Jó hírrel szolgál a Magyar Posta: az ünnepek előtt idén is korábban kapják kézhez havi járandóságukat a nyugdíjasok – derül ki a vállalat kedden kiadott közleményéből.
A nyugdíjkifizetési naptár alapján a kézbesítés december 2-án indul, és december 16-áig minden érintetthez eljut az összege. Ez a gyakorlat már évek óta bevett, célja pedig, hogy a nyugdíjasok még az ünnepi készülődés előtt, időben hozzájussanak a juttatásukhoz.
A Magyar Posta a megszokott ütemezés szerint, a kijelölt napokon viszi ki a kifizetéseket.
A közleményből az is kiderül, hogy a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások közel 34 százalékát ma is készpénzben, postai úton kapják meg az érintettek. Ez mintegy 800 ezer ember számára jelenti a személyes kézbesítést.
Eseménydús hétvégét zártak a baranyai tűzoltók: lakástűz, útról lesodródó autók és gyors beavatkozást igénylő káresetek követték egymást. A Szent István lakótelepen egy macskát is sikerült kimenteni a füsttel telt lakásból, máshol pedig szerencsére személyi sérülés nélkül úszták meg a baleseteket.
Szigetváron, a Szent István lakótelepen, egy társasház harmadik emeleti lakásában – feltehetően elektromos zárlat miatt – tűz keletkezett. A szigetvári és sellyei hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre. Az egység gyors-beavatkozó vízsugár fedezete mellett behatolt a lakásba, ahol lánggal való égést nem, csak sűrű fekete füstöt tapasztalt. A tűzoltók áramtalanították és átszellőztették a lakást, illetve hőkamerával átvizsgálták. Ezalatt egy, még életben levő macskát találtak, aki erősen kormozódott és feltehetően sok füstöt lélegzett be. A szerencsétlenül jár macskát közeli állatkórházba szállították. A tűzeset idején személy nem tartózkodott a lakásban. A káreset felszámolásának idejére az emeletről 10 lakosnak kellett ideiglenesen elhagynia az épületet.
Mohácson, a Jókai utcában egy autó letért az útról és egy drótkerítést áttörve a szántóföldön állt meg. A járműben csak a sofőr utazott, akit az ott levők segítettek ki a kocsiból. A mentőszolgálat szakemberei kivizsgálták, ellátták és kórházba szállították. A mohácsi egység a helyszín biztosítása mellett átvizsgálta és áramtalanította a sérült autót.
Szigetváron, a Széchenyi utcában egy kisteherautó a korlátot átszakítva és egy zászlótartó rudat kidöntve lesodródott az útról, majd nekiütközött az ott parkoló személygépkocsinak. A kisteherautóban két felnőtt utazott a személyautóban nem ült senki. Az eset során személyi sérülés nem történt. A szigetvári egység a helyszín biztosítása mellett átvizsgálta és áramtalanította a járművet.
A PMFC december 1-jétől új sportigazgatóval vág neki a következő évek építkezésének: a klub irányításába egy, a magyar futballban jól ismert, nagy tapasztalatú szakember érkezett. Dragóner Attila, korábbi válogatott hátvéd és elismert sportvezető mostantól a pécsi klub szakmai munkáját erősíti.
Komoly játékosmúlt, széles körű sportvezetői tapasztalat
Az 51 éves Dragóner Attila neve szinte minden futballszerető számára ismerősen cseng. A budapesti születésű, 28-szoros válogatott futballista több mint háromszáz tétmeccsen szerepelt a Ferencvárosban, megfordult Németországban és Portugáliában is, és tagja volt az 1996-os atlantai olimpián pályára lépő magyar csapatnak.
Visszavonulását követően az utánpótlás-nevelés és a klubvezetés világában épített komoly szakmai pályát: hat éven át dolgozott az FTC utánpótlásában, 2017-től a Soroksár SC ügyvezető igazgatója volt, 2023-ban a ZTE sportigazgatójaként fiatal kerettel segítette kupagyőzelemhez a zalaegerszegieket, legutóbb a Tatabányai SC ügyvezetőjeként vett részt a klub feljutásában, emellett rendszeres szakértő az M4 Sport műsoraiban.
