljuk egyértelmű: csökkenteni a vállalkozók terheit és visszaszorítani a túlzott bürokráciát.

Orbán Viktor felidézte: az első lépést a támogatott, fix három százalékos kamatozású vállalkozói hitel bevezetése jelentette, most pedig újabb intézkedések következnek. Ezek közül az egyik legfontosabb az alanyi áfamentesség értékhatárának több lépcsőben történő emelése, amely 2026-tól 20 millió, 2027-ben 22 millió, 2028-ban pedig 24 millió forintra nő. A miniszterelnök szerint ez jelentős könnyítés a kisvállalkozóknak, hiszen egyre több cég maradhat a kedvezőbb adózási körben.

Változik az átalányadózók költséghányada is: a kormány három évre előre állapodott meg a kamarával, így 2026-ban 45, 2027-ben pedig 50 százalékra nő az elszámolható mérték. Emellett csökken a szocho-alap a főállású egyéni vállalkozóknál, ami több mint 140 ezer ember havi terheit mérsékli. A KIVA is több vállalkozó számára válik elérhetővé, várhatóan 4-5 ezer céggel bővül a rendszer.

Komoly kedvezmény jár ezentúl azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek barnamezős területeket fejlesztenének. A környezeti károk felszámolásával és az ilyen beruházásokkal járó költségek akár 100 millió forintig adóalapból leírhatók, ami a miniszterelnök szerint lendületet adhat a régi iparterületek megújításának. Ugyancsak adókedvezmény segíti majd az energiaellátókat abban, hogy korszerűsítsék hálózataikat – Orbán Viktor hangsúlyozta, a cél nem a profitemelés, hanem az ellátásbiztonság javítása.

A kiskereskedelmi adó határsávjain is változtat a kormány, ami a számítások szerint 3500 vállalkozás számára jelent majd könnyebbséget. A jövedéki adó tervezett emelését viszont fél évvel elhalasztják: bár a törvény szerint január 1-jén életbe lépett volna, a kamara kérésére ezt júliusra tolják, ami 20 milliárd forintos bevételkiesést jelent az államnak.

Orbán Viktor szerint fontos része a megállapodásnak az adminisztráció csökkentése is. A tao-előleg fizetési határa négyszeresére, 20 millió forintra emelkedik, ez mintegy 20 ezer cég működését könnyíti meg. A mikrogazdálkodói beszámoló választásának értékhatára szintén nő, így több mint 10 ezer vállalkozás készíthet egyszerűbb éves beszámolót. Emellett 80 ezer egyéni vállalkozónak lesz kevesebb dolga: a NAV automatikusan elvégzi a biztosítottak bejelentését, és a járulékbevallás gyakorisága negyedévesre csökken.

A miniszterelnök elmondta: a csomag fedezetét a megemelt bankadó biztosítja. Hozzátette, hosszabb távon fontos vitát kell majd folytatni arról, milyen arányban viselje a terheket a pénzügyi szektor és a termelő vállalkozások köre. A kormány álláspontja szerint a munkahelyeket biztosító termelő és szolgáltató cégek élveznek elsőbbséget.

Orbán Viktor a gazdaságpolitikai környezetre is kitért, szerinte Európa egy háborús gazdaságpolitika felé sodródik, Magyarország viszont továbbra is saját, nemzeti érdekeit követő stratégiát kíván folytatni. Úgy látja, a kamarával kötött megállapodás ezt a megközelítést erősíti, és a jövőben akár további gazdaságirányítási feladatokat is átadhatnak a szervezetnek.

Forrás: MTI

Zsigó Róbert: több ezer forintot spórolhatnak a családok az árréscsökkentésnek köszönhetően

Egy kisebb bevásárlás alkalmával is több ezer forint maradhat a családok zsebében az árréscsökkentés miatt – erről számolt be hétfő reggel Facebook-oldalán Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára.

Bejegyzésében hangsúlyozta: ha a kormány kivezetné az intézkedést, számos termék ára szinte azonnal emelkedne. A számítások szerint az alapvető élelmiszerek átlagosan 25, míg a drogériai termékek több mint 30 százalékkal lennének drágábbak.

Zsigó Róbert kiemelte, hogy a kormány hónapok óta dolgozik az árak alacsonyan tartásán, és továbbra is elkötelezett abban, hogy védi a családok pénztárcáját. A kabinet elvárja a kereskedőktől az árréscsökkentés betartását, a beszállítóktól pedig azt, hogy ne emeljenek árakat – ennek érdekében folyamatosak az ellenőrzések.

