Kezdőlap Blog Oldal 116

Gyermekvédelmi törvénycsomagot mutatott be a DK

Gyermekvédelmi törvényjavaslat-csomagot dolgozott ki a Demokratikus Koalíció – jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján a párt elnöke, Dobrev Klára. A politikus szerint a jelenlegi rendszer nem nyújt elegendő védelmet a bántalmazott és veszélyeztetett gyermekeknek, ezért átfogó változtatásokat sürgetnek.

A DK kezdeményezése több ponton alakítaná át a gyermekvédelem intézményrendszerét:

  • Létrehoznák a gyermekjogi ombudsman intézményét,
  • a rendőrségen és az ügyészségen belül külön gyermek- és ifjúságvédelmi csoportokat hoznának létre,
  • visszaállítanák a Fidesz által megszüntetett Egyenlő Bánásmód Hatóságot,
  • országos programot indítanának az iskolai bántalmazás visszaszorítására.

A javaslatcsomag egyik legvitatottabb eleme, hogy családon belüli erőszak esetén automatikus távoltartást vezetnének be, továbbá új büntetőjogi tényállás születne, amely alapján hivatalból üldözendővé válna minden olyan eset, ahol gyermek is érintett.

Dobrev Klára hozzátette:

  • egyszerűsítenék a bántalmazó szülők felügyeleti jogának ideiglenes vagy végleges megvonását,
  • és feljelentési kötelezettséget írnának elő mindenki számára – beleértve az egyházi szervezeteket is, ami a gyónási titok megszűnését jelentené ilyen esetekben.

A DK elnöke azt is közölte, hogy a javaslatokat kormányváltás esetén már az első napon benyújtanák az Országgyűlésnek, mert állítása szerint „Orbán rendszerét le kell váltani”. Hozzátette, baloldaliként feladatuknak érzik, hogy meghallgassák az embereket, értsék a problémáikat és megvédjék azokat, akik a legkiszolgáltatottabbak.

A párt minden szombaton újabb programelemeket mutat be. A múlt héten a devizahiteleseket érintő javaslataikat ismertették, a következőkben pedig a nyugdíjemelés és az egészségügyi rendszer megújítása kerül terítékre.

Forrás: MTI / Dobrev Klára Facebook

Orbán Viktor: Magyarország továbbra is az orosz energiahordozókra építi energiaellátását

Magyarország energiaellátásának jelenlegi és jövőbeni alapját továbbra is az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott moszkvai tárgyalások nyilvános szakaszában, a Kremlben.

A kormányfő méltatta az orosz energiaszállítások stabilitását és kiszámíthatóságát, kiemelve: Magyarország továbbra is érdekelt a kétoldalú energetikai együttműködés fenntartásában és bővítésében. Elmondása szerint a felek részletesen áttekintik az energiaügyi kérdéseket a megbeszélés során.

A háború hatása: komoly gazdasági veszteségek Magyarországon

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Ukrajna közelsége miatt a háború erőteljesen érinti Magyarországot: „Jelentős gazdasági veszteségeket szenvedünk el. A katonai műveletek blokkolják a gazdasági növekedést egész Európában, így nálunk is.”

A miniszterelnök kifejtette: Magyarország következetesen a béke pártján áll, és reméli, hogy a jelenleg az asztalon lévő békejavaslatok elvezethetnek a fegyverszünethez és a tárgyalások megkezdéséhez. Megerősítette, hogy hazánk kész helyszínt biztosítani az esetleges béketárgyalásoknak.

Szuverén külpolitika és állandó együttműködés

Orbán Viktor emlékeztetett: immár tizennegyedik alkalommal találkozik orosz partnerével, és a kapcsolatokat mindig a kölcsönös érdekeltség és a szuverén magyar külpolitika határozta meg.
„Magyarország kapcsolatai Oroszországgal folyamatosak, fontos területeken van együttműködés, és nem adtunk fel semmilyen területet külső nyomásra.” – fogalmazott.