„Kemény munka, szenvedély, kitartás” – Baksa Zsolt a kinevezésről
Baksa Zsolt, a PMFC többségi tulajdonosa büszkén beszélt a szerződtetésről: „Pályafutása játékosként példaértékű volt: kemény munka, szenvedély és kitartás jellemezte. Ezek azok az értékek, amelyeket szeretnénk, hogy a fiatal futballistáink is magukénak tudjanak. Ugyanilyen fontos, hogy Attila sportvezetőként is bizonyított. Bízom benne, hogy új energiákat hoz a klub működésébe, és a helyi tehetségek felépítésében is hatalmas szerepe lesz.”
„Olyan rendszert szeretnék kialakítani, amely hosszú távon kiszámítható és versenyképes”
Új sportigazgatóként Dragóner Attila a pmfc.hu-n nyilatkozott először pécsi feladatáról: „Óriási megtiszteltetés, hogy engem kértek fel. Pécsnek komoly futballhagyományai vannak. Elsődleges célom a stabil működés megteremtése és a sportszakmai folyamatok egységesítése. Olyan rendszert szeretnék felépíteni, amely hosszú távon kiszámítható, átlátható és versenyképes. Természetesen szeretnénk esélyt teremteni magunknak a feljutásért, de minden döntésünknek a klub hosszú távú építkezését kell szolgálnia. Nem mi vagyunk a leggazdagabbak – ezért mindenkinél keményebben kell dolgoznunk.”
Új fejezet a PMFC életében
Dragóner Attila érkezése egyértelmű üzenet: a PMFC stabil, következetes és ambiciózus szakmai jövőt épít. A klub a következő időszakban kiemelten fókuszál: a csapatok eredményességének javítására, a működés stabilizálására, a fiatalok tudatos beépítésére és fejlesztésére, az utánpótlás megerősítésére, a klub iránti bizalom helyreállítására, a sportszakmai struktúra egységesítésére, valamint a klubfilozófia letisztítására. A PMFC célja egy egységes, pozitív és hosszú távon is versenyképes klub felépítése.
Siklóson hivatalosan is elrajtolt az ipari park újabb ütemű bővítése. Letették a fejlesztés és az új bekötőút alapkövét. A csaknem 700 millió forintos uniós támogatással megvalósuló beruházás 2026 nyarára készülhet el, kivitelezője a CSPK-Bau Kft. A fejlesztésről a siklosihirek.hu számolt be.
Siklós nagy lemaradást pótol
„A korábbi években Siklós bealudt az iparfejlesztésben” – fogalmazott Riegl Gábor polgármester, felidézve, hogy miközben Bóly, Mohács vagy Harkány folyamatosan fejlődött, addig Siklós hosszú ideig magára hagyta az iparterületet és a vállalkozókat.
Mára azonban fordult a helyzet: 20 vállalkozás több mint 500 embernek ad munkát a 27 hektárosra nőtt ipari parkban. A mostani bővítés további 8,5 hektárt von be, amely a hosszú távú, összesen 1,2 milliárd forintra becsült fejlesztési koncepció része. Ennek egyik fontos eleme egy félmilliárd forintos ipari csarnok megépítése – ehhez jelenleg még forrást keres a város.
Új bekötőút és teljes közműhálózat
A beruházás részeként a város több új utat épít, és öt új, közművesített telket alakít ki. A kialakítandó bekötőút az elkerülőről nyílik majd, összekötve az Attila utcával, és a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése is folytatódik.
Térségi szintű jelentőség
A fejlesztés hatása azonban túlmutat Siklóson. Nagy Csaba országgyűlési képviselő szerint a projekt a térségi gazdaság szempontjából is kulcsfontosságú, sőt a tervezés alatt álló bicsérdi ipari park kapcsán már felmerült, hogy beszállító cégek települhetnek Siklósra.
„Öt-tíz év múlva teljesen másképp fogunk beszélni Baranya iparáról” – hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve, hogy a mohácsi Duna-híd, a térségi gyorsforgalmi utak és az M60-as autópálya folytatása mind olyan beruházások, amelyek alapjaiban formálhatják át a megye gazdasági térképét.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz támogatásával megvalósuló munka a város eddigi legjelentősebb ipari infrastruktúra-fejlesztése lehet, amely hosszú távon új vállalkozások betelepülését és munkahelyteremtést hozhat Siklósnak.
