Vági Márton

Advertismentspot_img

Az LMP-frakciója 22 órás, maratoni vitában védte meg a szociális ellátást

Az LMP-frakció 22 órán át vitázott a Parlamentben, hogy megtudják, mivel indokolja a kormány azt, hogy szinte teljesen ki kíván vonulni a szociális ellátórendszerből.  Szerda reggel 9 órától egészen csütörtök reggel hétig az...

Halálos balesettel indult a nap

Az M85-ös autóút 1-es kilométerszelvényénél teljes útlezárás van érvényben. A rendőrségre 2022. október 27-én 5 óra körül érkezett bejelentés, amely szerint az M85-ös autóút Győr és Ikrény közötti szakaszán egy személygépkocsi felborult. A...

Súlyos baleset történt – fotók

Totálkárosra tört az autó a 47 -esen Személyautó és mezőgazdasági vontató ütközött egymással 47 -es számú főút 28- as kilométerszelvény közelében Hódmezővásárhely és Algyő között. Információnk szerint a személyautó Hódmezővásárhely irányából közlekedett Szeged...

Most fizetjük meg a felelőtlen költekezések árát

Most, hogy letolt gatyával állunk a válság közepén, és láthatóan a kormánynak fogalma sincs, hogy miképpen kéne kijutni belőle, érdemes elgondolkozni valamin, amit a kormánypárti szimpatizánsok mindig negligálnak, úgy tesznek, mintha az...

Továbbra is élvezhetjük a kellemes időt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:     Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    Hosszan elnyúló front húzódik Dél-Skandináviától a Kelet-európai-síkságon át egészen a Balkán-félsziget keleti részéig. A front mentén felhős, csapadékos az idő. A front középső és déli szakasza...

Eltűnt egy idős baranyai asszony, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A szigetvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a 77 éves nő eltűnése kapcsán. A Szigetvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 02060-157/299/2022. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Hegedüs Ilona ügyében. A 77 éves nő...

Anakonda falta fel az 54 éves nőt

Döbbenetes felfedezést tettek az indonéz rendőrök, akik az erdőben kerestek egy nagymamát. Az idős nő eltűnt, miután sétálni indult. Az 54 éves Jahrah azután tűnt el, hogy múlt péntek este gumit gyűjteni indult a...

Felakarta gyújtani az élettársát a somogyi férfi

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy somogyi férfit, aki tavaly nyáron benzinnel leöntötte és fel akarta gyújtani élettársát - tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli...

Vági Márton

Advertismentspot_img