Putyin: Budapest lehet helyszíne az amerikai–orosz csúcstalálkozónak

Vlagyimir Putyin megköszönte Orbán Viktornak, hogy pozitívan fogadta a lehetséges magyarországi amerikai–orosz csúcstalálkozó ötletét. Kiemelte, hogy Donald Trump amerikai elnök javasolta Budapestet, amelyet az orosz fél örömmel fogadott.

Az orosz elnök nagyra értékelte, hogy a kétoldalú kapcsolatok a nemzetközi helyzet ellenére is fennmaradtak és fejlődnek.
„Önnel régóta ismerjük egymást, és tudom, hogy a munkájában elsősorban hazája és a magyar nép érdekeit képviseli.” – mondta.

Energetikai együttműködés: stabil, de megoldandó kérdésekkel

Putyin kiemelte: bár a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 23 százalékkal visszaesett, idén ismét növekedésnek indult, meghaladva a hét százalékot. Az energetikai együttműködést „nagyon jónak” nevezte, ugyanakkor elismerte, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket rendezni kell.

Forrás: MTI

Koncz Zsófia: 2025 a családok éve

Magyarország történetének egyik legnagyobb családtámogatási fordulata zajlik – hangsúlyozta Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a családügyi és idősbarát elismerések átadóünnepségén.

Európa legnagyobb adócsökkentése indult el

Az államtitkár szerint nem véletlenül nevezhető 2025 a családok évének, hiszen 2024 második felében egy új korszak nyílt a magyar családtámogatási rendszerben:

  • július 1-jétől megkezdődött a családi adókedvezmény megduplázása,
  • a csed és a gyed szja-mentessé vált,
  • szeptemberben elindult az Otthon Start-program,
  • októbertől pedig a háromgyermekes édesanyák élethosszig tartó szja-mentességet kaptak.

„Soha többé nem fizetnek személyi jövedelemadót” – fogalmazott az államtitkár a háromgyermekes anyák kapcsán.

Újabb támogatási kör januártól

Koncz Zsófia bejelentette: 33 nap múlva újabb mérföldkő jön, hiszen 2026. januárjától:

  • teljes lesz a családi adókedvezmény megduplázása,
  • adómentességet kapnak a 40 év alatti kétgyermekes anyák,
  • tovább bővül a 30 év alatti anyák szja-mentességi köre.

Az államtitkár szerint mindez azt üzeni, hogy Magyarország továbbra is a családokra épít.

Rekordösszeg jut a családtámogatásokra

A kormány jövőre minden eddiginél többet, a GDP 5 százalékát – mintegy 4800 milliárd forintot – fordítja családtámogatásra. Koncz Zsófia felidézte: 2010 után egy tudatos, családbarát fordulat indult el, amelynek eredményeként már 30-féle intézkedés segíti a magyar családokat. Hozzátette, hogy a programok valódi ereje a helyi közösségek munkájában rejlik, hiszen nélkülük nem válhatna Magyarország valóban családbaráttá.

Fontos a generációk közötti együttműködés

Az államtitkár kiemelte: a családpolitikában az idősek támogatása is meghatározó elem. „Hiszünk a gondoskodásban, az aktív időskorban és a közösségek erejében” – fogalmazott. Ennek szellemében adták át az idei Idősbarát Önkormányzat Díjakat, valamint a Monspart Sarolta-díjakat, amelyek olyan közösségeket és személyeket ismernek el, akik sokat tesznek az idősek mindennapjainak javításáért.

Idősbarát Önkormányzat Díj – 22 év, 182 település

Dukai Miklós önkormányzati államtitkár ismertette: a 2004 óta létező Idősbarát Önkormányzat Díjat idén is azok a települések kapták, amelyek kiemelkedően támogatják az idősek életminőségének javítását.

  • 22 év alatt összesen 182 település érdemelte ki az elismerést.
  • Az idei év pályázatának kiemelt témája az idősek digitális világban való segítése volt.

Idén:

  • 12 önkormányzat kapott Idősbarát Önkormányzat Díjat,
  • 10-en Családokért Díjat,
  • 8-an az Emberi méltóság védelméért Díjat,
  • 3-an a Monspart Sarolta-díjat.