A számok alapján eddig:

  • több mint 3500 hatósági ellenőrzés történt,
  • közel 100 közérdekű bejelentés érkezett,
  • legalább 265 eljárás indult,
  • és összesen több mint 220 millió forint bírságot szabtak ki.

Az árak összehasonlítását továbbra is segíti az online árfigyelő, amelyben kilenc üzletlánc több mint 25 ezer terméke szerepel.

A politikus a bejegyzéshez csatolt videóban arról is beszélt, hogy az árréscsökkentés március óta érezhető változásokat hozott. Két termék – egy 140 grammos félzsíros tejföl és egy 250 grammos vaj – most 60 százalékkal olcsóbb, mint az intézkedés bevezetésekor volt.

További példák:

  • 17 termék ára több mint 50%-kal csökkent, köztük a 150 grammos natúr joghurt, amely 319 forintról 133 forintra esett vissza.
  • Egyes boltokban a burgonya kilója 450-ről 200 forintra mérséklődött.
  • A finomlisztek között akad olyan termék, amely 188 forinttal lett olcsóbb.
  • Egy 250 grammos túró 500 forinttal, azaz pontosan a felével kerül kevesebbe.
  • A fokhagyma kilónkénti ára több helyen 3000-ről 1745 forintra csökkent.

Zsigó szerint ezek a tételek már egy kisebb bevásárlásnál is érezhető megtakarítást jelentenek a háztartásoknak.

A Vasasi Általános Iskolában is szabad a repeta, a Szupermenzával láthatóan mindenki elégedett

Változatosan esznek a diákok a pécsi iskolákban, és közülük már 6 helyen vezették be a szabadszedéses rendszert, azaz a Szupermenzát, amely még inkább támogatja a gyerekek egészséges étkezését. A Vasasi Általános Iskolában a tavalyi tanévtől működik a „svédasztalos” rendszer. Ellátogattunk az iskolába, hogy személyesen a diákok mondhassák el, milyennek találják az ételeket, illetve jobb-e így az ebéd.

A Vasasi Általános Iskola ebédlőjében a konyha dolgozói déltájt készülődnek és izgatottan várják a gyerekeket, de nem kell kapkodniuk az adagok kiadásával, hiszen a tanulók maguk szednek a pultban található ételekből. Mosolyra húzódik a szájuk, amint meglátják, hogy milyen lelkesen mernek a levesből a diákok. Nincs tolakodás, hosszú sorban álldogálás, mindenki szinte azonnal hozzájut az ebédjéhez, és már ehet is. A repetázók láttán még nagyobb a konyhás dolgozók öröme. Láhatóan mindenki elégedett.

A Szupermenza bevezetése jelentős változást hozott valamennyi intézményben, így a Vasasi Általános Iskolában is, ahol most már nincs olyan nap, hogy a gyerekek ne tudnának valamit ebédelni. Ottjárunkkor leültünk az egyik asztalhoz, ahol Papp Dávid, Borbély Alíz, Bognár Ádám és Major Kamilla kanalaztak éppen. A paradicsomleves nagy kedvenc, nem csoda, hogy szinte mindannyian szedtek belőle maguknak. Elárulták, hogy korábban volt olyan, hogy nem ízlett a menü, így nem is ettek az iskolában, de amióta bármit lehet szedni, azóta mindig tudnak enni valamit. Tésztát szósszal, fasírtot rizzsel, pörköltet kenyérrel – bárhogy tudják variálni a menüt, és nem maradnak éhesek. Az egyik fiú elmondta, van olyan, hogy mindkét főételt megkóstolja, míg egy lány úgy fogalmazott: „az a baj, hogy nagyon válogatós vagyok”, de rögtön hozzátette azt is, hogy azért minden nap ebédel a Szupermenzán.

Enyedi Csaba, a Hungast kommunikációs igazgatója a Szupermenza kapcsán elmondta, hogy a tapasztalatok szerint azokat az ételeket, amiket eddig a gyerekek gyakran érintetlenül visszaküldtek, most megkóstolják.

– Beszédes adat, hogy bár évtizedek óta a legkevésbé kedvelt étel-alapanyagok voltak a gyermek-és diákétkeztetésben a hal, a gomba, és a máj, mégis, azokban az intézményekben, ahol a szabadszedéses tálalásra tértünk át, sosem látott fogyasztási adatokkal találkozhatunk a harcsapaprikás, a gombapörkölt, és a resztelt máj tekintetében – fogalmazott. Ez markánsan mutatja, hogy a gyermekek nyitottabbak lettek olyan ételekre is, amelyeket addig nem kedveltek, leginkább mert nem is kóstolták azokat.

