Sztropnik-Vass Anikó

Advertismentspot_img

A fák után már a kitelepülőket keresik az adventi vásárra Pécsen

Nemrég még a város karácsonyfáit keresték, most pedig a kitelepülők jelentkezését várják a XIV. Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásárra. A szervezők olyan kézműveseket, borászatokat és vendéglátósokat hívnak, akik portékáikkal még ünnepibbé varázsolják...

Rangos elismerésekkel tért haza a Tüke Busz az országos ügyfélkapcsolati versenyről

Kiemelkedő eredményt ért el a Tüke Busz Zrt. a Felsőtárkányban megrendezett Közösségi Közlekedési Ügyfélkapcsolati Dolgozók IX. Országos Versenyén. A társaság csapata közönségdíjat nyert bemutatkozó produkciójával, valamint az összetett szakmai megmérettetésben az előkelő...

Új esély: 27 szociális bérlakás létesül Baranyában a Máltai Szeretetszolgálat segítségével

Biztonságos és korszerű otthonhoz juthatnak rászoruló családok Baranyában. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Felzárkózó települések program keretében kilenc településen összesen 27 szociális bérlakást alakít ki. A kezdeményezés nemcsak lakhatást biztosít, hanem hosszú...

Mécsesek fénye a meg nem született gyermekek emlékére

Október 15-én, szerdán délelőtt 10 órakor Pécsett, a Köztemető I. parcellájában gyúlnak fel a mécsesek azokért a gyermekekért, akik soha nem láthatták meg a napvilágot. Az élet törékenysége sokszor váratlanul és fájdalmasan emlékeztet...

Balhé az alsószentmártoni bálon – többféle verzió kering

Szombat hajnalban nem várt fordulatot vett az alsószentmártoni bál, ahol a helyiek beszámolója szerint verekedés tört ki. Az első hírek alapján egy helyi képviselő kezdhette a szóváltást, majd a dulakodást, amelyhez állítólag mintegy...

Borongós, de csapadékmentes nap vár ránk kedden

Kedden borongós, erősen felhős időre ébredhetünk, de esőre nem kell számítani. A nappali hőmérséklet 15–17 fok között alakul, a szél mérsékelt marad, estére pedig továbbra is maradnak a felhők az égen. Kedden erősen...

Novák Zsombor a PMFC-ben folytatja

Újabb erősítést jelentett be a PMFC. A 25 éves Novák Zsombor szabadon igazolható játékosként csatlakozott az NB III Délnyugati csoportjában szereplő piros-feketékhez. Az igazolással a csapat őszi kerete teljessé vált. A Budapesten született...

Őszi varázslat a Kossuth téren – újra itt a Növényvásár!

Pécs szíve ismét megtelik színekkel és illatokkal: október 17-én, pénteken a Kossuth téren 10 és 17 óra között rendezik meg az idei Őszi Növényvásárt. A BIOKOM Nonprofit Kft. szeretettel vár minden természetkedvelőt...

Sztropnik-Vass Anikó

Advertismentspot_img