A kormány hétfőtől újabb 13 alapvető termékre terjeszti ki az árréscsökkentést, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől – erősítette meg hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A kabinet első lépésként 2026. február 28-ig meghosszabbította a jelenlegi intézkedést, majd most további termékkategóriákat vont be, elsősorban olyanokat, amelyek a magyar háztartások mindennapi fogyasztásában kiemelt szerepet töltenek be.
Mit érint az újabb árréscsökkentés?
Hétfőtől ezekre a termékekre csökken a kiskereskedők által alkalmazható árrés:
marha-fehérpecsenye
marhafelsál
sertés májas és sertésmájkrém
sajtkrém
kenhető sajt
alma
körte
szilva
szőlő
fejes káposzta
paradicsom
vöröshagyma
zöldpaprika
bébiétel
Az intézkedés célja, hogy a lakosság megfizethetőbb áron juthasson hozzá a hétköznapi élelmiszerek jelentős részéhez.
Tartós árcsökkenés a boltokban
Az NGM közleménye szerint a korábbi árréscsökkentések már bizonyították eredményességüket:
a drogériákban átlagosan 27 százalékkal,
az élelmiszerüzletekben pedig több mint 20 százalékkal lettek olcsóbbak az érintett termékek.
A minisztérium hangsúlyozta: a zöldségek és gyümölcsök árának csökkenése a lakosság egészségesebb étkezéséhez is hozzájárul.
Fókuszban a családok mindennapjai
A kiterjesztésben több olyan termék is szerepel, amely kiemelten fontos a családos háztartások számára. A bébiételek mellett a különféle sajtkrémek, kenhető sajtok és a sertésmájkrémek is kedvezőbb áron lesznek elérhetők. A minisztérium szerint ezek a lépések „valódi segítséget jelentenek a kisgyermekeket nevelő családoknak”.
A kormány folytatja a fellépést az indokolatlan áremelések ellen
Az NGM emlékeztetett: a kabinet más ágazatokban is árkorlátozást kényszerített ki – többek között a bankoknál, biztosítóknál, telekommunikációs szolgáltatóknál és gyógyszeripari vállalatoknál. A tárca számításai szerint ezek nélkül az infláció ma 1,5 százalékponttal lenne magasabb. A közlemény hangsúlyozza: „A kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben.”
Gazdasági hatások is érződnek
A minisztérium szerint a családbarát adópolitika, az árakat mérséklő intézkedések és a nyugdíjasokat érintő támogatások egyaránt hozzájárulnak a lakossági fogyasztás élénkítéséhez, így a gazdasági növekedés erősítéséhez.
Idén először ünnepi fényköntösbe bújik a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikája: december 1. és 31. között látványos fényfestés és adventi díszkivilágítás teszi különlegessé a fogászati tömb épületét.
A Tüzér utcára és a Szigeti útra néző homlokzatokon meghitt, ünnepi hangulatú karácsonyi képek jelennek meg, emellett anatómiai témájú alkotások is színesítik majd a vetítést. Az épület tetején futó LED-szalag szintén az advent üzenetét hordozza: hétről hétre a katolikus gyertyák színeiben, lilában és rózsaszínben ragyog.
A fényjáték azonban nemcsak adventkor lesz látványos. A LED-szalag a későbbiekben is bekapcsol, így egész évben megszínesíti az épületet – például az autizmus, az AIDS vagy a diabétesz világnapjain is az ezekhez kapcsolódó tematikus színekbe öltözik majd.
A fogászati tömb ünnepi fényeivel párhuzamosan a PTE Általános Orvostudományi Kar frissen megújult déli parkja is díszkivilágítást kap. A fényfüzérekkel öltöztetett fák között december 1–19. között karácsonyi vásár is várja a látogatókat, ahol ünnepi finomságokkal, kézműves díszekkel és barátságos adventi hangulattal készülnek. A vásár a kari dolgozók, hallgatók és oktatók mellett a pécsiek számára is nyitott.
