Az előző részben megtudhattuk, hogy nem nehezen, hanem okosan kell hozzáállni a dolgok menetéhez. Továbbá megtudhattuk a jó benyomás négy trükkjét, most pedig folytatódjon a sorozat, és tudjunk meg még többet, hogy...
1973-ban egy svédországi bankot két rabló megtámadott. A rablás során túszokat is ejtettek, a bank négy alkalmazottját. A túszdráma öt és fél napon keresztül tartott, 131 órán át voltak összezárva. Ez idő...
Tavaly nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője, Palkovics László azt az ígéretet tette, hogy július 1-től megkezdődik az illegális hulladéklerakók felszámolása. Erre a célra létrehozzák a Körforgásos Gazdaság Nemzeti Hivatalát,...
A Check Point Software Technologies izraeli biztonságkutató cég, hétfőn tette közzé bejegyzésében, hogy az APT31 (Zirconium néven is ismert) kínai hackercsoport rosszindulatú programjainak vizsgálata közben bukkantak rá arra a tényre, hogy a...
Korábbi cikkeinkben esett már szó a zero waste életmódról és annak végtelen előnyéről. Ahhoz, hogy ezt a szemléletmódot minél egyszerűbben elsajátítsuk be kell építenünk azt a hétköznapjainkba.2016-ban Európában az összes műanyag 40 százalékát csomagolásra használták...