Tiszta, rendezett menza – szennyespult és maradékfigyelés

A Szupermenzán okos-szennyes eszköz leszedő pultot is elhelyeztek, ahová mindenki maga teheti a használt tányért, poharat és evőeszközt. Ezzel tisztábbá és rendezettebbé is vált az étkező, hiszen nem maradnak szanaszét a tányérok és az edények. A pult kialakítása egyszerűen használható, és segít abban, hogy minden tárgy a megfelelő helyre kerüljön. A diákokat arra tanítják, hogy annyit szedjenek, amennyit meg is tudnak enni. Ha sok étel marad a tányérban, azzal pazarolnak. Ezért, minden nap kiírják, mennyi ételmaradék gyűlt össze előző nap, így mindenki láthatja, mennyit tudtak közösen megtakarítani. A rendezett étkezés mindenki számára jobb élményt jelent, és közben a környezetet is óvják.

Repeta csak tiszta tányérból – tálcák nélkül még könnyebb

Az új rendszerben tálcára nincs szükség. A szállodákhoz hasonlóan itt is egyszerűen, kényelmesen, a kezünkben vihetik a tányért, az evőeszközöket, és a poharat is. Fontos, hogy nem kell egyszerre sokat szedni, hiszen bármikor lehet újra menni a pulthoz. Ha valami különösen ízlett, újra szabad szedni belőle – de mindig tiszta tányérba. Így biztosítható, hogy az ételek esztétikusak maradjanak, és higiéniai szempontból is biztonságosak legyenek az önkiszolgáló pultok és eszközök. Nem szép látvány egy félig üres, ételmaradékos tányérra új fogást merni, ez mások étkezési élményét is ronthatja. Ezért van elég tiszta tányér mindenki számára.

Újra indul a Mézes Reggeli – idén is több százezer gyermek kóstolhatja meg a hazai mézet

Novemberben ismét elrajtol az országos Mézes Reggeli program, amelyet a magyar méhészek minden évben azért szerveznek meg az óvodákban és iskolákban, hogy a gyerekek megismerjék a hazai termelői mézet és annak jótékony hatásait – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).

A program célja nem csupán a mézfogyasztás népszerűsítése: a gyerekek játékos, interaktív foglalkozásokon keresztül közelebb kerülhetnek a méhek világához és megismerhetik a méhészek mindennapi munkáját is. A Mézes Reggeli egyben bemutatja, milyen sokféleképpen használható a méz a mindennapi étkezésben – a reggelitől a süteményeken át a természetes édesítésig.

Az eddigi évek tapasztalatai alapján évente mintegy 200 ezer gyermek vesz részt a programon, amely mára az egyik legismertebb és legnépszerűbb hazai edukációs kezdeményezéssé vált a mézzel és a méhek védelmével kapcsolatban.

A Mézes Reggeli a fenntarthatóság és a biodiverzitás fontosságára is felhívja a figyelmet, hangsúlyozva, hogy a méhek megóvása kulcsfontosságú a jövő élelmezése és a természetes ökoszisztémák fennmaradása szempontjából. A program arra is buzdít, hogy minél többen válasszák a helyben termelt, hazai mezőgazdasági termékeket.

A csatlakozó óvodák és iskolák számára a magyar méhészek nemcsak mézet biztosítanak, hanem oktató anyagokat, játékos kiegészítőket és mézes kitűzőket is, amelyekkel még élményszerűbbé teszik a foglalkozásokat.

Íme a lista: Magyar Péter velük váltana kormányt Baranyában

A Tisza Párt nyilvánosságra hozta annak a 3–3 politikusnak a nevét, akik közül végül egy jelölt indulhat majd a jövő tavaszi országgyűlési választáson körzetenként Baranyában. A párt ezzel lezárta az előkészítő szakaszt, és megnyitotta az utat a belső szavazási folyamat előtt.

Baranya 01. OEVK:

  • Dudás Norbert
  • Járosi Péter
  • Ruzsa Diána

Baranya 02. OEVK:

  • Pintér Zoltán
  • Pichler Johanna
  • Dr. Kovács Áron

Baranya 03. OEVK:

  • Szente Barbara
  • Makai Márton
  • Rózsahegyi Áron

Baranya 04. OEVK:

  • Kapronczai Balázs
  • Helesfai Márk
  • Szász Beáta

A párt tájékoztatása szerint november 23–24-én zajlik majd a belső, csak a Tisza Párthoz kötődő tagok számára elérhető első forduló. Ezt követően két napig a teljes választóközönség is leadhatja a szavazatát, és a tervek szerint november 30-án hozzák nyilvánosságra, hogy melyik körzetben ki lesz a végleges induló.