Megkezdődött a NAV év végi, kiemelt karácsonyi ellenőrzéssorozata – erősítette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfői közleményében. A revizorok az ünnepi időszak végéig folyamatosan jelen lesznek az adventi vásárokon, piacokon, fenyőfa-árusítóknál, nagyobb bevásárlóközpontokban, valamint a vendéglátásban és az ünnepi szolgáltatóknál.
Mire figyel leginkább a NAV?
A hivatal főként az alábbiakat vizsgálja:
számla- és nyugtaadás,
az áruk eredetének igazolása,
a foglalkoztatás jogszerűsége.
A NAV hangsúlyozza: aki bevételét eltitkolva nem ad nyugtát, vagy nem jelenti be alkalmazottját, akár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kaphat.
Egyszerűsített foglalkoztatás: nem elég „nap közben” bejelenteni
Külön kiemelték, hogy az alkalmi munkavállalók bejelentése nem a munkanap folyamán, hanem még a munka megkezdése előtt kötelező. Ennek elmulasztása ugyancsak akár 2 millió forintba kerülhet. A munkavállalók saját foglalkoztatási adataikat a NAV-Mobil applikációban könnyen ellenőrizhetik.
Súlyosbíthat a bizonytalan eredetű áru
Ha az ellenőrök igazolatlan eredetű árut találnak, az vállalkozására komoly teher nehezedhet: az áru forgalmi értékének akár 40 százalékát kitevő bírságra is számíthat.
A bírság minimuma:
magánszemélyeknél és egyéni vállalkozóknál: legalább 200 000 Ft,
cégeknél: legalább 500 000 Ft.
Lefoglalhatják az árukészletet is
A revizorok mellett a NAV végrehajtói is részt vesznek az ünnepi akcióban. Súlyos jogsértés esetén – ha kétséges, hogy a vállalkozó kifizeti a bírságot – a hatóság ideiglenes biztosítási intézkedésként akár az árukészletet is lefoglalhatja.
Hol várhatók ellenőrzések?
A NAV arra biztatja a vállalkozókat, hogy kövessék az Adótraffipax rovatot, ahol előre jelzik, mely területeken és milyen típusú ellenőrzések várhatók.
A kormány átmenetileg ismét lehetővé teszi, hogy a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fel lehessen használni – közölte hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A döntés 2025. december 1. és 2026. április 30. között lesz érvényben.
A minisztérium szerint az intézkedés célja, hogy bővítsék a családok anyagi mozgásterét, és a kártyákon jelenleg lévő, több mint 96 milliárd forint felhasználását megkönnyítsék – különösen a karácsonyi időszakban. A SZÉP-kártya a turizmus egyik legfontosabb motorja, de ezzel a lépéssel átmenetileg a mindennapi bevásárlásokat is támogatni fogja a kormány.
Hol lehet használni a kártyát?
A szabályozás értelmében szinte minden olyan üzlet csatlakozhat, amely rendelkezik élelmiszer-kiskereskedelmi tevékenységi körrel – beleértve a nagy áruházláncokat és a korábbi SZÉP-kártya elfogadóhelyeket is.
Mire nem költhető?
A minisztérium hangsúlyozta, hogy továbbra sem vásárolhatók SZÉP-kártyával:
alkoholtartalmú italok,
tartós fogyasztási cikkek,
non-food termékek (pl. textília, mosószer, kozmetikum, papíráru, újság, ajándékkártya).
A cél kizárólag a mindennapi élelmiszer-ellátás támogatása, nem pedig a kártya funkciójának teljes átalakítása.
Árréscsökkentés és árstop-szerű lépések
A kormány folytatja az indokolatlan áremelésekkel szembeni fellépést:
2026. február 28-ig meghosszabbították,
majd további 13 termékre kiterjesztették az élelmiszer-árréscsökkentést.
Emellett a bankok, biztosítók, telekommunikációs cégek és gyógyszeripari szereplők esetében is önkéntes árkorlátozást harcoltak ki.
