A rendőrség nagy erőkkel keresi a 75 éves Baloghné Szakó Ágnes Zsuzsannát, aki november 22-én tűnt el Baranyában. A Siklósi Rendőrkapitányság körözést adott ki, miután a nő holléte ismeretlenné vált, azóta sem...
Advent első vasárnapján tartott sajtótájékoztatót Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet, amely idén már harmincadik alkalommal indítja el országos adventi adománygyűjtő akcióját.
„Erős közösség vesz körül bennünket” – fogalmazott Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, aki szerint...
Egy barokk stílusú, romos állapotból újjászületett szófa különleges utat járt be a Kincsvadászokban. A pécsi eredetű bútordarab tulajdonosai saját kezűleg mentették meg a pusztulástól, majd a szakértői kételyek ellenére végül pontosan annyiért...
Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Pécsi Református Kollégium Internátusa a kollégiumok közötti röplabda bajnokságot, november 27-én. Idén hat csapat nevezett a Refi Kupára, ahonnan a hazaiak hozták el az első díjat.
Izgatott szemek,...
Könyvbemutatót tartottak a Baranyai Református Egyházmegye Esperesi Hivatalában, november 27-én. Ódor Fanna: Réka adventje című könyvéről, és az írónő munkásságáról beszélgetett Hajnal Éva szerkesztő és a szerző. Fodor Attila Ákosné Anna, írói...
Adventi családi napon jelentette be Szerencs ondi városrészén Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, hogy tizenöt év alatt négyszeresére nőtt a bölcsődék száma hazánkban.
Míg 2010-ben mindössze 326 bölcsőde...
A Pécsi Járási Ügyészség pénzmosás miatt emelt vádat nyolc nő ellen, akik 2023-ban interneten megismert csalók kérésére bankszámláikat bocsátották rendelkezésre, és azon keresztül bűncselekményből származó összegeket mozgattak.
A nők egy közösségi oldalon ismerkedtek...
Új, kombinált hatóanyagú fájdalomcsillapító tapasz kerülhet piacra a következő években, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói közösen fejlesztettek ki. A két egyetem Pécsen írta...