Csütörtökön hajnalban nyugat felől magvastagszik a felhőzet. A hőmérséklet minimuma 2 és 4 fok között alakulhat. A változó irányú szél mérsékelt marad. A déli óráktól délnyugat felől többfelé eredhet el az eső.
Az...
Még idén megvalósulhat a pécsi tv-torony környezetének fejlesztése egy önrészt nem igénylő, 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázatnak köszönhetően. A beruházással kapcsolatos támogatási szerződés megkötéséről a kedden ülésező közgyűlés döntött.
Az önkormányzat korábban...
Két jármű frontálisan összeütközött az 54-es számú főúton. Az egyiknek a sofőrje az életét vesztette.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2023. február 21-én 13 óra 30 perc körül az 54-es számú főút...
Újabb, húszmilliárd eurós forrással növeli az EU a helyreállítási alapokat, a tagállamok tanácsa kedden elfogadott döntése értelmében az összeget a tagállamok energiafüggőségének csökkentésére, illetve az energiaellátásának diverzifikálására lehet fordítani.
Az EUrologus információi szerint Magyarország...
Pécsett a mai közgyűlésen azért rendeltek el szünetet, mert Péterffy Attila és több baloldali, DK-s képviselő is Dobrev Klára pécsi fórumára látogatott el. A szünet ráadásul elhúzódott, a városházán maradt többi képviselőnek...
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a Magyarországon tartózkodási hellyel rendelkező külföldi férfinak a letartóztatását, aki gyanú szerint a Baross utcai villamosmegállóban halálra gázolt egy gyalogost.
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez kedden...
A pécsi közgyűlés jóideje kabaré előadásnak felel meg, a mai események pedig mondhatni megkoronázzák mindazt, ami évek óta a városházán történik: lapunk úgy tudja, hogy azért tart 35 perces szünetet a közgyűlés,...
Egyetlen EU-s ország sem vásárolja drágábban az orosz gázt, mint Magyarország, mindez a kormány elhibázott kül- és gazdaságpolitikájának az eredménye. Miközben a gáz világpiaci ára folyamatosan zuhan, addig a magyar vállalkozások és...