Forrás: MTI

Lezárult a Tisza Párt előválasztása Baranyában

Véget ért a Tisza előválasztása, így minden baranyai országgyűlési egyéni választókerületben is eldőlt, kik szállnak ringbe a 2026-os parlamenti választáson. A párt egy egész estés élő műsorban mutatta be hivatalos jelöltjeit.

Pécsett nem okozott meglepetést az előválasztás: a várakozásoknak megfelelően Ruzsa Diána nyerte a helyi versenyt, így ő lesz a hivatalos jelölt a városban. A mohácsi és a szigetvári körzetben is a favoritnak számító indulók győztek: Rózsahegyi Áron, illetve Kapronczai Balázs szerezte meg a jelöltséget.

A pécsi–komlói körzetben ugyanakkor kisebb meglepetés született, a helyi előválasztást Kovács Áron nyerte, így ő száll harcba a mandátumért.

Az előzményekről itt írtunk.

Szupermenza: a pécsi iskolák új kedvence – élmény az ebéd, kevesebb a pazarlás

Pécsen már hat intézményben élvezhetik a diákok a Szupermenza előnyeit, amely teljesen új szemléletet hoz az iskolai étkeztetésbe. A PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Általános Iskolájában második éve működik a szabadszedéses, svédasztalos rendszer – és az eredmények magukért beszélnek.

– Nagyon nagy nevelési értéke van annak, hogy a gyerekek maguk dönthetnek arról, hogy mit és mennyit esznek – emelte ki portálunknak Dr. Litter Adrienn, az intézmény vezetője. A tanulók nap mint nap kihasználják a választás szabadságát: mindenki maga állítja össze azt a menüt, amit valóban szeret és meg is eszik.

Az iskolába  közel 600 tanuló jár, és a diákok jóval több mint fele ebédel a menzán. A Szupermenza bevezetése új korszakot hozott el az ebédeltetésben, ez már az első naptól látványos volt, gördülékenyen működik a rendszer, ami az intézményvezető szerint a szolgáltatóval való együttműködésnek, támogató hozzáállásának is köszönhető. A pedagógusok közül sokan maguk is itt esznek – példát mutatva, és közösen élvezve a változatos kínálatot.

Szőke Emma nyolcadikos tanulót kérdeztük, mi a véleménye erről a rendszerről, neki milyen volt a Szupermenzára váltás.
– Régen sokszor nem szerettem, amit kaptunk, volt olyan időszak, hogy több napig nem ebédeltem az iskolában, de most mindig találok valamit. Vannak nagy kedvenceim, a vadas például szerintem menzán finomabb, mint otthon – mondta. Ha valami éppen nem ízlik, Emma tudja, hogy mindig van más opció. A rendszer gyors, nincs tolongás, így az ebéd tényleg stresszmentesen telik.

Kevesebb hulladék, tudatosabb gyerekek

A Szupermenza az ételpazarlás ellen is hatékony eszköz. Nem is gondolnánk, de Magyarországon a közétkeztetésben felszolgált ételek negyede a kukában végzi, de a szabadszedéses rendszerben ez az arány drasztikusan csökken: a tapasztalatok szerint 20-40%-kal kevesebb étel kerül ki a szemétbe. A gyerekek megtanulják felmérni saját étvágyukat, és csak annyit vesznek, amennyit meg is esznek – ezzel pedig egy életre szóló tudatosságot alapoznak meg.

A Hungast korszakváltó fejlesztése

A 2014-ben hatályba lépett táplálkozásegészségügyi rendelet – jó szándékkal az egészséges táplálkozás érdekében – olyan követelményeket támasztott a közétkeztetési szolgáltatás kínálatával szemben, amely már nagyon messze esett a közízléstől. Így az amúgy is egyre kevésbé népszerű menza megítélése tovább romlott. A Hungast szakemberei más országok közétkeztetési gyakorlatait próbálták megismerni, így találtak rá a Svédországban alkalmazott modellre, amely alapján itthon kidolgozták a Szupermenzát. Céljuk, hogy országszerte elterjesszék a modern, élményalapú iskolai étkeztetést.

– Immáron száz feletti ilyen tálalót üzemeltetünk, amely ezen naptári év végére kétszáz felé fog kúszni tervezetten – mondta Enyedi Csaba, a cég kommunikációs igazgatója.