Ultramodern inkubátort fejlesztenek Pécsen – magyar innováció teheti hatékonyabbá a mesterséges megtermékenyítést

A Pécsi Tudományegyetem újabb jelentős kutatás-fejlesztési projektet indított el a meddőségi kezelések eredményességének javítása érdekében. A Matro Kft.-vel és az UltraSmart Kft.-vel alkotott konzorciumban megkezdődött a PEECS – Photon Emission Embryo Control System elnevezésű fejlesztés, amely egy teljesen új szemléletű, ultramodern embrió-inkubátor létrehozását célozza.

A fejlesztés lényege egy olyan technológia megalkotása, amely képes az embriók által kibocsátott rendkívül alacsony energiájú fotonok alapján megállapítani, melyik embrió rendelkezik a legnagyobb eséllyel a sikeres megtapadásra. Ez a jelenség óriási előrelépést jelenthet, mivel a kiválasztás jelenleg elsősorban morfológiai megfigyelésen alapul.

A PTE Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriumának kutatói elsőként írták le ezt a fotonemissziós jelenséget embriók megfigyelése során, teljes fényvédelem mellett – és ami különösen fontos: az eljárás semmilyen fizikai vagy kémiai beavatkozást nem alkalmaz, vagyis teljesen kíméletes és biztonságos.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával zajló projekt 2025. szeptember 1-je és 2028. augusztus 31-e között valósul meg, összesen 725 966 000 forintos költségvetéssel. Ebből 625 966 000 forint a vissza nem térítendő támogatás, amelynek túlnyomó része – 575 millió forint – a Pécsi Tudományegyetemhez kerül. A konzorcium partnere, a Matro Kft. további 100 millió forint saját forrást is bevon a fejlesztés megvalósításába.

A projekt szakmai vezetője dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem kutató professzora.

A kutatásban rejlő innováció akár gyökeresen megváltoztathatja a mesterséges megtermékenyítés gyakorlatát, mivel a precízebb embriókiválasztás jelentősen növelheti a kezelések hatékonyságát, és így javíthatja a családalapítás előtt álló párok esélyeit.

Forrás: PTE

Elhunyt Prof. Dr. Szabados Sándor, a pécsi szívsebészet meghatározó alakja

Mély megrendüléssel tudatta a gyászoló család, a Pécsi Tudományegyetem és az Általános Orvostudományi Kar, hogy életének 73. évében elhunyt Prof. Dr. Szabados Sándor, a pécsi szívsebészet megalapítója, a magyar szívsebészet kiemelkedő személyisége.

A hírt elsőként dr. Cziráki Attila, a PTE Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója osztotta meg közösségi oldalán. Bejegyzésében így fogalmazott: „A mai reggel tragikusan szomorú híre, hogy Prof. Dr. Szabados Sándor életének 73. évében elhunyt. Felejthetetlen tanárként, klinikaigazgatóként, kollégaként és barátként fájdalmas, szomorú szívvel búcsúzunk tőle. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Nyugodjék békében!”

Professzor úr neve összeforrt a pécsi Szívgyógyászati Klinikával: az intézet alapító tagja volt, majd 2008 és 2017 között igazgatójaként vezette azt. Hosszú időn át irányította a Szakmai Kollégium Szívsebészeti Tagozatát, és fáradhatatlan munkájával jelentősen hozzájárult a hazai szívsebészet fejlődéséhez.

Számos innováció fűződik a nevéhez, amelyekben kimagasló szakmai jártasságot szerzett, és amelyek máig meghatározzák a szakterület működését.

Életművét több rangos díj is elismerte, köztük a Batthyány-Strattmann-díj, a Magyar Kardiológusok Társasága Pro Society-Díja, valamint a Magyar Szívsebészeti Társaság legmagasabb kitüntetése, a Kudász-emlékérem.

Tanárként, kutatóként és klinikaigazgatóként is kiemelkedő szerepet játszott. Emeritus professzorként sem szakadt el a hivatásától: továbbra is aktívan részt vett a szakmai életben, és mindig hangsúlyozta az alázat, a tudás átadása és a betegközpontú szemlélet fontosságát.

Prof. Dr. Szabados Sándor halála nemcsak a pécsi orvostársadalmat, hanem a teljes magyar egészségügyet mélyen megrendítette.

Pécs városa, Bicsérd közössége, tanítványai, kollégái és mindazok, akik ismerték és tisztelték, pótolhatatlan veszteségként élik meg távozását.

Emlékét kegyelettel megőrizzük. Nyugodjék békében.