Lakáscélú felhasználás is marad
Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv részeként 2025 végéig továbbra is elérhető, hogy a SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százalékát lakáscélra használhassák fel a kártyabirtokosok.
A Pécsbányai Közösségi Ház idén is Szent Borbála-napi koncertet szervez a Szent Borbála templomban (Pécs, Gesztenyés utca 34.). A befolyt összeget a templom felújítására fordítják.
December 3-án (szerdán) 17 órakor kezdődik az idei Szent Borbála-napi koncert a pécsbányai templomban. Fellép a Vivat Bacchus Énekegyüttes, valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói Solymosi Péter trombitaművész vezetésével. A műsor után a Közösségi Házban vendégséggel várják a résztvevőket. A programot az önkormányzat a pécsi városi civil alapból és tanácsnoki keretből támogatja. Minden érdeklődőt szeretettel várnak az eseményre.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású műtárgy-aukcióját, amely mára a város és a hazai művészeti élet egyik legfontosabb kortárs eseményévé nőtte ki magát. A Kodály Központban november 28-án megtartott licit iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés: több mint százötven résztvevő, magas leütési árak és szinte teljes körű értékesítés jellemezte az estet.
Korábban mi is megírtuk, hogy érkezik az év egyik legizgalmasabb hallgatói aukciója. Az 54 tételből álló válogatás a Művészeti Kar közel 30 éves fennállásának sokszínűségét tükrözte: festmények, grafikák, kisplasztikák, kerámiák, design- és textilmunkák, valamint ékszerek kerültek kalapács alá. A művek nemcsak technikai és tematikai változatosságukkal, hanem friss, kísérletező szemléletükkel is felkeltették a licitálók figyelmét. A levezetést idén is Winkler Nóra művészeti újságíró és televíziós személyiség vállalta – lendületes, közvetlen és humorral fűszerezett stílusa ismét igazolta, miért vált az aukció ikonikus arcává.
Az aukció: ahol a támogatás és a tehetség találkozik
A kalapács alá kerülő valamennyi alkotás hallgatói munka volt, így a licitálók közvetlenül támogathatták a fiatal művészek szakmai útját. A fizetendő és a leütési ár minden esetben megegyezett, transzparens és tiszta keretet biztosítva az értékesítéshez. A résztvevők között gyűjtők, művészetkedvelők, oktatók és a kar hallgatói egyaránt ott voltak – a közönség ezúttal is egy valódi, inspiráló találkozási ponttá tette az eseményt.
A rendezvény fővédnöke, dr. Barna Zsolt megbízásából dr. Szili Katalin videóüzenetben köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte: az aukció fontos állomás a fiatal művészek számára, hiszen első kézből tapasztalhatják meg, milyen érzés elkészült műveikkel a nagyközönség elé állni.
A védnök, dr. Bódis József, az UQA alapító elnöke felidézte az első aukció óvatos indulását, és hangsúlyozta: mára kétség sem fér ahhoz, hogy a kezdeményezés hiánypótló és rendkívül sikeres.
Licitpárbajok és kedvencek
A 150 fős közönség lelkesedése az árverés pillanataiban is megmutatkozott: mindössze hat-hét tétel nem kelt el az első körben, a többinél élénk verseny alakult ki. A visszahívás során azonban ezek a művek is gazdára találtak.
A legnagyobb érdeklődés az alábbi alkotásokat övezte:
Elefánt vázával
Dehliz
Kaktusz bánata
Állandó változó
Futó kacsa
Horn
Fényszöktető I., amelynek fényjátéka egy morzekódot – a szeretet szót – rejt magában.
Újdonság volt, hogy az aukcióba az axioart.com is bekapcsolódott, így négy tétel esetében előzetes online ajánlat is érkezett.
Közösségi élmény és szakmai visszacsatolás
Az aukció nemcsak az egyéni teljesítmények ünnepe volt, hanem közösségi élmény is: a hallgatók közvetlenül láthatták, hogyan reagál a közönség munkáikra, a licitálók pedig bepillantást nyerhettek a Művészeti Kar kreatív és innovatív szakmai világába. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy Pécs egyetemi és kulturális közegében továbbra is erős a kortárs művészetek iránti érdeklődés és nyitottság.