A gyerekeket mindenhol egy leves, kétféle főétel és egy változatos hidegpult várja. A menüket séfek és dietetikusok állítják össze, hogy egyszerre legyenek egészségesek, korszerűek és a gyerekek körében is népszerűek. A napi ajánlatban szereplő ételeknél maximálisan figyelnek a szükséges tápanyagok biztosítására, amit így még változatosabb formában tudnak nyújtani a gyerekek számára, hogy azt saját döntésükként és szívesen fogyasszák el. Bármit is válasszon a gyermek, az minden esetben egészséges összetevőkből álló étel lesz.

– Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy elsöprő siker mindenhol, ahol bevezetjük – tette hozzá Enyedi Csaba.

Internetes ismeretségből pénzmosás lett – nyolc nő ellen emeltek vádat Pécsen

A Pécsi Járási Ügyészség pénzmosás miatt emelt vádat nyolc nő ellen, akik 2023-ban interneten megismert csalók kérésére bankszámláikat bocsátották rendelkezésre, és azon keresztül bűncselekményből származó összegeket mozgattak.

A nők egy közösségi oldalon ismerkedtek meg azokkal a személyekkel, akik látszólag romantikus vagy baráti kapcsolatot alakítottak ki velük. A magukat külföldön dolgozó orvosnak, katonának vagy színésznek kiadó elkövetők elnyerték a bizalmukat, majd arra kérték őket, hogy nyissanak új bankszámlákat, illetve engedjék használni meglévő számláikat.

A vádlottak a kapott utasítások szerint jártak el: fogadták a beérkező összegeket, amelyeket továbbutaltak vagy kriptotárcákba fizettek be. Egyesek ezért jutalékot kaptak – utalásonként az összeg 5 százalékát vagy néhány tízezer forintot.

Később kiderült, hogy a számlákra érkezett pénzek különböző internetes csalásokból származtak. Volt olyan sértett nő, akitől több hónapon át, több részletben összesen 90 millió forintot csaltak ki a romantikus kapcsolat látszatát fenntartó elkövetők. A vádlottak által kezelt összegek néhány százezer forinttól egészen 20 millió forintig terjedtek.

Az ügyészség szerint a nők a pénzek fogadásával és továbbításával pénzmosást követtek el, amelynek büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés. A legnagyobb összegeket kezelő vádlott cselekménye jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosásnak minősül, amely kettőtől nyolc évig terjedő börtönnel büntethető.

Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség

Pécsi kutatók is részt vesznek az új magyar fájdalomcsillapító tapasz fejlesztésében

Új, kombinált hatóanyagú fájdalomcsillapító tapasz kerülhet piacra a következő években, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói közösen fejlesztettek ki. A két egyetem Pécsen írta alá azt az együttműködési megállapodást, amely a termék piaci bevezetésének előkészítését szolgálja.

A fejlesztők célja egy olyan, biztonságos és könnyen alkalmazható gyógyszerforma megalkotása volt, amely a krónikus fájdalomtól szenvedő betegek számára nyújt hosszan tartó, hatékony segítséget. A projekt mögött álló spin-off vállalkozást, a PainPatch Kft.-t egy kockázati tőkebefektető, a Creative Accelerator Zrt. is támogatja – a mostani fejlesztési szakaszban 124 millió forinttal.

Miért különleges ez a magyar fejlesztés?

A kutatók egy olyan kombinált hatóanyagú tapaszt hoztak létre, amely ötvözi a kapszula és a krém előnyeit, ugyanakkor kiküszöböli azok hátrányait. Míg a kapszulák irritálhatják a gyomrot, a krémek pedig a nyálkahártyát, addig a tapasz egyenletes hatóanyagleadást biztosít, és kíméletesebb megoldást nyújt.

A készítmény két fő komponense a kapszaicin és a diklofenák alacsony dózisú kombinációja. A kapszaicin javítja a helyi vérkeringést, ami gyorsítja a diklofenák felszívódását – így a hatás nemcsak tartósabb, de hatékonyabb is lehet.

