Meghalt Kabai Lóránt költő, akit október 23. óta a rendőrség is keresett – írja a Telex. A családja kedden reggel közleményben tudatta, hogy a férfi meghalt:
A család ma közleményben tudatta, hogy a férfi meghalt:
„Mélyen...
Egy pécsi gimnazista diáklány felment a színpadra, és elmondta a slam poetry műfajban írt szövegét az erkölcsi, szakmai és anyagi szempontból is megalázott és kiszolgáltatott tanárai mellett, majd saját iskolája igazgatója hivatalos...
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is aláírta, és ratifikálta azt az Európa Tanács által kiadott dokumentumot, ami kimondja, hogy:
Oroszországot terheli a kizárólagosfelelősség a jelenlegi energia- és gazdasági válságért."
A dokumentum 17. pontja pedig...
Kedd hajnalban északnyugat felől többször vastagszik meg a felhőzet és néhol gyenge eső előfordulhat. A hőmérséklet minimuma 11 és 13 fok között alakul. Az északnyugati szél mérsékelt marad.
A délután első felében még...
Tóalmáson az Andrássy-kastélynál 80 darab matuzsálem korú, védett fát szerettek volna kivágni favágók, az LMP – Magyarország Zöld Pártja és az Erdővédő Egyesület közös akcióval akadályozta mindezt meg.
A mentési akción részt vett...
Halálos közlekedési baleset történt Gyomaendrőd közelében, ahol egy személyautó letért az útról, és fának csapódott. A balesetben a jármű vezetője és három utasa olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életüket vesztették.
Gyomaendrőd külterületén,...
A pécsi rendőrök pár percen belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 37 éves férfit.
Elfogták, majd előállították a rendőrök azt a 37 éves berkesdi férfit, aki megpróbált kirabolni egy másik férfit Pécsett. A gyanú...
Rendkívüli időpontban, szombaton délelőtt tart kormányinfót Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, valamint Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter. Nagy ritka vendég a kormányinfón, azonban amikor megjelent mindig fontos,...