Nemzetközi szabadalom és európai piac

A fejlesztés egyedisége miatt a BME és a PTE nemzetközi szabadalmi bejelentést is tett, hogy megvédje az innovációt. A PainPatch Kft. a következő időszakban a hatékonyság és a biztonságosság további vizsgálatát végzi el, hogy a termék minél szélesebb körben, klinikailag igazoltan válhasson elérhetővé.

A kutatók szerint a tapasz elsődleges célpiaca az Európai Unió, különösen a krónikus mozgásszervi fájdalommal élők számára jelenthet áttörést.

Forrás: MTI

Nagy Márton: jövőre 2–3 százalékos növekedést vár a kormány

A magyar gazdaság az idei 0,5 százalék után 2026-ra már 2–3 százalékos bővülést érhet el – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági bizottság ülésén. A növekedést a fogyasztás és a beruházások egyaránt támogatni fogják.

Külső válságok közepette kell nőni

A miniszter szerint az ukrajnai háború és a német gazdaság több éve tartó visszaesése miatt aktív állami beavatkozásra volt szükség.

A magyar export erősen kötődik Németországhoz:

  • az autóipari kivitel 30%-a,
  • az akkumulátorexport 55%-a irányul német piacokra.

Három gazdaságpolitikai pillér 2026-ig

  1. 3%-os hitelprogramok,
  2. tartós adócsökkentés,
  3. a 14. havi nyugdíj visszaépítése.

A fogyasztás évente kb. 5%-kal nő, ez önmagában 1,8–2 GDP-százalékpontot hoz. Hosszú távon ugyanakkor a beruházásvezérelt modell a cél, nem csak a fogyasztás fenntartása.

Támogatások és programok

  • A Széchenyi Kártya és az adócsökkentések a GDP 0,4%-át hagyják a vállalkozásoknál.
  • A családi adókedvezmények és kedvezmények összesen 925 milliárd forint terhet vesznek le a háztartásokról.
  • Elindult a Demján Sándor Program, a 150 Új Gyár Program, és erős a kereslet az Otthon Start Programra, ahol hetente több ezer szerződés születik.

Infláció, államadósság, költségvetési hiány

  • 2024-es infláció: 4,6%
  • 2025-ös infláció: 3,6%

Az árstoppok kb. 1,5 százalékponttal csökkentik az áremelkedést.

A hiány idén és jövőre is 5%, az államadósság pedig 73,5% körül szinten marad.

14. havi nyugdíj: négy éven belül teljesen visszatérhet

Jövő februárban a 14. havi nyugdíj egyheti részét fizetik ki (160 milliárd forint).
A kormány célja: négy év alatt teljes egészében visszaállítani a 14. havi ellátást.

A miniszter szerint 2022 eleje óta:

  • a bruttó reálkeresetek 17,1%-kal,
  • a nettó reálkeresetek 21,5%-kal nőttek.

Minimálbér: hamarosan megállapodás

Várható emelés 2026-ra:

  • minimálbér: +10–11%,
  • garantált bérminimum: +7%.

A kormány célkitűzései:

  • 2027-re 1000 eurós minimálbér,
  • 2028-ra 1 millió forintos átlagbér.

Vita a bizottságban

  • A DK-s Dávid Ferenc szerint más, Németországhoz kötődő országok gyorsabban nőnek.
  • Nagy Márton erre azt mondta: Csehország előnye a termékszerkezet, Lengyelországé az ukrán menekültek munkaerőpiaci jelenléte.
  • Mellár Tamás (Párbeszéd) új gazdaságpolitikai modellt sürgetett, mert szerinte túl alacsony a hazai járműipar hozzáadott értéke.
  • A miniszter kitartott amellett, hogy a magyar adórendszer Európa egyik legversenyképesebbje.

Átadták a Módos János Birkózócsarnokot Szigetváron

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön Szigetváron a Módos János Birkózócsarnokot, amely mostantól az ország legrégebbi, több mint 110 éves múlttal rendelkező birkózóklubjának ad otthont. Az új létesítmény kormányzati forrásból, mintegy 300 millió forintból valósult meg, és a Dél-Dunántúl első ilyen jellegű sportcsarnoka.

Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára az átadón hangsúlyozta: a szigetvári birkózóhagyomány olyan érték, amelynek „lelke és szellemisége” máig él. Mint mondta, az elmúlt évszázadban számtalan országos, világ- és Európa-bajnoki eredményt szállítottak a helyi sportolók, és az új csarnok tovább erősíti a sportág utánpótlását.

Kiemelte: a Sportoló nemzet tanév programsorozat is azt a célt szolgálja, hogy minél több fiatal kezdjen el rendszeresen mozogni, hiszen a sport közösséget teremt, fegyelemre és kitartásra tanít, és egészségesebb életet biztosít.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő emlékeztetett: a szigetváriak már a 2010-es évek közepe óta álmodoztak egy önálló birkózócsarnokról, a kormány pedig a tervezéstől kezdve támogatta a beruházást. Mint mondta, a sport a kultúrához hasonlóan olyan „közösségépítő erő”, amely képes összekötni embereket, generációkat.

Mester Ákos, a Szigetvári Birkózó Sport Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a klub 114 éves története során a sportolók és edzők mindig hittel és alázattal dolgoztak, a csarnok pedig egyszerre lesz edzőhely és valódi közösségi tér. A létesítmény Módos János birkózólegendáról kapta a nevét.

Az új, több mint 300 négyzetméteres csarnok két küzdőteret, erősítő edzőtermet, edzői szobát, valamint külön női és férfi öltözőket és zuhanyzókat foglal magában. A sportegyesület mintegy 150 sportolója mellett a helyi iskolák és a szabadidős sportolók is használhatják majd az infrastruktúrát.

Szigetvár új csarnoka nemcsak a birkózósportnak ad lendületet, hanem a város és környéke fiataljainak is biztos, korszerű sportolási lehetőséget teremt.

Forrás: MTI

A Siklósi Vár elnyerte az Év Családbarát Emlékhelye díjat

Kiemelkedő szakmai és közösségi munkájáért az Év Családbarát Emlékhelye díjat kapta a Siklósi Vár. A rangos elismerést a Nemzeti Örökség Intézete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete adta át a keszthelyi díjátadó ünnepségen.

A 2025-ös díjazottak között három kiemelt történelmi emlékhely szerepelt: a keszthelyi Festetics-kastély és a Georgikon, a Siklósi Vár, valamint a vizsolyi református templom és látogatóközpont. A díj azt ismeri el, hogy ezek az intézmények külön figyelmet fordítanak arra, hogy minden generáció számára élményt, tudást és tartalmas együtt töltött időt kínáljanak.

Az ünnepségnek a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely adott otthont. A díjakat Nagy Zsuzsanna, a köztársasági elnök felesége, Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója és Herbert Gábor, a NOE elnöke adták át. A felszólalók hangsúlyozták: a nemzeti emlékhelyek csak akkor élnek igazán, ha helyet kapnak a családok mindennapjaiban, és élményszerű formában viszik közelebb a múlt örökségét a fiatalokhoz.

A Siklósi Vár részéről Régert András várkapitány vette át az elismerést. Köszöntőjében kiemelte, hogy a díj a vár minden munkatársának közös érdeme, hiszen a személyes, élményalapú múzeumpedagógia és a családbarát programok teszik igazán vonzóvá a történelmi helyszínt. Hangsúlyozta: a cél továbbra is az, hogy a vár minden korosztály számára emlékezetes és értékteremtő élményt nyújtson.

A díjátadó után a résztvevők múzeumpedagógiai bemutatón is részt vehettek, amely jól példázta, milyen fontos szerepe van az életszerű tapasztalásnak a történelmi tudás átadásában.

Forrás, fotók: Nemzeti Örökség Intézete, Siklósi vár

A NÖRI és a NOE különdíjjal jutalmazta az Egri vár és a Pannonhalmi Bencés Főapátság nemzeti emlékhelyeit is, elismerve hosszú távú, szakmailag kiemelkedő munkájukat.

A Siklósi Vár kitüntetése újabb bizonyítéka annak, hogy a dél-baranyai erősség nemcsak történelmi kincsként állja meg a helyét, hanem családbarát szemléletével is példát mutat országos szinten.